A nyolcvanas évekre a mikroelektronikai berendezések fejlesztéséről szólt a hidegháborús versengés, amelyből Magyarországnak is ki kellett vennie a részét. A hazai vállalatok leginkább a technológiai csempészetben jeleskedtek, de fejlesztési feladatokat is kaptak a Nagy Testvértől.
A saját fejlesztések megvalósítása érdekében egy 1980-as kormányhatározattal létrehozták a Mikroelektronikai Vállalatot. A vállalat 1986-ban tűzvész áldozata lett, amely rengeteg találgatásra adott és ad okot máig a kémhistóriák kedvelőinek.
A Mikroelektronikai Vállalat rejtélye
A Mikroelektronikai Vállalatot a kor legmodernebb technológiai fejlesztéseivel bízták meg, így már a szükséges berendezések beszerzése is akadályokba ütközött. A mikrocsipek gyártásához rendkívül bonyolult és drága technológiára volt szükség, ezért a terv az volt, hogy a termelés beindításához megvásárolnak egy olcsó, de elavultnak számító szovjet berendezést, amelyet két–három éven belül modern nyugati géppel cserélnének le. Utóbbi berendezések azonban embargó alatt álltak, a fejlett technológia megvásárlásához külön konspiratív eljárásra volt szükség, ezért „olyan elképzelés alakult ki, hogy egy tőkegyenge vállalatba kellene Svájcon keresztül betársulni, úgy, hogy azok szigorúan titokban tartanák, hogy a termék és kivitelezés Magyarországról származik” – olvashatjuk az állambiztonsági jelentésekben.
Végül a szükséges kellékek beszállítására az Elektromodul (EMO) vállalattal közösen létrehozták a Mikromodul nevű céget. 1985 januárjának elejére tervezték az első, jelentős értékű szállítmány behozatalát. Egy nyugati felségjelzés alatt közlekedő kamionba rejtették a hamis fuvarlevéllel ellátott rakományt, vagyis a mikrocsipek gyártásához szükséges mérőautomatákat. A „megfelelő legalizációs úti okmányok ellenére” a kamiont a belga–francia határon feltartóztatták, és a szállítmányt tételesen ellenőrizték. A Mikromodul első beszállítása ezzel meghiúsult, a berendezéseket elkobozták. A közös vállalat további működéséről nincs adat, felszámolását csak a rendszerváltás környékén kezdték meg.
A nehézségek ellenére a Mikroelektronikai Vállalat megkezdte működését, de jelentős eredményeket felmutatására már nem maradt idő: 1986. május 26-án a cég több milliárd forintot érő speciális üzemegysége – ahol félvezetőket és csipeket gyártottak – egy gyorsan terjedő és pusztító tűzvész áldozata lett. Az első hírek rendkívül ellentmondóak voltak. Az úgynevezett tiszta szobák szellőztetését biztosító berendezés meghibásodása volt a tűz kipattanásának oka, de feltételezték, hogy a csernobili katasztrófa miatt a légtérbe került radioaktív anyagok távoltartása érdekében szándékosan kapcsolták ki a szellőzést. Az is felmerült, hogy „magasabb külföldi érdekek játszottak közre, hogy a tűz akkor és ott pusztítson”. Egyelőre a hivatalos vizsgálat megállapításai alapján az tűnik a legvalószínűbbnek, hogy emberi mulasztások okozták a milliárdokat érő program meghiúsulását. Hogy mennyire voltak „véletlenek” ezek a mulasztások, a hozzáférhető dokumentumok alapján nem lehet megmondani. A becslések szerint a korabeli értéken 1,4 milliárdos kárt okozó tűz kialakulásában és pusztításában az építkezés során – a korrupció és a szigorú határidők következtében – előforduló komoly kivitelezési hanyagságok is közrejátszhattak.
Budapest, 1986. május 26. Tűzoltók dolgoznak a Mikroelektronikai Vállalat május 26-án reggel kigyulladt Fóti úti raktárhelyiségénél. A raktárban technológiai berendezéseket és gázpalackokat tároltak. MTI Fotó: E. Várkonyi Péter
Már a kortársakban is felmerült az „idegenkezűség” lehetősége, vagyis az, hogy nem lehetett-e szándékos gyújtogatás a háttérben, amelyet valamely külföldi erő támogatott. Felmerült az amerikaiak szerepe, de még a szovjeteké is annak ellenére, hogy legkevésbé nekik állt érdekükben a gyár pusztulása. A Moszadot, vagyis az izraeli hírszerzést is szokták emlegetni, mint akiknek közvetlenül is hasznuk származott a hazai viszonylatban igencsak költséges és modern üzem pusztulásából.
