Megörültek az állat- és természetvédők, amikor megtudták, hogy indul Vitézy Dávid is a polgármesteri posztért, ugyanis szerintük neki valós víziója van arról, hogy milyen is a zöld Budapest, illetve bíznak benne: ha ő kerül a bársonyszékbe, lehet vele egyeztetni a zöld kérdésekről. Karácsony Gergellyel ugyanis öt éve nem tudnak leülni egy asztalhoz, pedig számos levelet küldtek a főpolgármesternek, aki annak idején még a véleményüket is kikérte arról, hogyan legyen zöld a főváros, mivel neki erről úgy tűnik, nem sok fogalma volt. Azóta viszont elérhetetlenné vált számukra, de ami ennél is nagyobb baj, hogy kollégáival inkább ártanak, mint segítenek az állatokon és a természeten. A Kápolnai Macskaárvaház Alapítvány kuratóriumi elnöke ugyanis elmesélte portálunknak, hogy Karácsony Gergely lakás- és szociálpolitikai főtanácsadója, Misetics Bálint munkájának köszönhetően attól a hajléktalantól sem lehet elvenni az állatát, aki már kínozza szerencsétlent.
Az állat- és természetvédő Bóday Pál tisztán emlékszik rá, amikor Karácsony Gergely a 2019-es kampánya során zöldpolitikáját hirdette, ami egyébként semmi másról nem szólt, mint egy európai, fővárosi minimumról. Példaként említi a zöldfelületek növelését és a kevesebb autót a városban. A kampány során mint zöld jelöltre hivatkoztak Karácsonyra, ami azért veszélyes, mert vannak emberek, akiknek a top három prioritásukba beletartozik a környezetvédelem és a kormánypártok zöldpolitikájával nem elégedettek maradéktalanul, ezért Karácsonyra szavaztak.
Bóday elmondta továbbá, hogy az egyik kollégáján keresztül Karácsony megkereste őket azzal, hogy mondják gyorsan el, hogy mi a fontos az állatvédelemben, ennyire nem voltak ugyanis képben ezzel, csak jól hangzott. Az alapítvány tíz pontban össze is foglalta neki a lényeget, aminek annyi lett az eredménye, hogy Kunhalmi Ágnes és egy labrador társaságában tartottak egy sajtótájékoztatót, majd nem történt érdemi lépés.
Öt éve nem válaszol Karácsony az állatvédőknek
Az alapítvány kuratóriumi elnöke elmondta azt is, hogy ők öt éve levélben keresik Karácsony Gergelyt, hogy egyeztessen a fővárosi állatvédő civilekkel és egyeztessen velük, de öt éve nincs egy szabad órája erre a főpolgármesternek. Egyetlenegyszer kaptak választ Karácsony jobbkezétől, Balogh Samutól, aki azt vetette a szemükre, hogy miért tesznek Ukrajna-ellenes nyilatkozatokat, amit nem is értettek, hiszen még az Ukrajnából érkezett állatokon is segítettek.
Budapest az állatvédelemben nagyjából úgy áll, hogy a jobb ázsiai országok mögötte vannak. Ha elmegyünk egy osztrák menhelyre, akkor száz év különbséget láthatunk
– tette hozzá.
Vitézy ránthatja le a leplet Karácsonyról?
Bóday szerint Karácsony Gergely azért ideges, hogy megjelent a porondon Vitézy Dávid, mert ő meg fog fogalmazni szakmailag megalapozott zöld elképzeléseket. Mellette szól továbbá, hogy macskagazdi – mondja nevetve Bóday. A főpolgármester tehát azért feszült, mert
itt van az a pont, amikor esetleg lelepleződhet Karácsony álomvilága a zöld beállítottságáról.
