![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/AFP__20240701__APAPD_20240630_PD0986__v1__HighRes__AustriaHungaryPoliticsDiplomacy-scaled-e1720085289650-1000x600.jpg)
Az Orbán Viktor által gründolt új EP-frakció csak lekövette a valóságot, az ideológia lapjárás újraleosztását. Végre nemcsak beszélünk róla, hanem valóban meghaladtuk az elavult jobb-bal ellentétet. És ennek különösen ideje volt a mi posztkommunista térségünkben, ahol a liberálisok üzleti és családi megfontolások miatt rendre a szocialisták mellé sodródtak.
Ha valami időpontot kellene mondani, hogy mikor légiesedtek a hagyományos politikai blokkok közti határvonalak, illetve mikor jelentek meg a társadalmat újraosztó politikai törésvonalak, akkor a 2015-öt, a migrációs válság kezdetét jelölném meg Vágó úrnál. Persze akkor még csak az első fecskék, a korán ébredők, a döntések hosszú távú következményeit felismerők rebbentek odébb a jól megszokott, pihe-puha fészkükből. Például az értelmiség azon, legapróbb része, amelyik nemcsak papíron értelmiségi, nemcsak a könyvespolc előtt influenszerkedik, hanem ezt a pozíciót autonóm módon meg is éli. Nem rest és mer is gondolkodni, az ilyen pedig tényleg ritka madár. Egyáltalán nem a véletlen sodorta össze pár éve egy műsorba a tavalyi év elején elhunyt, régivágású liberális Gerő Andrást, a korábban inkább szociáldemokrata vonalon tapogatózó Pityinger Lászlót és a markánsan katolikus-konzervatív Molnár Attila Károlyt. Be szerettük volna mutatni azt a rendkívüli fejleményt, hogy miközben a világ szabályosan megbolondul, addig három, az ideológia vadászmező igen távoli pontjairól indult, de gondolkodni és önállóan véleményt alkotni képes ember milyen hamar megtalálja a közös nevezőt azokban az ügyekben, amelyek tényleg léteznek, tényleg fontosak és tényleg meghatározzák a jövőnket.
És ez pont ugyanaz az startmező, ahonnan Doktorminiszterelnökúr, illetve cseh és osztrák kollégája kitette az asztalra az új EP-frakció alapját Bécsben: no gender, no migration, no war.
A Patrióták Európáért Szövetség tagjai történelmi lépést tettek a világ ideológiai újrafelosztása érdekében a bécsi koncerten. Megkezdődött a nagy hajsza Európáért, és a patrióták jó lapokkal játszanak. Mindenki előtt nyitva áll az ajtó, bárkit befogadnak a szövetségbe, pusztán két alapvető feltételnek kell megfelelniük a kandidálóknak: ne legyenek elmebetegek, valamint szeressék hazájukat, egyúttal Európa szeretetét hazájuk szeretetén keresztül fogyasszák. A kettő ugyanis csak egyszerre megy. És teljesen mindegy, hogy önmagukat miként identifikálják: lehetnek liberálisok, konzervatívok, szociáldemokraták, ad absurdum zöldek is.
Bontsuk ki a részleteket!
Nem olyan magas ez a belépési küszöb, nem lehetetlen átlépni rajta. A kommunisták persze kiesnek egyből, ők az ideológiát és az utópiát szeretik, mind hazájukat, mind Európát gyűlölik, azt meg szeretnék változtatni, aka. sarkából kifordítani. Hogy ne legyen elmebeteg, annak meg a német zöldek és társutasaik nem felelnek meg (erről Ungár Péter beszámolóit érdemes elolvasni). A Momentum Mozgalom pedig ugyanúgy a hazaszeretet hiánya miatt esik ki olyan lendülettel, ahogy az EP-ből is kizuhantak, mint a kommunisták, csak ők nem ideológiai, hanem a lelkes gyarmati mentalitásuk miatt. Ők csak a tartótisztjük iránt éreznek bármit is.
A no war, no gender, no migration viszont olyan jelmondat, amivel a szociáldemokratáktól kezdve a liberálisokon át a konzervatívokig mindenkinek egyet kell(ene) értenie. Amennyiben épelméjűek.
