Májusban hirdethet ítéletet a Kecskeméti Járásbíróság hamis vád bűntette miatt a többszörösen terhelt múltú Németh Szabolcs ellen. A pártjából kiebrudalt ex-szocialistának még egy korábbi rablás miatt hatályban van a felfüggesztett büntetése, így akár 4–5 évre is rácsok mögé kerülhet. Némethet azzal vádolják, hogy a Czeglédy Csaba elleni büntetőeljárás kezdeti fázisában valótlan tartalmú bejelentéseket küldözgetett – persze álnéven – a hatóságoknak, többek között arról, hogy bizonyos terheltek – azok, akik mellesleg a hatóságokkal együttműködtek és később a vádhatósággal egyezséget kötve segítették a büntetőeljárást – Czeglédy Csabával éppen szökést készítenek elő, annak németországi rokonaihoz. Arról is tájékoztatta a jól értesült a hatóságokat, hogy az eltűnt pénzt is menekítik, és fegyvereket rejtegetnek Sümegen és annak környékén. A névtelen, kamu leveleket többen is megkapták a legfőbb ügyésztől a TEK-ig. A kommandósok egy napon át keresték az állítólagos rejtegetett fegyvereket a kisvárosban.
Németh Szabolcs motivációjára vonatkozóan több elmélet is napvilágot látott.
Korábban írtunk arról, hogy a Czeglédy Csaba elleni 6 milliárdos költségvetési csalás ügyében indult büntetőeljárást akarhatta gátolni, lassítani a sümegi exszocialista. Hiszen ha az egyezségkötésre készülő terhelteket befeketíti, ha róluk újabb terhelő információk derülnek ki, az ezt eredményezi. Sümegen azt is beszélik – és ezúttal a tárgyalóteremben is több órát szenteltek eme magánéleti szálnak –, hogy Németh az egyik sümegi terhelt, M. Szabolcs élettársát akarta elcsábítani és ahhoz a nő párját hosszabb ideig kellett otthonról távol tartani.
Czeglédy Csaba most arról beszélt a PestiSrácok.hu-nak a kecskeméti tárgyalás után, hogy ő maga is célpont volt, ugyanis ezek miatt a bejelentések miatt tartóztatták le másodszor, ami kilenc hónappal hosszabb időt jelentett neki letartóztatásban. Czeglédy Csaba nem mellesleg a Kecskeméti Járásbíróság előtt zajló büntetőper elindítója: ő tett feljelentést hatóságok félrevezetése miatt. Kérdésünkre, hogy miért haragudhatott rá ennyire Németh, ha állítása szerint érdemi kapcsolat sem volt köztük korábban, ügyvédi titokra való hivatkozással nem válaszolt. A vádlotti körből azonban úgy tudjuk, 2015-ben Czeglédy Csabát ajánlották ügyvédként Németh Szabolcsnak, amikor az éppen a felszámolás alatt álló tatai húsüzem kirablása miatt volt bajban… A többszörösen büntetett előéletű férfit azonban Czeglédy még annak ellenére sem vállalta, hogy akkor még ugyanabban a pártban politizáltak.
Németh Szabolcs bűnügyi portréját korábban Az Akta című műsorunkban is bemutattuk. A riportműsorból az is kiderült, hogy hiába visszaeső bűnöző Németh Szabolcs, valamilyen csoda folytán a mai napig képes napról napra felkavarni a Veszprém vármegyei település életét, vállalkozókat, közszereplőket tart nyomás alatt. Zaklatásai miatt még komoly probléma is előállhat az önkormányzati választáson, ugyanis sokan gondolkoznak azon, megméressék-e magukat, illetve vállaljanak-e szerepet Sümegen ilyen körülmények között.
