Kilencven éve született a rendszerváltozás korának vátesze, a magyar megmaradás és a nemzeti sorskérdések egyik legjelentősebb személyisége, Csurka István. Írásunkban a közíróként, politikusként és civil szervezeteket szervezőként egyaránt jelentős életművet maga után hagyott drámaíróra emlékezünk.
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy sorsa valahol eleve elrendeltetett volt. Az 1934. március 27-én, református családba születő Csurka István édesanyja révén kötődött a Partiumhoz, Nagyváradhoz, miközben édesapja nevet szerzett író volt az 1930-as, 1940-es években. A gyermek Csurka István Észak-Erdély visszatérésétől egészen tízéves koráig Nagyváradon él, ott történik az eszmélése, majd onnan kell menekülniük a front megérkezésekor. Elmondható tehát, hogy családi vonalon hozza magával az irodalom szeretetét és a Trianon iránti személyes kötődését is.
Rövid budapesti élet után Békésbe kerül a család. Békés fantasztikus magyarok keltetője, hiszen a „Könyves ember”, Püski Sándor, a „Fekete bojtár”, Sinka István, vagy éppen Féja Géza is erősen kötődött Békéshez. Közülük akad, akit apja révén Csurka István már gyermekkorától ismerhetett. A békési Szegedi Kis István Református Gimnáziumban érettségizett, igaz, az érettséginél jóval több az, amit ebben a nagyszerű intézményben kap, amelyről évtizedekkel később így nyilvánul meg:
„Mindent, ami ma jellemez engem, innen hoztam, innen gyűjtöttem!”
(Forrás: Domonkos László: Csurka)
A középiskolás évek után a Színház- és Filmművészeti Főiskolára jelentkezik, dramaturgia szakra. Itt szembesül a maga pőre valójában azzal a sztálinista, bigottul kommunista szellemiséggel, amely ekkor – a Rákosi-korszak legsűrűjében, 1952-t írunk – már teljesen áthatja a magyar közéletet. Kiváltképpen igaz ez a felsőoktatásra, ahol a kontraszelekció révén már eleve sok helyre be sem kerülhetnek a rendszer számára „nem megfelelő hátterű” ifjak, a művészetekre – és ezáltal a művészeket képző intézményekre is – pedig előszeretettel akar még erőteljesebb hatással lenni a bolsevik diktatúra.
Ez a szellemiség teljesen idegen a békési, református, magyar közegben pallérozódó Csurkától, aki – szövetségben a szintén hasonló gondolkodású szobatársával, Fakan Balázzsal – egyértelműen kilóg a sorból, így amikor kitör a forradalom, Csurka István a Nemzetőrség főiskolai csoportjának vezetője lesz. A forradalom leverése után elsősorban emiatt kerül a hatóságok látókörébe. Internálják. Ahogyan egyszer írta, Kistarcsán együtt raboskodik a három Dénessel (Kiss Dénes, Hajdú Demeter Dénes és Dénes János), akikkel életre szóló barátságot köt.
1957-ben fenyegetések és zsarolások hatására aláír, Raszkolnyikov fedőnéven az állambiztonság ügynöke lesz, de csak papíron. Levéltári bizonyítékok igazolják, hogy nem jelentett.
„A BM II/5. osztály 1957. augusztus 16-án a kistarcsai internálótáborban, terhelő adatok alapján ’Raszkolnyikov’ fedőnéven szervezte be. … Kihallgatása során ellenforradalmi tevékenységét igyekezett kicsinyíteni, csak a rendőrség által bizonyított tényeket ismerte el. Gondosan ügyelt arra, hogy másokra se tegyen terhelő vallomást. Az együttműködést az internálótáborból való kiszabadulás reményében vállalta. Írásos jelentést egyetlen esetben sem adott. A kapott feladatokat nem hajtotta végre, mivel egyéniségével nem tartotta összeegyeztethetőnek, hogy más személyekről terhelő adatokat szolgáltasson.”
(ÁBTL. 3.1.5. O-18655-50. jelentés; 1971. november 17. Forrás: Zárug Péter Farkas (szerk.): Csurka István; 2023)
Portálunk munkatársa, Borvendég Zsuzsanna történész kutatásai révén tudható, hogy 1964-ben már mint a hálózatból kizárt személynek, irattárazták a munkadossziéját, vagyis nem csupán alkalmatlannak nyilvánították a besúgásra, de nem egészen hét évvel a beszervezése után ki is zárják a hálózati személyek közül. A hálózatba történő beszervezését, annak lelki hátterét, valamint saját „ügynökmúltja” rendszerváltozás utáni következményeit Csurka István igen alaposan körüljárja „Az esztéta” című, 2006-ban megjelent önéletrajzi ihletésű száraz regényében.