Hogy miért mond minden épeszű ember nemet a háborúra, az elég egyértelmű: nem akarunk megint belepusztulni egy világháborúba, ami igen gyakori vendég volt a kontinensen a múlt században. Nem véletlenül hazudozták az Európai Unióról is korábban folyamatosan azt, hogy egy békeprojekt. Erre most fogja magát ez a csodálatos békeprojekt, térfelet választ és a háborúzó felek egyikének totális győzelmét kívánja a másik teljes megsemmisítésével együtt. (Ennyi erővel a Harmadik Birodalom is békeprojekt volt és Európa egységét szorgalmazta.) Az meg rézkilincs a bolond háza bejárati ajtaján, hogy egyszerre hangoztatja azt az EP jelenlegi többsége, hogy tiszteletben kell tartani a nemzetállamok szuverenitását és a nemzetállamok határait, majd gyarmati sorba akarja vetni a felosztott, darabjaira szaggatott Oroszországot. Ők tényleg nem épelméjűek sajnos.
Hogy mindannyian, ideológiai forrásvidéktől függetlenül nemet mondunk a migrációra, abban sincs semmi meglepetés. Európa az európaiaké, nem kérünk a telepesekből, azok költözzenek haza! (Direkt a palesztin-ügy támogatóinak ostobaságát visszhangoztam.) Nem ostoba kantálások szintjén viszont úgy áll a helyzet, hogy a liberálisoknak azért kell elutasítaniuk a tömeges migrációt, mert a jövevények által hozott civilizációs normák és kulturális minták összeférhetetlenek azzal az európai életmóddal, ami feltétele annak, hogy békés demokráciákban éljünk. Megsemmisítik a liberalizmusnak mint eszmerendszernek a legnagyszerűbb termékét, a nemzetállamokat, és ha ez nem lenne elég, olyan vívmányokat is elpusztítanak, mint a nemi egyenlőség, a szexualitás szabad megélése, a vallásszabadság és így tovább. A végtelenségig lehetne sorolni.
A szociáldemokratáknak azért kell a fentieken túl még elutasítaniuk a tömeges bevándorlást, mert a jövevények tönkreteszik az emberarcú kapitalizmust, a szociális piacgazdaságot, amit Európa fel tudott mutatni versenyképes alternatívaként az amerikai embertelenséggel szemben. Lenyomják a béreket, megdrágítják a lakhatást, emellett a legszegényebbeket szabályos életveszélynek teszik ki. Mert nyilván első körben a peremkerületeket, az olcsó környékeket lepik el a frissen érkezettek, hogy romantikus Mogadishu külsőt varázsoljanak belőle, nem az elit szomszédságába költöznek. Aki nem érti, hogy Magyarországon mi dolga lenne egy épelméjű szociáldemokratának a tömeges migrációval, az vessen egy pillantást korunk proletariátusára, a tercier szektor nincstelenjeire, akik korábban kosztot meg kvártélyt kaptak a pultos, gyros-vagdosó, pizzafutár melójukért cserébe, de a pár ezer, valahogy bejutott migráns és legálisan nálunk tartózkodó vendéghallgató a feléért elvállalva kiszorította őket a munkaerőpiacról. És ezt szorozza meg egymillióval.
A no gender is egy olyan ügy, ami mellé egyaránt felsorakozhat a liberális, a szociáldemokrata és a konzervatív. A liberális azért, mert az egyenlőség a férfiakat és nőket illeti meg, nem a perverzeket, ráadásul a biológiai valóság ideológiai megerőszakolása tudományellenes, évszázadokkal veti vissza a fejlődést. Az LMBTQ ideológiai nyomulása pedig olyan szabadságjogokat csorbít még a tudomány művelésének szabadsága mellett, mint az oktatás szabadsága, a szólás szabadsága, a gondolat szabadsága, a vállalkozás szabadsága stb. Ja, és eldobja a meritokráciát, ami az előbbre jutást az érdemmel kötötte össze, nem pedig a születési előjogokkal (ha elfogadjuk azt a tudománytalan tézist, hogy melegnek születik az ember).
A szociáldemokratáknak szintén nincs választásuk az ügyben, hiszen az ő felfogásuk szerint a társadalmat osztályok alkotják, nem pedig szexualitásuk szerint elkülönült, egymással harcoló csoportok. És nem a szeretetet meg a társadalmi elismertséget szeretnék újraelosztani, hanem a felhalmozott vagyont. Persze itt nem érdemes majd elmerülni a részletekben, mert könnyen összeveszhet a konzervatív a szociáldemokratával, a liberális meg mindenkivel. Maradjunk annyiban, hogy no gender!