Az állatvédő szerint, aki a hajléktalanok uralmát akarja Budapesten vagy Antifa-székházat, az szavazzon Karácsony Gergelyre, de mindenki más, aki zöld, az semmiképp ne tegyen ilyet. Őket egyébként az érdekli, hogy az emberek ne öt évvel korábban haljanak meg, legyen hatékony állatvédelmi rendszer, legyenek zöld folyosók, rehabilitálják a budapesti patakokat, változtassák vissza vizes élőhelyekké és ne beton vegye körbe ezeket. Bóday nem tudja elképzelni, hogy zuglói polgármesterként Karácsonynak a Fidesz fegyvert tartott a fejéhez, hogy ne rehabilitálja a Rákos-patakot.
Karácsonynál mindenki nyitottabb lenne az állatvédelemre
Az állatvédelmet tekintve Bódayék elégedettek lennének azzal, ha lenne egy komoly, nagy állatmenhely Budapesen, ahol elsősorban a kutyákat, macskákat, díszállatokat, madarakat mentenék meg, de elszállásolhatóak lennének a városba betévedt vadállatok is, hogy ne lelőni kelljen őket. Jó lenne, ha ez az egész egy parkszerű, látogatható létesítmény lenne, ami egyben egy edukációs tér is. A német nagyvárosokban az ember elsírja magát, olyan gyönyörűen megcsinálták már ezeket – fűzte hozzá, kiemelve: szomorú, hogy ez nálunk gondolati szinten sincs, és megint öt év eltelt így. Bóday szerint a madármentőket, vadmentőket stb. hálózatba kellene szervezni és egy szolgáltatásként a budapestiek számára lehetővé tenni az állatokkal kapcsolatos problémák kezelését. Hozzátette:
Nincsen az állatvédelemnek Budapesten felelőse.
Karácsonynál Bóday szerint mindenki nyitottabb lenne az állatvédelemre. Ezt azért gondolja, mert vidéken is dolgoznak, és minden pártszínezetű polgármester partnerük, egyedül Budapesten zárkózik el a vezetés. A magyar kormány is már a fontos társadalmi ügyek közé sorolta az állatvédelmet. Orbán Viktor már második éve küld menhelyeknek adományt, amik gesztusok, hogy “tudjuk, hogy léteztek és fontosnak tartunk titeket”, de ilyen a főváros részéről még gesztusszinten sem történt – emlékeztetett Bóday.
A hajléktalanok mellett szenvedhet az állat
Az állatvédő szerint egy neobolsevik lobbi van Karácsony mellett: erre példa, hogy Misetics Bálint, a főváros lakás- és szociálpolitikai főtanácsadója, aki a hajléktalankérdésben számos alkalommal nyilatkozik, negligálja a hajléktalanmaffiát, amely állatokat ad a fedél nélküli embereknek, hogy úgy kolduljanak. Súlyos állatvédelmi és közrendvédelmi problémákat lehetne felszámolni, ha hagynák – emelte ki Bóday. Jelenleg ugyanis nem lehet elvenni a hajléktalanoktól az állataikat még akkor sem, ha kínozzák őket, pedig az állatvédők tettek javaslatot arra, hogy adják le a hajléktalanok nekik a kutyáikat, amíg koldulnak.
Ennek az ideológiai hátterét az Iványi Gábor adja meg, aki lelkészként azt mondja, hogy a szegénység az felhatalmazás arra, hogy ne kelljen a törvényeket betartani. Azt nyilatkozta: ha egy szegény, hajléktalan orvvadászik az erdőben, akkor nem szabad megbüntetni
– emlékeztetett az elnök. Bóday megjegyezte ugyanakkor, hogy annak legyen kutyája, aki el tudja tartani. Az állatvédők egyébként már nevekkel, arcokkal, videókkal felfedték, hogy Budapesten egy hajléktalanmaffia benyugtatózott kutyákat oszt ki a koldulóknak. Ezt megmutatták, leírták és nem történt semmi. A véleményük ezért elég siralmas Karácsonyról és bandájáról, bízva benne, hogy a júniusi választáson eljön a változás a fővárosban.
Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS