Pesti Srácok

Íme egy komoly ellenzéki megnyilvánulás: találják ki Magyar Péter szerint ki a felelős a mai viharért?

Magyar Péter szerint Lázár tehet a viharról is.
Magyar Péter szerint Lázár tehet a viharról is.
Fotó: Purger Tamás

Bevalljuk őszintén, már kínunkban írjuk ezeket a cikkeket, miközben azt fontos kiemelni, hogy az újabb Facebook-huszár “komolypolitikus” minden megnyilvánulása egy-egy jelzés arra, hogy miért tilos ezeket a kormányrúd közelébe állítani. Jöhet ugyanis bármilyen természeti katasztrófa, geopolitikai krízishelyzet, vagy gazdasági probléma, ezek (főszerepben most Magyar Péter) megoldás helyett csak annyira képesek, hogy leírják, ezért is mind miért személyesen Orbán, vagy kormányának valamelyik tagja tehet. Szánalmas ez? Nem, inkább félelmetes.

Magyar Péter ismét bebizonyította, hogy a pózerkodáson kívül semmi máshoz nem ért. 

Magyar Péter szerint Lázár tehet a viharról is.
Magyar Péter szerint Lázár tehet a viharról is.
Fotó: képernyőfotó / Facebook

A reptér az új MÁV. Volt egy zápor és emiatt le kellett zárni az egyik terminált és töröltek minden gépet. Itt is megvolt a repülőrajt (…) ui.: lehet, hogy Mávos János megkaparintotta a Liszt Ferenc Légikikötőt is? Természetesen a vasút is áll az egész országban

 - nyomott egy “vicces” posztot aktuális kormányváltó Péterünk, aki arra igyekezett (?) komoly politikusi reakciót adni, hogy ma délután be kellett zárni a repteret a hirtelen lecsapott vihar miatt.

 

Történt ugyanis, hogy vihar megrongálta a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret, Budapest hétfő délután nem fogadott és nem indított repülőjáratokat. A 2A terminál indulási csarnoka részben beázott, ezért az épületrészt kiürítették. Személyi sérülés nem történt, jelenleg kárfelmérés zajlik. Az 1. pályát azóta újranyitották. Az Index Budapest Airportnál dolgozó forrása szerint nem szakadt be a tető, hanem megrongálódott a vihar hatására a tűzjelző berendezés, aminek következtében a tetőn található vészablakok egy része automatikusan kinyílt, a beáramló eső elárasztotta a terminált, ezért ki kellett üríteni. A lap úgy tudja, hogy az első felmérések szerint nem történt jelentős anyagi kár a terminálban.

A hírek szerint viszont, hogy komolyabb a probléma a futópályákon alakult ki, ahova a vihar rengeteg szemetet és törmeléket sodort.

A lap koradélutáni cikkére már fél öt körül meg is érkezett a frissítés, miszerint a pályákat biztonsági okokból átmenetileg lezárták, majd a takarítást követően 16:00 órakor az 1. pályát újranyitották. 

 

Magyar Péter “komolypolitikus” “komolymegoldásai”

Tudják kedves olvasók, bizony vannak olyan események az életben, amikre nehéz előzetesen teljes mértékben felkészülni. Ilyen például egy hirtelen lecsapó brutális széllökésekkel járó vihar, jégeső, nyaranta megszokott rövid ideig tartó, de annál nagyobb károkat okozó ítéletidő.

Ilyen helyzetekre természetesen részben előzetesen fel lehet készülni, majd valóban hasznos emberek - nem olyanok, mint amilyen Magyar Péter - minden energiájukat beleadva dolgoznak a károk elhárításán. Fizikailag, vagy a helyzetet koordinálva és menedzselve. Így történhet az is meg, hogy egy átmeneti lezárás után már le is takarítják a törmelékkel megtelt leszállópályát, vagy elvontatják a főútra kitört fákat, hogy az élet tudjon menni tovább. Nekik minden ilyen helyzetben hálás köszönettel tartozunk és áldjuk a munkájukat. Na ilyen helyzetben MagyarPeti még nem volt, és a “munkásságát” elnézve, nem is lesz. A Tisza Párt messiása ugyanis nem ért máshoz csak egy ilyen helyzetben is a hangulatkeltéshez és az emberek hergeléséhez.

Nagy mázli, hogy nincs a kezedben ilyenkor döntési felelősség, mert az a kis zápor, egy brutális vihar volt kb. 100 km/h-s széllökésekkel, és létezik a világon üzem- és utasbiztonság is. Ha olvasnál is néha, nemcsak írnál és fröcsögnél, akkor tudnád, hogy a vihar törmeléket is hordott a Liszt Ferenc reptér kifutópályáira, ami veszélyezteti a gépek fel- és leszállását. Megértjük, hogy nagyon sietős az utad Manfred Weberhez Brüsszelbe, jelentened kell, hogy mit romboltál az elmúlt időszakban Magyarországon, de nem csak te ülnél azon a gépen 

- reagált Kocsis Máté Magyar posztjára.

Kocsis posztjában emelett még igyekezett alaposan elmagyarázni A FÉRFINAK, hogy milyen kockázatok merülnek fel például egy reptéren a hirtelen lecsapó szélvihar és eső miatt. Nyilván ebből a pózer semmit nem fog megérteni, de amúgy reméljük nem is kell neki, mert az Isten mentsen meg tőle, hogy ilyen emberek kezébe kerüljön az irányítás.

Tehát nincs új a nap alatt, pózer Peti ma is egy kretén. Kedves olvasóink pedig vigyázzanak magukra és reméljük, hogy nem érték Önöket nagyobb károk a mai ítéletidőben. Vigyázzunk egymásra!