Osztrák fedésen keresztül
Amíg a Mikroelektronikai Vállalat leégésében játszott izraeli titkosszolgálati szerep puszta spekuláció, addig konkrét eseteket tudunk arról, hogy különböző cégek áttételén keresztül valóban részt vettek izraeli titkosszolgálati szereplők az embargós termékek beszerzésében, vagyis üzleti érdekük fűződött a szállításokhoz.
Az Elektromodul embargós beszerzői közé tartozott egy Jacob Guttmann nevű osztrák kereskedő is, aki Liechtensteinben bejegyzett, IPPO nevű cégén keresztül transzferálta az embargós cikkeket Magyarországra. Az EMO számára elsősorban rakétaelhárító rendszerekhez szükséges integrált áramköröket szállított, de a Videoton is partnerei között tartotta számon az üzletembert. Guttmann 1978-tól a Control Data Corporation kelet-európai képviseletét látta el, így az egyik legfontosabb kapcsolata volt a Videotonnak a CDC-vel folytatott kereskedelmi üzletek bonyolításában. Guttmannt megfigyelte a kémelhárítás, de a Budapesti Rendőrfőkapitányság is adatokat gyűjtött a tevékenységéről, mivel felmerült a gyanú, hogy beágyazottsága a külkereskedelemmel foglalkozó magyar cégek egy részéhez korrupción alapul. Több magyar nagyvállalat vezetőjének ismeretségi körébe tartozott. Miközben COCOM-listás árucikkeket szállított a blokkba, a külkereskedők között elterjedt az a pletyka, hogy a BM embere, de erre a kutatható iratok között nem találtam bizonyítékot, bár az érdekes, hogy a szerv folyamatosan nyomon követte tevékenységét és dokumentálta az eközben felmerülő károkat, mégsem tett semmit az üzletember visszaéléseinek megakadályozására.
Budapest, 1987. május 30. Szilícium szeletekből készülnek az integrált áramköri elemek a Mikroelektronikai Vállalatnál, melynek szakmai gárdája az egy éve történt tűzeset óta a félvezető elemek gyártásának újraindításán dolgozik. A jelenlegi kísérleti gyártást NDK kooperáció segíti. MTI Fotó: Balaton József
Milyen visszaélések köthetők Guttmann nevéhez? Például 1982 februárjában az Elektromodul megrendelést adott egy nyugatnémet cégnek, amely vállalta a szállítást, azonban a magyar fél nem tette meg a fizetéshez szükséges lépéseket (nem nyitotta meg a hitellevelet az illetékes banknál), így a szerződés teljesítése elmaradt. Viszont néhány hónappal később az Elektromodul ugyanabból az áruból ugyanakkora mennyiséget rendelt ugyanattól a cégtől a Guttmann-féle IPPO-n keresztül, ezúttal a szállítmány meg is érkezett a magyar vállalathoz, de 20–25%-kal többet kellett fizetni érte, mint amire az eredeti megállapodás kötelezte volna az importőrt. Az osztrák székhelyű kereskedő egészen a nyolcvanas évek végéig üzletelt a magyar vállalatokkal. 1987-ben például az évek óta eladhatatlan raktárkészletét ajánlotta megvételre az EMO-nak. Erre Magyarországon semmilyen szükség nem volt, így a kémelhárítás információi szerint csak ezen az egy üzleten 20 millió forintos népgazdasági kár keletkezett.
Budapest, 1968. február 12. Elektronikai alkatrészekből összeállított reklámfigura, amely az ELEKTROMODUL Magyar Elektronikai Alkatrészkereskedelmi Vállalatot hirdeti. MTI Fotó: Urbán Nándor
Izraeli szálak
A BM kémelhárítása azért is gyanakodva nézett Guttmannra, mert információjuk szerint „a bécsi cionista választmány teljes jogú tagja” volt. Márpedig Magyarország 1967-ben megszakította diplomáciai kapcsolatait Izraellel, amelyet 1989-ig nem is állított helyre, így a zsidó állam és minden hozzá kapcsolódó szervezet a hivatalos politika szerint ellenségnek számított. Az elhárításnak kötelessége volt a cionista szervezetekkel kapcsolatban álló személyek megfigyelése, az esetleges magyar érdekek sérelmének a kivédése.
Guttmann személyével kapcsolatban felmerült az izraeli hírszerző szervekkel való együttműködés is, 1979-ig ezért tartották megfigyelés alatt. A kémelhárítás nem ismert minden rá vonatkozó információt, ugyanis megjegyzésük szerint Guttmann anyagait valakik zárolták. Így az elhárítás akkor sem tudott érdemben fellépni, amikor egy SZT-tisztjén keresztül arról értesült, hogy az osztrák kereskedő az izraeli Koor Tradinget akarja bevezetni az EMO-hoz azzal az ígérettel, hogy a konszern bécsi leányvállalatán keresztül biztosíthatják a további embargós szállításokat.
A Koor Trading már évek óta jelen volt a magyar külkereskedelmi kapcsolatokban, és minden jel arra mutatott, hogy valóban biztonságos csatorna lehet a tiltólistán szereplő árucikkek beszerzésénél, ugyanis az izraeli vállalkozás nem szerepelt azon a „feketelistán”, amelyet az Egyesült Államok illetékes hatósága állított össze az embargós szállításokat végző nyugati cégekről.
A Moszad cégei Magyarországon
A Koor Industries Ltd. az egyik legnagyobb izraeli vállalatcsoport volt a nyolcvanas években, amely a világ számos országában rendelkezett képviselettel. A BM szerint ötven–hatvan államban létezett a cégnek leányvállalata vagy irodája. A konszernhez tartozó Koor Trading bécsi irodájának vezetője, Gerendás Róbert 1983-ban azzal a kéréssel fordult a magyar kormányszervekhez, hogy a cég egyre gyarapodó magyarországi kereskedelmi üzleteinek kézben tartása érdekében irodát nyithasson Budapesten.
A szovjet titkosszolgálat értesítette a magyar testvérszerveket, hogy a Koor Trading az izraeli hírszerzés fedőszerve, így a kémelhárítás megkezdte Gerendás magyarországi kapcsolatainak a feltérképezését. A konszern valóban nem volt független a zsidó állam titkosszolgálatától. A Koor vállalatcsoport a hatvanas évek végétől kapcsolódott be Izrael fegyverkereskedelmébe, és nem meglepő módon ez a dátum egybeesett egy új cégvezető 1968-as hivatalba lépésével: Meir Amit, a Moszad 1963 és 1968 közötti igazgatója vette át a cég irányítását. Az egykori hírszerzőt egy újabb tábornok követte a vezetői székben, de a hidegháborús években a konszern több cégénél is betöltöttek irányító pozíciót korábbi titkosszolgálati emberek. Ennek ellenére a szovjetek hiába figyelmeztették a magyar hírszerző szerveket és az elhárítást, a Koor Tradinget beengedték az országba. Gerendást első ízben, 1984-ben még elutasította az illetékes Külkereskedelmi Minisztérium, majd 1985 áprilisában mégis engedélyezték a Koor Trading irodájának megnyitását Budapesten azzal a feltétellel, hogy a képviselet nem használhat izraeli lobogót és egyéb Izraelre utaló cégtáblát sem, valamint a sajtóban nem fejthet ki propagandatevékenységet.
Kevesebb, mint fél év kellett tehát hozzá, hogy a KKM megváltoztassa véleményét, ki tudja, milyen lobbiérdek hatására. Nyilvánvaló, hogy az amerikai nyomás az embargós csatornák lezárására valóban nehézséget okozott a technológiai transzfer bonyolítása terén. Egy izraeli cég élvezhette akár az amerikai szervek támogatását is, így nagyobb biztonsággal működtethette az illegális szállításait – főleg, ha amerikai titkosszolgálati érdek is fűződött a vállalat hazánkban való megtelepedéséhez.
Magyarország tranzitügyletek segítségével folyamatosan fenntartotta az árucsere-forgalmat a két ország között. A nyolcvanas évek közepén Ausztriában még magyar–izraeli érdekeltségű vegyesvállalatot is alapítottak Plantronik néven. A részvénytársaság hivatalosan magyar és osztrák tulajdonként volt nyilvántartva, de az állambiztonság által kiállított kartonról kiderül, hogy az osztrák tulajdonos cég valójában Izraelhez volt köthető. A vállalat fő profilja a mikroelektronikai termékekkel való kereskedés volt, azonban belekóstoltak a harcászati eszközök kereskedelmébe is.
Vezető kép: Tűzoltók oltják a Mikroelektronikai Vállalat május 26-án reggel kigyulladt Fóti úti raktárhelyiségét. A raktárban technológiai berendezéseket és gázpalackokat tároltak – szól a korabeli MTI-kép fedőtörténete. MTI Fotó: E. Várkonyi Péter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS