Az evangéliumi kereszténység a nyugati világ egyik utolsó bástyája

Véletlenül sem szeretnék sorrendet felállítani a keresztény egyházak vagy a felekezetek között. Pláne annak tudatában nem tennék így, hogy elmúltak már azok a kommunista idők, amikor megtűrt és üldözött keresztény felekezetek hirdették az evangéliumot, sokszor a saját szabadságukat kockára téve. Pünkösdhöz közeledve azonban időszerű beszélnünk a pünkösdi, neoprotestáns, és evangéliumi keresztények sorsdöntő szerepéről. 

Hogy az Egyesült Államokban Donald Trump választási győzelme elképzelhetetlen a neoprotestáns gyülekezetek nélkül, talán magyarázatra sem szorul, de mi a helyzet Európával? Személyes tapasztalatom, hogy sokan mai napig alábecsülik a kisegyházak szerepét a kontinens jövőjének szempontjából, noha az egyik utolsó védőbástyái a zsidó-keresztény fundamentumokon nyugvó európai kultúránknak. Ezt pedig arra alapozom, hogy valamennyi egyház és felekezet közül az evangéliumi keresztények szállnak szembe leghangosabban a woke-nak nevezett agymosással, a mindent leigázni óhajtó meleg-lobbival, és az intézményesített sátánizmussal. Aki utóbbi kijelentést nem veszi elég komolyan, az csukott szemmel éli a mindennapjait.

Különösen szívmelengető volt látni a CPAC színpadán, hogy Magyarország kezd erre ráeszmélni. Miközben világszerte épp kezet ráz a szélsőbal és a szélsőjobb a palesztin zászló mögött, addig Budapesten a református, a zsidó, a katolikus és az evangéliumi keresztényvezetők közösen kértek áldást a nemzetre és imádkoztak országunk jövőjéért. Mélyebb üzenete van ennek, mintsem azt elsőre gondolnánk. Amikor Németh Sándor a Hit Gyülekezete vezető lelkésze kinyilvánította a színpadon, hogy az általuk képviselt evangéliumi kereszténység a mai jobboldal üzenetével tud azonosulni, az egy történelmi pillanat volt. Hiszen a neoprotestáns egyházak történelme teljesen más Magyarországon, mint például az Egyesült Államokban. Míg utóbbiban hagyományosan jobboldali hívek alkották ezen egyházakat, addig a hazai gyülekezetek bármely új politikai formációt reménykedve fogadták, bízva abban, hogy az majd megszabadítja őket a kommunizmus üldöztetéseiből. Mára azonban az egész polarizált nyugati világ egy sokkal letisztultabb képet ad magáról. Egyfelől vannak az ateista globalisták (ha úgy tetszik bábelisták) másik oldalon pedig a nemzetükhöz és az Istenükhöz hű szuverenisták. Egyik oldalon a bakok, másikon a juhok gyülekeznek. Utóbbi pedig egy – a nyugati világban – globális kétharmaddal néz éppen farkasszemet. Éppen ezért kell megbecsülnünk és védelmeznünk minden harcostársat.

A Pünkösd reménysége pedig azt üzeni, hogy még szorongattatások közepette is van reménységünk, és pártfogónk. És még ha borús is, ami előttünk áll, a végén győzni fogunk.