Németh Szabolcs bűnlajstroma:
- 2014 – CSALÁS, KÖZ- ÉS MAGÁNOKIRAT HAMISÍTÁS – 3 ÉV LETÖLTENDŐ börtönbüntetés
- 2014 – ORGAZDASÁG – 2 ÉV FELFÜGGESZTETT börtönbüntetés
- 2015 – SIKKASZTÁS – 2 ÉV FELFÜGGESZTETT börtönbüntetés
Jelenleg hamis vád miatt zajlik a büntetőeljárás.
A bíró úgy tervezte, hogy már a márciusi tárgyaláson ítélethirdetés lehet, az azonban rendkívül hosszan elhúzódott, mert az ügy egyik sértettje, akit tanúként hallgattak meg, nem várt pikáns részletekre világított rá. Ahogy arról korábbi cikkeinkben is beszámoltunk, nemcsak Németh Szabolcs, hanem élettársa, S. Nikolett is vádlottja az ügynek. Ennek az oka az, hogy miután a nyomozók megtalálták otthoni számítógépükön a kamu bejelentő leveleket, Németh tagadott. A levelek megírását és kiküldését a mellesleg közügyekben járatlan párja, gyermekének édesanyja, S. Nikolett vállalta magára.
Hogy ez igaz-e, annak viszonylag könnyen utána járhatnának a hatóságok. A kérdéses időszakban ugyanis a nő a lesenceistvándi hivatalban dolgozott, munkaideje reggel 8 és 16 óra között volt. Amennyiben a szóban forgó e-maileket munkaidőben írták, amikor S. Nikolett a lesenceistvándi hivatalban volt és dolgozott, akkor újabb bűncselekmény, hamis tanúzás lehetősége is felmerül.
A munkahelyi megjelenés korábban is okozott már fejfájást Némethéknek. Az egyik tárgyaláson ugyanis betegségre hivatkozva nem jelentek meg a terheltek, sem Németh, sem élettársa. Ugyanakkor S. Nikolett a munkahelyén nem jelentett beteget – bent értük telefonon a munkahelyén. Németh Szabolcsot ugyanezen időben egy Sümeg belvárosi kávézóban látták diskurálni politikai szövetségesével. A sümegiek nem értik, hogy S. Nikolett miért vállalta magára a hatóságok félrevezetése vád körébe tartozó bűncselekményt, amikor a nőnek a Czeglédy-ügyhöz, annak érintettjeihez semmi köze, és közéleti dolgokkal sem foglalkozik. Ráadásul kifejezetten ellenérdekelt volt abban, hogy a bejelentésekben szereplők börtönben maradjanak.
Ami korábban csak szóbeszéd volt, a kecskeméti tárgyalásokon egyértelműen kiderült: Németh Szabolcs az idő alatt, amíg a Czeglédy-ügy terheltje, jelen ügy tanúja, M. Zoltán rács mögött volt, Németh viszonyt folytatott annak feleségével. És hogy milyen viszonyt, azt hosszasan taglalták a minap a kecskeméti tárgyalóteremben. M. Zoltán tanúvallomása – amely hosszan, részletesen tért ki arra, mivel és hogyan zsarolta, fenyegette feleségét a sümegi börtönszocialista Németh – egy újabb büntetőeljárást is megérne.
A jelen per május 21-én folytatódik majd, amikor nemcsak Czeglédy Csabát, hanem kolléganőnket, Füssy Angélát is tanúként hallgatják meg. Németh Szabolcs ugyanis a per tárgyát képező kamu bejelentések után rendre értesítette a PestiSrácokat és Füssyt, magát komoly informátornak kiadva, hogy milyen tartalmú beadványok érkeztek ehhez vagy ahhoz a hatósághoz. A kettőjük közti üzenetváltások egyértelmű tárgyi bizonyítékok, amelyeket kolléganőnknek kötelessége is volt átadni a hatóságoknak egy nagyon is komoly büntetőeljárásban. Ehhez képest Németh Szabolcs kollégánkról íratott olyan lejárató cikkeket a HVG-vel, miszerint kiadta őt az ügyészségnek mint titkos informátorát.
Facebook
Twitter
YouTube
RSS