![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/Babine-Szottfried-Gabriell-okf.png)
A Magyar Közlönyben jelent meg a miniszterelnök határozata arról, hogy felmenti Bábiné Szottfried Gabriellát, az Országos Kórházi Főigazgatóság (OKFŐ) vezetőhelyettesét.
Az OKFŐ-nél az utóbbi időben látható volt némi mozgolódás. Tavaly ősszel az intézmény vezetőjét is leváltották, több helyettesével együtt. Most a kormányfő egy újabb vezető felmentése mellett döntött: a Magyar Közlönyben megjelent határozat szerint ezúttal Bábiné Szottfried Gabriellának (képünkön) kell távoznia (július 15-i hatállyal), aki az OKFŐ népegészségügyért és prevencióért felelős helyettese. A határozatban hivatalos indoklás nem szerepel, mindössze annyit írtak a szövegben, hogy belügyminiszteri javaslatra történt a lépés – írja az Index.
Forrás: Index; Fotó: OKF
Facebook hozzászólás
Laczkó
2024-07-10 at 10:00
Eddig nagy gondot okozott kitalálni, hogy mekkora összeget kell tenni a borítékba. Ettől most megszabadultunk, mert előre megmondják a díj összegét, bankkártyával is lehet fizetni és még számlát is adnak róla. Igaz kicsivel drágább. A betegirányítás az állami intézményekből a kimondhatatlan nevű (angolnak tűnő) magánklinikák felé tökéletesen kimunkált. Eközben az orvosi béreket tisztességesen megemelték, a várólistákat jól meghosszabbították. (“Sajnos ebben az ötéves tervben nem tudjuk fogadni, majd a halála után odaát”). Bravó!
fityak
2024-07-09 at 19:16
Rétságon bőrgyógyászat,
Mondom az aszalt szilvának,van a hajamban kinövés fagyassza már le, a foodraszom mindig bele akad,ingyen orvosira járt amíg a melósok dolgoztak.
Azt válaszolta drnő menjek másik fodrászhoz.
Kvázi megtagadta a kezelést.
János
2024-07-09 at 15:10
Nincs jól működő intézmény, ahová a sérelmet ért átlagember panaszával fordulhatnak❗❗❗
T. Kormány!
Kifejezetten jót tenne, ha konkrétan ezügyben is intézkedne, mert a közellátásból az orvosok kifejezetten terelik a pácienst a maszek rendelőikbe. A pofátlanságuknak nincs határa❗
Remélem, nem ezért kapják a magas fizetést!!!
Hatalmas a baj ezen a területen❗❗❗
János
2024-07-09 at 15:01
No War
2024-07-09 at 13:47
A liberálkomcsik (jakobinusok, kommunisták, neolibsik-SzDSz) mindig is tudták, hogy a jól fizető, stratégiai fontossággal bíró állásokat kell elfoglalni és egymást segíteni oda jutni. Pénzügy, jogi pálya, kereskedelem, egészségügy, politika, művészet, stb.❗
De vájárt például egyetlen egyet sem láttam még közülük.
😅😂🤣
Ügyes, nem ❓❗❓
No War
2024-07-09 at 13:47
Ideje volt, mert sok orvos gazemberségét eltusolták. Az egészségügyben sok a kommunista és ott tesznek keresztbe ahol tudnak. Ideje egy kemény, határozott vezetőt kinevezni, aki nem fél felelősségre vonni a gazember orvosokat és ápolókat. A kommunista orvosok nem gyógyítanak, hanem szabotálnak. Ez az új divat nyugaton is. Minél rosszabb annál jobb gyurcsányi jelszó alapján működnek. Komoly átvilágításra van szükség mindegyik kórházban és rendelőben. Ezeknek a pénz az Istenük, büntetésként komoly pénzbüntetést is kapjanak a szabotálók.