Ha pedig a 21. század első felét meghatározó három nagy törésvonal egy politikai közösségbe sodorta az elmúlt két évszázad három legnagyobb eszmei irányzatát, akkor nem árt, ha azok egy frakciót is alkotnak az EP-ben. Igazából ezt nevezik Néppártnak, csak azt lenyúlták a globalisták. Vagyis a Néppártot nyúlták le a globalisták.
Szóval eljutottunk odáig, hogy kimondhatjuk: világ épelméjűi egyesüljetek!
Talpra magyar!
2024-07-14 at 18:21
Nincsen mit csodálkoznunk azon hogy a dk-sok momentumosok mszp-sek jobbikosok párbeszédesek mindig azoktól az idegen milliárdosoktól kapják a forintmilliárdokat akiknek például a nem tetsző politikát folytató Ficot úgy mint a Trumpot haláluk aminek sikere hajtott volna rengeteg hasznot az USA-ban megrendezendő elnökválasztásokon.
Solaris
2024-07-14 at 12:23
Azért azt meghallgatnám amikor rákérdez Kickl a kuvik-faszistánkra, hogy mennyit kaszált a kuvik-faszizmuson…
Csapatépítépítés keretében.
Az is jó kérdés, hogy a többi “kollégáját” miért takarították el, és ő, hogy maradhatott…
bl
2024-07-14 at 12:08
Most meg hallgatsz kedves Zebegény, mert a hallgatás is része a teendőknek, pont úgy ahogy a maffiáknál szokás. Terelés, mellébeszélés, értetlenkedés, HALLGATÁS.
ÉNAKI
2024-07-13 at 19:24
Ideje volt megalakítani a Patrióták Európáért frakciót.Hiába vannak ellene a brüsszeli gonosz ostobák.A jövő útja egy új európai strategia,ami vissza hozza az Únió imázsát..Ahol vegre érzik az európai emberek az új szelek fuvallatát
bl
2024-07-13 at 17:18
Zebegény
2024-07-13 at 13:13
Ne viccelj! 1989. június 15-én még állt a berlini fal, még a németek Magyarországról se tudtak szabadon nyugatra szökni, a szocialista tábor még megvolt, benne az NDK-val… Vicces vagy. Ezt csinálja a baloldal folyamatosan: ÚJ-MÚLTAT GYÁRT, mert azt a legkönnyebb.
Talpra magyar!
2024-07-13 at 16:47
Zolee2024-07-13 at 15:34Csússzanak rád az élősködő gazdasági migránsaid együtt a gender buzijaiddal padofiljeiddel zoofiljeiddel …. mert te ezeknek a társadalmukat országukat akarod építeni.
Zolee
2024-07-13 at 15:34
Ha ez a három lecsúszott madárijesztő jelképezi az épelméjűséget inkább megmaradok bolondnak 🙂
Talpra magyar!
2024-07-13 at 14:48
Mert USA brit parancsra Zelenszkijék felrúgták a béketárgyalásokat ls amúgyis Zelenszkijnek lejárt az elnöki mandátuma az oroszok belengették hogy ez miatt kilőhetik Zelenszkijt az élők sorából. – Ennek az is lenne a jogossága hogy Zelenszkij felrúgta az oroszokkal kiteljesedő béketárgyalásokat. Mert aki felrúgta a béketárgyalásokat az meg is érdemelné hogy minimum elfogják és élete végéig Szibériában kényszermunkával mulassza életének hátralévő idejét.
Talpra magyar!
2024-07-13 at 14:38
Bela2024-07-13 at 13:49 1956-ban a szemét USA politikusaid uszították a forradalomra a magyarokat és mint te szemétkedve ők az akkori USA irányítói hazudták hogy majd jönnek segíteni na szartak jönni mert hozzád hasonlóan egy hazug aljas amerikai banda politikája volt ez is. Ja nem csak Vietnámban használtak az ottaniak ellen napalm vegyibombát. Na te ezeknél nem vagy jobb. Ajánlom neked hogy takarodjál el Vietnámba Laoszba … és nézegesd meg azokat a kiállításokat amelyek bemutatják hogy az USA-d egyes bandái milyen gyilkos pusztításokat csinált nem csak a napalmbombázásaival. Semmi közöd a demokráciához olyan gazember vagy mint a Gyurcsányodtól a jobbikosaidon át egészen az M. Péterdékig.