Csurka István 2012. február 4-én bekövetkezett halálát követően nagyon sok nekrológ, visszaemlékezés jelent meg. Mind közül az egyik leginkább figyelemreméltó Alexa Károly író, publicista emléksorai voltak, mert tömörségében talán a leghűebben adják vissza azt, hogy ki is volt valójában Csurka, és mit jelentett ő a magyar irodalmi- és közélet számára a Kádár-korszak utolsó évtizedeiben, valamint a rendszerváltozás korában.
„Morogtam rá, de nem restelltem beismerni, hogy megint és megint és újfent igaza van, lett, bejött, amit előre jelzett. Azt mondják most, hogy meghalt: egész élete merő szerepválság volt. Politikus, író, publicista? Soha egységesebb életmű, mert rend volt benne, a lelkében. Ezért lehetett támadhatatlan, noha mindig és minden irányból lőttek rá egész életében. Vagy visszalőttek. Oly mindegy. Írásai a Magyar Fórumban az új Magyarország történetének leghitelesebb krónikás darabjai.”
(részlet Alexa Károly Csurka Istvánról írt nekrológjából)
Telitalálat Alexa Károly jellemzése. Életműve egységességére és a lelkében lévő „rendre” mi sem jellemzőbb, mint az, hogy az 1956-ban, még a forradalom előtt írt, egyik legelső novellájában – A mélység vándora – a főhős, Pásztor Mihály a történet végén, a magyar népléleknek oly sokat jelentő déli harangszóval egy időben, Szalontán „szenderül el”. Ezzel kapcsolatban a következőket mondta:
„Ebben az írásban először jutottam el a gondolatig, képben és utalásban a szétszabdalt és elveszett, említeni sem szabad hazába, és a gondolatig, hogy Magyarország nem annyi, amennyit szögesdróttal körülvettek, hanem több.”
(Csurka István visszaemlékezése; Forrás: Az esztéta)
Vagyis irodalmi szinten már ekkor – ismét ki kell hangsúlyozni, hogy 1956 nyarán – megjelenik Csurkánál a Trianon kérdéskörére való utalás, amely aztán következetesen visszaköszön, nem csupán az írói, de a politikusi ténykedésében is. Ezért fogalmazhatott úgy a Széchenyi-díjas irodalomtörténész Réz Pál, hogy „Csurka előtti Csurkáról nem beszélhetünk, ő már a kezdetektől a maga hangján szólt. … Ezért lehetséges, hogy Csurka István munkásságában nem láthatunk törést, szemlélete gyakorlatilag megszakítások nélkül ezt a folytonosságot tükrözi.”
Ugyanez a folytonosság és következetes témafelvetés figyelhető meg és érhető könnyedén tetten, ha Csurka István közírói munkásságát vesszük górcső alá. Bár, ahogyan Alexa Károly is írta, életműve egységes, ám mégis érdemes kiemelni az 1983-as évet. Ekkor kap szilenciumot barátja, Csoóri Sándor, akit azért büntetett a rendszer, mert előszót írt a felvidéki magyarság hányatott sorsát bemutató Kutyaszorító című, Duray Miklós által írt kötethez. Csurka István ekkor levelet írt Hubay Miklósnak, a Magyar Írószövetség akkori elnökének, jelezve, hogy kilép a szervezetből. Indokként azt hozta fel, hogy a magyar sorskérdések képviseletét nem vállalja fel az írószövetség.
„Beszélgetési, csevegési téma lett a népesség tragikus fogyása, de a felelős és esetleg megmentő gondolatok kifejtésére nincs tér. Ugyanígy társalgási téma lett a határainkon kívül élő magyarság helyzete. Mégpedig annak elismerésével és hangoztatásával, hogy ez a hárommillió ember végóráit éli. Tudomásul vettük, menjünk tovább, térjünk más tárgyra. Holott sírni kéne, úgy kéne bőgni, hogy az egész világ meghallja.”
(Csurka István levele Hubay Miklósnak; 1983. június 20.)
