cpac
Julie Stahl a PS-nek: évek óta faltörő kosként használják a palesztinokat azok, akik gyűlölik Izraelt
Egyre komolyabb méreteket ölt az antiszemitizmus a nyugati országokban, ami nyilván az ezekben az országokban élő nagy számú bevándorlónak köszönhető. A PS erről kérdezte Julie Stahl izraeli újságírót, aki arról beszélt, hogy szerinte azért “szegények” a palesztinok, mert bárki, aki gyűlöli a zsidó népet és gyűlöli Izraelt, évek óta faltörő kosként használja őket. Stahl elmondta azt, is, hogy Gázában valóban pusztulás van, és valóban embereket ölnek meg, de ez nem Izrael hibája. Ersnt Roets a PS-nek: „Sokan nem kaphatnak munkát a faji törvények miatt”
Egyesek traumát élnek át, például a farmerek elleni támadások miatt, néhány embert meg kiszorítottak a munkaerőpiacról is, például nem kaphatnak munkát a faji törvények miatt. Fehér emberek, akiknek a bőrük színe a bűnük. Erről beszélt a PS-nek Ernst Roets. A dél-afrikai író szerint Dél-Afrika politikai rendszerének újragondolására kellene koncentrálni, és egy olyan rendszer felé való elmozdulásra, amely sokkal decentralizáltabb, és amelyben a Dél-Afrikában élő különböző nemzetek saját magukat irányíthatják. Szerinte ez nagyon hasonlít az Európai Unióról szóló vitához, mert Európa egy nagy terület, amelyen belül különböző nemzetek élnek. Arról is beszélt, hogy a kis nemzeteknél némi hátrányt jelent, hogy nincs akkora hatalmuk, mint a nagy nemzeteknek. De a kis nemzet előnye, hogy minden válság, amellyel szembesül, egzisztenciális válság, és ezért nagyon komolyan veszi. Mint malac a jégen, úgy kapálózik a lengyel CPAC-en a vesztes román elnökjelölt, George Simion, hogy megnyerje Orbán Viktort magának
Mint malac a jégen, úgy kapálózik a vesztes román elnökjelölt, George Simion, hogy megnyerje Orbán Viktort magának – és kvázi szövetségre kényszerítse a magyar kormányfőt. A Népszava arról írt, hogy a magyargyűlölő politikus a CPAC Poland-on szólalt fel Lengyelországban, ahol az iránt fejezte ki aggodalmát, mi történik, ha Orbán Viktor elveszíti a hatalmát jövőre. A (Soros-)Birodalom visszavág? | Hardcore Hobbista
Miközben Németországban választás zajlott, itthon pedig Orbán Viktor évet értékelt, az Egyesült Államokban a jobboldal megtartotta éves nagy rendezvényét, a CPAC-et. Törcsi Péter, az Alapjogokért Központ operatív igazgatója személyesen is ott volt, így nagyon érdekes, hogyan látja, valóban megváltozott-e a világ Trump elnökké választásával, és mire számíthatunk, kitart-e a lendület, vagy visszavág-e a (Soros-)Birodalom? Ajánljuk még
Ha egy zenész buta, akkor nagyon buta, avagy Azahriah és a politika
Kedves Fegyir, várjuk azt a bocsánatkérést
Sándor Fegyir most kijelentette, hogy bocsánatkérésre lenne szükség, hogy rendezzük a magyar-ukrán viszonyt. Hát tessék, itt az alkalom, várjuk Kijev bocsánatkérését. Karácsony Gergely egy román politikusnak "hálás", hogy végül maradhat a székely zászló a Városházán
Budapest "tarka" főpolgármesterének egy gondolat, illetve egy mondat erejéig úgy tűnt, hogy mégis csak fontos a határon túli magyar kisebbség ügye, de a valóságban az ideológiai változás mégsem érte utol Karácsony Gergelyt. Kedves liberális embertársam! Az oktatás nem egyenlő a pride-dal, ahogy az egészségügy sem a zsírleszívással!