Pesti Srácok

Blikk: Tízmilliókat vadászgatnak el állami fejesek

Blikk: Tízmilliókat vadászgatnak el állami fejesek

Tízmilliókat vadászgatnak el a fejesek! Állítják az egyik állami gazdaság erdészeti dolgozói egy Blikk birtokába jutott levélben, amelyet a pazarló állami vadászatokról írtak Orbán Viktor miniszterelnöknek és más állami vezetőknek tavaly áprilisban.

– Állami alkalmazottak, állami autókkal, állami cég által biztosított üzemanyagot használva, munkaidőben, állami pénzen szórakoztak – írták levelükben, amelyet retorzióktól tartva nem mertek aláírni, mert tartanak attól, hogy kirúgnák őket, ha kiderülne a kilétük. Így nem tudhatjuk, hogy mennyire vehető komolyan a tartalma, azonban a levélírók állításait erősítheti az, hogy konkrét időpontokat és helyszíneket is megjelöltek, vagyis könnyen ellenőrizhető lenne az igaz­ságtartalmuk. - írja a Blikk.

A levelet Orbánon kívül elküldték Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárnak is, aki, mint hétfőn kiderült, december közepén maga is egy nagyszabású vadászaton vett részt egy másik állami vadásztársaságnál, és amelynek költségeit egy magánszemély fizette ki a vállalatnak.

PestiSracok facebook image

– Megkaptuk a levelet, azonban nem lett iktatva. Névtelen, arctalan bejelentésekkel nem foglalkozunk. Ha valaki névvel is vállalja az állításait, akkor természetesen mindig kivizsgáljuk a leírtakat – mondta a Blikknek akkor a Miniszterelnökség egyik munkatársa.

A levélben ingyenes hajtóvadászatokról, külföldi vadászatokról, mulatozásokról, esztelen pazarlásokról számoltak be. – Csak megyei szinten szűken számolva is több mint 70 millió forint dobható ki egy szűk kör szórakozására – olvasható a levélben. Az érintett állami cég igazgatója azt ígérte, hogy 15 napon belül válaszol a Blikk kérdéseire.

Minden vadászatot dokumentálni kell, ahol minden résztvevőt fel kell tüntetni, azonban a vadászgató politikusokat szinte lehetetlen tetten érni. A vadászati naplók ugyanis nem nyilvánosak, csak a hatóságok tekinthetnek bele.

Blikk / Fotó: Facebook / Donatella Failoni

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.