A levélben kifejti továbbá, hogy most, amikor megismerte Csoóri előszavát, és annak minden sorával egyetért, nem tudna a továbbiakban barátja szemébe nézni, ha részese lenne Csoóri elvárt kirekesztésének, megbélyegzésének. Levelének végén szerepel egy rendkívüli fontos mondat, amely végső soron magyarázatként szolgál Csurka István későbbi, közéleti szerepvállalásához, és amelyből megérthetjük, hogy miért vállalta fel teljes mellszélességgel a magyar ügy képviseletét minden támadás ellenére is.
„Lépésemben pedig egy élete keserű pontjához érkezett vígjáték-író elszántságát látod, aki előtt hirtelen megvilágosodott valami, s aki ettől kezdve saját élete e megvilágosodásból származó erkölcsi parancsának engedelmeskedik.”
(Csurka István levele Hubay Miklósnak; 1983. június 20.)
Bár – jórészt Csengey Dénes kérésének engedve – végül mégis megtartotta írószövetségi tagságát, a továbbiakban maradéktalanul úgy is tett, ahogyan az említett erkölcsi parancs ezt megkövetelte tőle, vagy ahogyan egyszer fogalmazott, amint „Fentről vezették”.
Elég csak megnézni az 1980-as években született legfontosabb írásai címét (A magyar társadalom erkölcsi állapota, Új magyar önépítés, Az elfogadhatatlan realitás, Közép-Európa hó alatt – hogy csak néhányat említsünk, a teljesség igénye nélkül), amelyek már pusztán a címükkel is kifejezik, hogy milyen témában íródtak.
Az Új magyar önépítés című tanulmánya az 1985-ös monori találkozóra született, és amellett, hogy már jól felismerhetően magán hordozza azt a később általánossá váló elemző–analizáló–szintetizáló Csurka-kézjegyet, amely egyedi volt a magyar a közéletben, még egy különlegességgel rendelkezik: Csurka István ebben az írásában mindvégig és következetesen forradalomról és szabadságharcról beszél, amikor 1956-ot említi.
Nem kevésbé korszakalkotó a két évvel később, Lakiteleken elmondott beszéde sem. A Lezsák Sándor tanyáján felállított sátorban talán ismét ő a legkérlelhetetlenebb. Fő mondanivalója természetesen ugyanaz, mint ami már az Új magyar önépítés című tanulmányában is: a magyarság élet–halál harca, a nemzet heroikus küzdelme a fennmaradásért, amely lehetetlen lesz, ha nem tudunk változtatni a sorskérdéseinkhez való hozzáállásukhoz. „Anti-katasztrófa-programot” hirdet, amelynek középpontja a magyar megmaradás. Természetesen itt is vezérfonal Trianon és 1956 is.
Az általa 1993-ban alapított Magyar Igazság és Élet Pártja (MIÉP) ténykedése, története teljesen önálló tanulmány témája lehetne; helyette inkább arról érdemes szót ejteni, hogy a 2000-es évek második balliberális kormánya idején a magyar megmaradás kérdése minden korábbinál jobban előtérbe került. Csurka István látta előre, hogy mi kell a magyar élet megindulásához. A kétharmados nemzeti többségű kormányzás lehetősége, amelyben persze a Fidesznek markánsan vállalnia kell azt a történelmi küldetést, amelyet egy ilyen lehetőség megteremt számára.
„A változást két lépcsőben kell végrehajtani. Mert másképpen már nem lehet. Az ellenállás és különösen a forradalom minden formájáról le kell mondanunk. A nemzet korfája vészesen öreg, az ifjúság vékony és megosztott, a félrenevelés eredményes volt, és még ma is nagy erővel folyik. Egy olyan új világba érkeztünk, amelyben a felelősségvállalás ismeretlen fogalom, s a nemzet nem érték. Csak egy vékony rétegben élnek még eszmények, de ez a vékony réteg még magával tudja ragadni a tömeget. A magyarság, mint eszmény mégis erősebb és parázslóbb a lelkekben, mint gondolnánk. Ezért az első lépcsőben, amint az az eddigiekből kiderül, világos kétharmados választási győzelmet kell elérni. A második lépcsőben pedig ennek a kétharmados választási győzelemnek a birtokában rendszerváltást kell végrehajtani.
