Négy jelölt neve szerepel majd a főpolgármester-jelölti szavazólapon, miután csütörtökön délután 4 órakor – jogorvoslati igény hiányában – jogerőssé váltak a Fővárosi Választási Bizottságnak (FVB) a főpolgármester-jelöltek nyilvántartásba vételével kapcsolatos határozatai.
A főpolgármester-választásra a hétfő délutáni határidőig öt jelölt adta le ajánlásait. Az FVB már korábban nyilvántartásba vette Szentkirályi Alexandrát (Fidesz–KDNP), hétfői ülésén pedig döntött Grundtner András (Mi Hazánk Mozgalom), Karácsony Gergely (a Párbeszéd – A Zöldek Pártja, a Demokratikus Koalíció és a Magyar Szocialista Párt közös jelöltje), valamint Vitézy Dávid (a Vitézy Dáviddal Budapestért Egyesület és az LMP – Magyarország Zöld Pártja közös jelöltje) nyilvántartásba vételéről, mivel a jelöltek megfeleltek a jelöltállítás feltételének. Az FVB visszautasította Vas Annamária (független) főpolgármester-jelölti nyilvántartásba vételét, mivel ő nem tudta összegyűjteni az induláshoz szükséges ötezer ajánlást.
Az FVB döntései ellen csütörtökön 16 óráig lehetett jogorvoslatot kérni, azonban ezt senki nem tette meg, így a határozatok jogerőssé váltak.
Az FVB a jelöltbejelentésre nyitva álló határidőt követően kisorsolta a főpolgármester-jelöltek sorrendjét, eszerint június 9-én a jelöltek a következő sorrendben szerepelnek majd a szavazólapon:
- Grundtner András,
- Vitézy Dávid,
- Szentkirályi Alexandra,
- Karácsony Gergely.
Forrás: MTI; Fotó: Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS