A budapesti választók annyira elvakultan ellenzékiek, hogy ha egy létrára rátennék a gyurcsányisták–szocialisták–párbeszédesek–momentumosok közös logóját, arra is leszavazának. Ez mondjuk nem túl sok jó fényt vet szegény Karácsony Gergelyre, akinek a magassága lehet azon kevés dolgok egyike, amire büszke lehet. De ez a helyzet hozta vissza a politikába Juhász Pétert is, pedig egyszer már mély megkönnyebbüléssel vette tudomásul a közélet, hogy távozott. És most magával hozta Bródy János feleségét is. Az Anitát, akit odahaza csak Sárikának becéz a művészúr.
Juhász Péter megint itt van, így a csóri V. kerületi ellenzéki szavazók kénytelenek lesznek majd rá szavazni, és ha ezt elegen teszik, akkor pár évig polgármesteri ámokfutását is el kell viselniük. De hát ez egy ellenzéki fővárosban, a demokrácia utolsó védőbástyájában így is dukál, hogy akármilyen hülyéből lehet akárki, csak minél hangosabban üvöltözze, hogy ő a megtestesült ellenzék. Ráadásul Juhász Péter nem egyedül jött vissza, hanem még csoportot is gyűjtött maga köré önkormányzati képviselőjelöltek formájában.
Azon már egyszer jót derültünk, hogy úgy tűnik, Lukácsi Katalint megint elküldték végre dolgozni a szülei otthonról, de rendes munka helyett inkább csak beállt Juhász Péterhez képviselőjelöltnek. Nem is tanács, inkább sugalmazás, hogy ha valakit a KDNP-ben csak kávét főzni engedtek egykoron, annak a képességei nem fognak megváltozni attól, hogy egy másik pártban próbál szerencsét. Mindegy, az V. kerület megengedheti magának, hogy akár egy Lukácsi Katalint is képviselőnek válasszon.
Ahogyan megengedheti magának azt is, hogy Bródy János feleségét hasonlóképpen a képviselő-testületbe válasszák. Merthogy bizony Bródy János felesége is Juhász Péter csapatát erősíti. Ha már erősíti, ki másét is tenné? – gondolnánk Bródy János feleségéről, akiről az össze balos média vezető helyen egymással versengve írta meg, hogy „Bródy János felesége is elindul az idei választáson”. Bródy János feleségét valamilyen Anitának hívják, de ez lényegében teljesen mellékes, mivel egyrészt a nevében amúgy is benne van, hogy Bródy, másrészt meg hát ő a Bródy János felesége. Már csak pusztán emiatt is minden demokratának rá kell szavaznia. Neki nem is kell ennél többnek lennie.
Persze Bródy János felesége, Anita mégiscsak többnek akar látszani Bórdy János feleségénél, ezért önálló gondolatokat fejlesztett ki választási programjába, ahol többek közt ilyen megállapításokat tesz:
turisták voltak, vannak, és még inkább lesznek, azonban mi itt élünk, és itt is fogunk élni.
Zseniális. Anita – akit odahaza Bródy János csak Sárikának becéz – ráadásul kemény intézkedéseket is foganatosítana, ha őt megválasztanák. Például azzal szívatná a kerület különben bevételt termelő vendéglátóhelyeit, hogy a kiadott teraszengedélyek csak egy hónapra lennének érvényesek. Azaz a vendéglátósoknak egész idény alatt azon kellene rettegniük, hogy mi lesz, ha a következő hónapban nem engedik őket kitelepedni, vagy hát nem engedi őket a Bródy János felesége, aki nyilván ebben a hatalmi pozícióban szeretne tetszelegni. (Nem mellesleg, az V. kerületi vendéglátósok helyében nagyon gyorsan összefognék a legesélyesebb ellenjelölt megválasztása érdekében, mert ki tudja, milyen ÁRA lesz, ha a választások után hónapról hónapra kuncsoroghatnak a teraszengedélyért.)
De Bródy János felesége máshol is hatalmat szeretne, például szigorúan ellenőrizné az Airbnb-szállásokat, hogy betartják-e a szabályokat. Na most, ez az, amit egy önkormányzat nem tehet meg. Bródy János felesége nem ellenőrizheti az Airbnb-t, még ha akarja, sem. Eleve fura, hogy egy vélhetően szabadelvű politikus miért akar mindenáron ellenőrizgetni, hatalmat gyakorolni, de az még inkább különös, hogy rögtön távolabbra akarja terjeszteni a hatalmát a magánterületre. Szóval nem, még Bródy János feleségének sincs semmi köze, hogy valaki mit csinál az ingatlanával. És Bórdy János felesége nem mehet majd ellenőrizgetni más emberek saját ingatlanába. Egyedül a ház lakóközössége dönt arról, hogy milyen tevékenységet tolerál a házban és milyet nem. De Bródy János felesége nem házmesterkedhet az V. kerületben, bármennyire szeretné.
Érthető, hogy sokan szeretnének egy szavazattal segíteni a Bródy Jánosnak, aki eléggé rottyon van. Nem találja a helyét, mert az egész közege évek óta csak arról beszél, hogy az élet elviselhetetlen Magyarországon. És ezt idővel el is hitték. A Bródy János is már ilyeneket ír, hogy „Szivet szorít a félelem”, meg „Plakátviharban veszted el a lelkedet”, meg hogy „a megafon recseg-ropog, megint jönnek a gyilkosok”. Bár persze a Bródy ezt eladja dalszövegnek, amitől aztán a közegét is leszedálja, pedig csak el kellene menni pszichológushoz. Különösen az a gyilkosos rész utal ugyanis mániás depresszióra. Szóval, bár sokan szeretnék támogatni a művész urat, hogy ne legyen ilyen bánatos, de ne úgy tegyék, hogy a feleségét beszavazzák az V. kerületi önkormányzatba, mert Anita képes lesz becsöngetni a lakossághoz és benézni az ágy alá, hogy rend van-e.
Vezetőkép: Juhász Péter V. kerületi polgármesterjelölt választási oldala
Facebook
Twitter
YouTube
RSS