…
Reálisan felmérve a helyzetet ma nincs más lehetősége a magyar társadalomnak, a nemzeti középnek, a hazaszerető polgárnak és plebejusnak, a radikális miépesnek, mint a Fidesz köré csoportosulva, saját programunkat nem feladva kivívni a közös választási győzelmet. A Fidesznek pedig nyilvánossá kell tennie, hogy vállalja-e ezt megújítást, az új alkotmányt, az új választási rendszert. Tudatosan és nyilvánosan vállalni kell az együttműködést olyanokkal – becsületes magyarokkal, keresztényekkel – akikkel a liberális hatalom tiltja az együttműködést. Fel kell ismerni az ebben rejlő hatalmas erőt.”
(Csurka István: A kilábalás forgatókönyve – 2007)
Amikor most, immáron a negyedik kétharmad megszerzése után visszatekintünk, elmondható, hogy a Fidesz a legfontosabb kérdésekben beteljesítette történelmi küldetését és megcselekedte, amit megkövetelt a haza. Csurka István politikusi nagyságát és nemzete iránti feltétlen elköteleződését mutatja ugyanakkor a tény, miszerint saját pártja, a MIÉP törekvéseit is a magyar érdekek alá rendelte, és mindent megtett azért, hogy 2010-ben megvalósulhasson az első kétharmados győzelem. Az természetesen már a Fidesz-kormányok munkájának elismerése, hogy a 2010-ben aratott alkotmányozó többségű győzelmet újabb két kétharmados siker követte.
Politikai tevékenységén túl Csurka István az 1990-es években egy korszakalkotó mozgalmat (Magyar Út Körök Mozgalom) és egy hiánypótló civil szervezetet (Bocskai István Szabadegyetem és az ennek égisze alatt működő Bocskai Színpad) is létrehozott. Az 1993-ban alapított Magyar Út Körök Mozgalom nagyon sokat tett a nemzeti érzületű magyarok összefogásában, különösen az 1994 és 1998 közötti években, amikor a posztkommunista/balliberális erők közel háromnegyedes többségben voltak a parlamentben. A nemzeti gondolat ébren tartásában oroszlánrészt vállalt a Magyar Út. A MIÉP 1998-as parlamentbe kerülése pedig lehetőséget nyújtott arra, hogy a kultúra és az oktatás területén is megjelenhessen a nemzeti gondolat, hiszen az ekkor alapított Bocskai István Szabadegyetem és annak irodalmi színpada sok tekintetben képes volt betölteni az itt tátongó hatalmas űrt. Sajnos a MIÉP parlamenti kiesésével szép lassan ezek a szervezetek is elsorvadtak.
Amennyiben Csurka István különleges közéleti életútját értékelni szeretnénk, szerencsére könnyű helyzetben vagyunk. Nincs szükség arra, hogy különféle szempontok alapján mi vonjuk meg a nemzeti oldal számára végérvényesen megkerülhetetlen Csurka-életmű mérlegét, ugyanis a drámaíró megtette ezt egyik utolsó művében. A sajnálatos módon viszonylag kevés visszhangot kiváltó, ám annál fontosabb „Dr. Utólag visszaemlékezése” című esszéje 2010-ben jelent meg. Akkor, amikor a nemzeti oldal kétharmados győzelme már megvolt és minden remény megvolt abban, hogy az alkotmányozó többség birtokában megindul az „új magyar önépítés”. Mindezek fényében ő maga a következőképpen értékelte saját, közéleti munkásságát és annak esszenciáját:
„Köszönök mindent a társaknak, az önfeláldozóknak, a szerényeknek és a talpasoknak, a kitartóknak és a hívőknek. Eszméink, vállalásunk, hitünk átszűrődött egy másik nemzedékbe és most azok állnak helyt – talán – a globalizmus megújuló tornádói alatt, akik akkor ellenfeleim voltak, s akiket fiatalságuk is a másik oldalra sodort. De az idő, a sors igazságot tett. Ha úgy nem is, ahogy elképzeltük és vártuk, mert úgy már nem is lehet, ha sokkal nehezebb körülmények között is, egy szinte háborúsán porig rombolt hazában, mégis újra megindul az élet.
Nehéz kimondanom, mert félek az elfogódottságtól: a magyar élet. Most már nincs más út, csak a magyar út. A többi pedig nem számít, vagy ahogyan Tömörkény István, árvízi mentésen ingyen dolgozó tiszai szegény embere mondja: »nem számos, nem uraknak történt«.”
Vezető kép: Csurka István beszédet mond a Hősök terén 2008. június 27-én, az 1988-as erdélyi falurombolás elleni tüntetés huszadik évfordulóján. Fotó: MTI/Kovács Attila
gyozo2018
2024-04-04 at 08:04
Édi
2024-04-01 at 23:18
Tévedsz!
Nem titkolta az MDF vezetése, hogy ők rakták ki Csurkát a pártból.
Akkor már dúlt az MDF-SZDSZ paktum az összes következményével együtt.
Ha akkor kitör egy kormányellenes lázadás (nem tudhatták, mert a forradalom elmaradt, ugye, Antall a népet hibáztatta), elsöpri az első szabadon megválasztott kormányt.
Tudták, hogy a fegyver a volt munkásőröknél, a katonai vezetés, a rendőrség és minden szinten, területen még ott a kommunista-liberális hálózat.
Jól is jött nekik, hogy aki “túl magyar” volt, ki lehetett tolni a szerintük “jobb szélre”, a MIÉP-hez.
Most is vannak, akik a nyíltan megfogalmazott véleményük alapján a Fidesz-párti szavazó véleménynyilvánítókat azonnal leszélsőségesezik és a MiHaM felé tolnák.
Úgy látszik, erre tartogatják a MiHaM-ot, ha netán varrás mentén szakadna… De ne fessük az ördögöt a falra.
/
Azok az én szememben viszont valóban csak bérfirkászok, akik bármikor átsiklanak “középre”, vagy a túloldalra, mint anno a volt Magyar Nemzet számos publicistája tette.
Édi
2024-04-01 at 23:18
furedi 46,
Antall nem iktatta ki Csurkát, dehogy iktatta, marasztotta volna legszívesebben, csak kicsit lobogtatta a borítékot, amit a páncélban őrzött.
Diktafon még nem volt annyira megszokott és tökéletes, mint manapság és nem is lehet lobogtatni rendesen.
gyozo2018
2024-04-01 at 15:26
És most szépen belülről bontogatják le a 2/3-ot Balogok, M. Péterek, Lázárok, Navracsicskák, Bencsik Gáborok és társaik?!
/
Ali több , mint egy hónap még a szavazásig.
KAMPÁNY NULLA.
Vérszegény Krisztike “kamuméterekről” csacsorászik félénken, szerényen.
gyozo2018
2024-03-31 at 12:07
A laudálók, magasztalók közül feltűnően sokan vannak,
akik, amíg élt, ütötték-verték, gyalázták. Majd, mikor szükség volt a szavazóira, “megbocsátva”, némelyek álságosan bocsánatot kérve paroláztak vele. Aztán a halála
után megkönnyebbülten emelték magasba.
szavalókórust szerveztek Csurka ellen
2024-03-30 at 22:33
Ballibbant körökben már 1993 körül szavalókórust szerveztek Csurka ellen, annyira féltek tőle
Csicsi
2024-03-30 at 22:09
👍
János
2024-03-30 at 08:30
Csurka István hiteles ember volt és igaz magyar❗❗❗
Többször kell játszani a darabjait❗
füredi46
2024-03-29 at 13:04
lila
Azzal egyetértek, hogy a nemzeti “nevezetű” firkáló baromságokat írt. Így nem szabadna támadni Antall Józsefet, aki azonban a kritikát megérdemli (kapott is már eleget és még kapni is fog), de nem ilyen alpári módon, mint azt nemzeti teszi. (Antallt és barátját, Sólyom Lászlót elsősorban az igazságtételi törvény elsinkófálásáért marasztalják el politikusok, politológusok és történészek.) Csurkát pedig nem ő “iktatta ki” (honnét nemzeti…?), mert hát nem lett ő “kiiktatva” sehonnét sem. Ám, ha az útszéli stílusú nemzeti az MDF-ből való távozására gondol, az főleg nem “kiiktatás” volt, hanem ment onnét akkor már Csurka magától is szíves-örömest, hiszen az az MDF már régen nm az volt, mint aminek az alapító atyája volt kilenced magával. Csurka az 1992. augusztus 20-ra megjelentetett dolgozatában tökéletes látleletet adott az MDF-ről, Antallról és kormányáról.
ezazöld
2024-03-27 at 01:56
ebben az érában-az amerikai megszállási övezetben-Antall Józsefet is éppenhogycsak megtűrték mert ő volt a legeszdéeszesebb emdéefes(ezt ki-ki értse ahogy akarja)
lila
2024-03-27 at 00:05
nemzeti,
ne írj baromságokat. Ahhoz, hogy valakit elismerj, nem szükséges lehúzni egy másik embert. Pláne olyat, aki ezt nem érdemli meg.
Theo
2024-03-26 at 23:34
Mindenben igaza volt, a magyarok nagy része becsülte. A Parlamentből választási csalással nyomták csak ki.
A szemét SZDSZ -es Fodor Gábor még ma is azt hazudta a tv-ben, hogy ügynök volt. Ha nincs ott Schmidt Mária, ez így is maradt volna megint.
Még mindig fél tőle a baloldal, még ma is mocskoljak, elhallgatják.
Dusa Lajos
2024-03-26 at 20:58
Csurkának mindenben igaza volt. Igaza van és lesz.
S aztán jöttek a megalkuvások a “jelenlegi politikai helyzetben”.
Ha jöttek volna radikális változtatások, akkor megspóroltunk volna
a normális polgári fejlődésben legalább 10-20 évet.
hivo
2024-03-26 at 18:02
Hala es koszonet jar a profetaknak
es a hosoknek.
..rend volt a lelkeben..,
ennel nagyobb dicseretet
nemigen kaphat elo ember.
Orientál
2024-03-26 at 16:56
Mivel Csurka István szinte mindenkit megelőzött azzal a hatalmas tudásával hogy az szdsz-esek gonosz hazaáruló kommunisták – és szerintem fasiszták is – ami be is következett 1994-ben a kádárista mszp-vel és később a zsidózó jobbikosokkal szűrték össze a levet teljesen együtt működtek ami az eu-s szavazásokon is megmutatkozott.
István
2024-03-26 at 15:29
“Magyarország igazi problémája nem 1945-ben, hanem 1956-ban kezdődött. Addig a Rákosi kor nem tudta kiölni az emberekből a hazafiság érzetét, a nemzeti hovatartozást és büszkeséget. Ugyanakkor ’56 után az állam más irányba orientálta a tömegeket, mondván, kapsz autót, nyaralót, lakást, csak ne törődj semmivel. Ezzel passzívvá tette az embereket, akik nem hajlandók mással foglalkozni, gondolkodni.”
Csurka István 1986
Csurka szavai először megdöbbentettek de szomorúan el kellett ismernem, hogy igaza volt.
füredi46
2024-03-26 at 12:57
Pótolhatatlan veszteség… Igaz magyar ember volt és valóban vátesz. Minden jóslata bejött, igaznak bizonyult. Mindene volt a nemzet, a magyarság. Számára “a haza minden előtt…” Tiszta kezű és tiszta lelkületű ember volt. “Lőttek” rá mindenhonnét, próbálták bemocskolni, mocsárba süllyeszteni, mindhiába: ő kitartott, küzdött és győzött. Mert nagy jellem, tiszta ember maradt. Magyarok sokaságának példaképe! Hiánya pótolhatatlan!
ViAM
2024-03-26 at 12:37
Köszönet Kovács Attilának, hogy minden évben, Csurka István születésnapján, méltó megemlékezést ír a kivételes képességű, nagy hatású íróról.
Zsákne Asztalos Emőke
2024-03-26 at 10:20
Nyugodjon békében! Igaz hazaszereto magyar Ember volt! Az egész Családom szerette, tisztelte és egyetértett vele. Rajtam kívül mindenki ott volt a gyűlésein. Én sajnos nem tehettem, mert köztisztviselo voltam és betartottam, hogy mi nem politizálunk. (és ma?) Természetesen a temetésen is ott voltak. Amikor nagyon szomorú vagyok előveszek egy Csurka könyvet és szeretettel gondolok Rá! Zsákne Asztalos Emőke
Beszédes
2024-03-26 at 09:36
Igazi Magyar volt!!!
gyozo2018
2024-03-26 at 09:25
” Levéltári bizonyítékok igazolják, hogy nem jelentett.”
Antall meg sajtótájékoztatón lobogtatta a kezében a “borítékot”,
amit páncélban őrzött.
nemzeti
2024-03-26 at 09:06
Rend volt. De Antall Józsefében nem volt.
Nyugati nyomásra kiiktatta Csurkát.