A zöld nemzeti konzultáció tétje, hogy Magyarország valóban részt vegyen a világban zajló energetikai fordulatban; a 13 kérdésből álló kérdőívet április 15-ig lehet kitölteni a zoldenergia.kormany.hu oldalon – mondta György László kormánybiztos kedden, győri sajtótájékoztatóján.
A politikus hozzátette: a nemzetközi elemzőházak szerint Magyarország rendelkezik majd 2030-ra a világban a negyedik legnagyobb, zöldenergia tárolására alkalmas gyártókapacitással Kína, az Egyesült Államok és Németország után.
A zöldenergiához kapcsolódó beruházások a következő évtizedekben megalapozzák Magyarország gazdasági növekedését és jól fizető munkahelyeit. Az ehhez kapcsolódó ágazatokon keresztül pedig több millió magyarnak nyújtanak majd biztos megélhetést
– emelte ki a kormánybiztos. György László rámutatott: 2024-ben már rendelkezésre állnak Magyarországon azok a naperőművi kapacitások, amelyeket 2030-ra terveztek elérni. Ez fontos eleme annak a célkitűzésnek, hogy 2030-ra a villamos energia 90 százalékának előállítása ne járjon szén-dioxid kibocsátásával.
A zöldenergiára való átállás érdekében a kormány 75 milliárd forintos keretösszegben Napenergia plusz programot indított, 30 milliárd forintból elektromosautó-vásárlási programot kezdeményezett a vállalkozások számára, és ösztönözte, hogy a 25 ezer főnél népesebb települések támogatottan már csak elektromos buszokat vásárolhassanak
– sorolta a kormánybiztos.
Kara Ákos, Győr térségének fideszes országgyűlési képviselője elmondta: az elmúlt ciklusban Dézsi Csaba András polgármester vezetésével tudatos és átgondolt stratégia mentén valósítottak meg energiakorszerűsítési beruházásokat.
Győrben a közintézmények voltak a fókuszban, számos iskola mellett az egyetem is megújult energetikailag. A környékbeli kistelepüléseken pedig jellemzően az egészségügyi alapellátás intézményeit korszerűsítették
– emelte ki a képviselő. Kara Ákos szólt arról is, hogy a városi buszközlekedés terén is sikerült előre lépni az elektromos buszok megjelenésével.
Ha a következő időszakban az emberek a Fidesz–KDNP önkormányzati többséget támogatják, hogy Dézsi Csaba András legyen a polgármester, az itt élők jövője szempontjából fontos fejlesztéseket tudunk majd megvalósítani
– mondta az országgyűlési képviselő.
Itt Ön is kitöltheti!
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS