A zsarolók ugyanazok – Secutól a Transtelexig

Bezzegszomszédaink közül az utóbbi időben a legbezzegebb Románia lett. A baloldali politikusok dicshimnuszokat zengenek róla, számukra ugyanis az jelenti az európai modellt, ha a hatóságok politikai vagy nemzetiségi alapon bárkit meghurcolhatnak (bár tekintve a héten Brüsszelben lezajlott eseményeket, ez talán már tényleg azonos az európai modellel). Így lett mintakép a román korrupcióellenes ügyészség, a DNA, amelynek tevékenysége nagyrészt arra korlátozódik, hogy magyar vállalkozókat vegzáljanak, és így lett újra téma az ügynökakták “román mintára történő” feloldása, de lássuk, hogy ez miért is az érdekük.

Mikor Medgyessy Péterről kiderült, hogy milyen munkakört töltött be a kommunista szolgálatoknál, a baloldali nyilvánosság azonnal szerecsenmosdatásba kezdett, és azonnal az lett a narratíva, hogy ő már akkor is a “hazát szolgálta”, hiszen kémelhárítóként a külföldi titkosszolgálatok tevékenységének feltárása volt a dolga. Az más kérdés, hogy ez a honvédelem érdekes eredményeket szült, majd a rendszerváltás után Medgyessy meg is kapta a francia becsületrendet. Biztosan azért, mert olyan jól akadályozta a rendszerváltás előtt még ellenséges francia ügynökök tevékenységét.

Ez ugyan húsz éve történt, azonban már akkor is meglehetős zavart keltett a baloldalon. Hiszen a miniszterelnök miatt az volt a kötelező álláspont, hogy kár hánytorgatni a múltat, és nem kell ezekkel az aktákkal foglalkozni, azonban amikor nem sokkal később Vikidál Gyuláról, aki nyíltan jobboldali beállítottságú, kiderült, hogy III/III-as jelentéseket tett, azonnal ezek nyilvánosságra hozatala mellett kardoskodtak. Ez utóbbival meglehetős öngólt is rúgtak, hiszen mint kiderült, Vikidál annyira unalmas jelentéseket tett, amennyire csak lehet, és azokkal is inkább védeni igyekezett pályatársait. Ellentétben ugyanis a Medgyessy által betöltött feladatkörrel, amelyre önkéntesen jelentkeztek a magyar James Bond-imitátorok, a III/III-as ügynököket általában zsarolással vették rá, hogy jelentéseket tegyenek.

Hogy elképzelhessük a folyamatot, vegyünk egy példát egy elképzelt kelet-európai országból, legyen mondjuk Polónia a neve. Az ügynököknek kiemelt szerepük van, hiszen Polónia éppen a Szovjetunió és az NDK között helyezkedik el, a nyolcvanas éveket írjuk, éppen szerveződnek a diákmozgalmak. Polóniában van egy polén egyetemi professzor, felesége súlyos beteg, megkeresi őt egy ügynök és felajánlja, hogy elintézik a nő kezelését, cserébe a professzornak jelentéseket kell tenni diákjairól. A professzor belemegy az alkuba, bár nem szívesen. Eltelik harminc év, főszereplőnk fia politikai pályára lép, jobboldali színekben indulna a választáson. Megkeresi azonban az az ügynök, aki korábban beszervezte az édesapát, és azt mondja neki, hogy ha nem lép vissza a választástól, akkor bizony nyilvánosságra hozza az apja aktáját. Főhősünk fia apja védelmében visszalép, liberális ellenfele nyer a körzetében.

A fenti példa természetesen nem történt meg, Polónia nem létezik, semmi köze Lengyelországhoz. Isten ments, az egész csak egy tanmese. De kiválóan mutatja meg azt, hogyan működnek a hálózatok Kelet-Európában. A zsarolók ugyanis ugyanazok. Ugyanazok szerveztek be kényszerrel ügynököket a rendszerváltás előtt, akik most zsarolják őket, hogy nyilvánosságra hozzák jelentéseiket.

Hogy hogyan jön ide Bezzegrománia? Nos, nagyon egyszerű. A hetvenes–nyolcvanas években ugyanis a szeku előszeretettel szállt rá a tehetősebb, tehetségesebb erdélyi magyarokra. Persze sokra nem mentek ezzel: a legtöbben, ha ki is erőszakoltak belőlük egy-egy jelentést, a Vikidál-módszerrel úgy tették ezt, hogy lehetőség szerint senkiről semmi terhelőt ne mondjanak. Akkor még nem tudták, hogy később még ezt is felhasználhatják ellenük.

Eljött ugyanis a szép, új világ, és harminc évvel a rendszerváltás után kialakultak az új hatóságok és hálózatok, akik valamilyen rejtélyes módon hozzáfértek a szeku aktáihoz. Elindultak a korrupciós perek és a rágalmazások. A napokban számoltunk be a Transtelex aljas támadásáról a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház egykori tagja, Meister Éva ellen. Meisterről ugyanis szereztek egy semmitmondó aktát, ami semmiféle terhelő információt nem tartalmaz. A színésznőnek és családjának pedig nem sokkal később menekülnie is kellett, és Magyarországra szöktek, író férje ugyanis tiltólistára került és folyamatos támadás alatt állt a román hatóságok által. Ez a Transtelexet nem érdekelte, a támadásra ez éppen elég volt.

Hogy az erdélyi liberális portál újságírónője honnan szerezte Meister aktáját? Hogy miért éppen egy olyan cikkben kezdtek rágalmazásba, ami a nemzeti oldal képviselőinek kitüntetéseiről szólt? Biztosan csak a véletlen műve. Az ügy azonban nincs lezárva, és ahogyan Meister megtette a szükséges jogi lépéseket, úgy mi is azt ígérhetjük, hogy ha igazi ügynökökről van szó, akkor feltárunk még egy-két részletet.

Fotó: Transtelex