Talpra magyar!
2024-07-13 at 14:22
Zebegény2024-07-13 at 13:13 És a szemét parazita élősködő a múltban főgyarmatosító angol Boris(ka) az akkori szemét brit miniszterelnök ment el Kijevbe és a parancsot átadta Zelenszkijnek hogy az oroszokkal szinte a vége felé közeledő béketárgyalásokat rúgja fel és ezt a Bidenék és a milliárdos Rothschildék Rockefellerék Sorosék ….. parancsukat Zelenszkijék kifogások nélkül azonnal teljesítették. – Ez is nagy ütőkártya az oroszok kezükbwn.
Talpra magyar!
2024-07-13 at 14:10
Bela2024-07-13 at 13:49 Te takarodjál el mint migránsbuzi gender pedofilbuzi … háborúbuzi uszító elkuróbuzi ….. politikáddal mert neked pofázta az alkoholista elkuró még az EU-t is meglopató Gyurcsányod hogy ellehet innen menni lehetőleg az ukrajnai háborúba a lövészárokba lövetni magadat az oroszokkal. Legyél ukrán.
Bela
2024-07-13 at 13:49
Zebegény2024-07-13 at 13:13
Az 56os forradalmárok ma nekimennének Orbánnak és az.embereinek! Ezek a senkihazi dilettánsok 56 örökösének tartották magukat közben meg a Horthy rendszer restaurálják! Apám Petőfi kõrös volt és ma már nemcsak szembeköpné a degenárált senkiházi fideszes bandát. Takarodnának el a halál fasz….ra rákászni már!
Zebegény
2024-07-13 at 13:13
bl2024-07-13 at 12:20
De igen ,csak addigra már megálapodtak az oroszokkal a kivonulásról.
Az oroszok annyit kértek ,hogy amíg el nem indul a kivonulás addíg ne szóljon senki sem az egészről ,nos ilyen gerinces a vezetőd.
angolpuska
2024-07-13 at 13:04
Ne etessük az öngyilkos-patkány-poloska-beszarós-péter-szekta trolljait.
bl
2024-07-13 at 12:37
Béluska!
Elmebeteget nem lehet meggyőzni semmiről. Menjél a Tisásokhoz elmélkedni, ne itt rontsd a levegőt!
Bela
2024-07-13 at 12:33
Sas2024-07-13 at 11:59
“ez egy kb. 5 éves gyerek szintje.”Jól.látod, mert ennyit tud a főnid és a sleppje! Alkalmaszkodnak a választóik szellemi színvonalához, tudod a fideszombikhoz! Tán te is a tagjuk vagy?
bl
2024-07-13 at 12:20
Zebegény
2024-07-13 at 11:50
Nem tudod? Nagy Imre temetésén közölte, hogy az orosz csapatok menjenek haza, és másnap mindenki elítélte ezért.
Sas
2024-07-13 at 12:06
OV politikája logikus-az új világrendhez ésszerűen alkalmazkodó-kezdeményező-és európai érdekkel ekvivalens.
Sas
2024-07-13 at 12:03
Az ukrán ügy determinált-a keleti rész orosz marad-ez így logikus-a többpólusú v.rend elkerűlhetetlen-OV -MINT NORMÁLIS -EHHEZ ALKALMAZKODIK-LOGIKUSAN felkészíti erre az országot-ezzel semmilyen európai érdeket nem sért-ellenkezőleg: létfontosságú nyersanyagot szerez-európának-szilícium, urán, ritkaföldfémek, stb-ezért vagyunk pl. afrikában is.
Sas
2024-07-13 at 11:59
AMIT ez a -bela-összehord, az egy kb. 5 éves gyerek szintje.
Sas
2024-07-13 at 11:57
MIUTÁN az USA degenerálódik-birodalmi szerepét ellátni képtelen-reális veszély, hogy itt-európában-a kisebb-nagyobb államok-rablási szándékkal-egymásnak esnek-új 30 éves háború tör ki……….Amikor mi kínai tőkét hozunk ide-akkor ez PREVENCIÓ IS.ÉRDEKELTTÉ tesszük az új birodalmat abban, hogy egy új “30 éves háborútól” minket megvédjen-még úgy is, ha ezt egyesek kínai gyarmatosításnak hazudják.
Bela
2024-07-13 at 11:55
bl2024-07-13 at 11:25
“A politikus szerint jelenleg elképzelhetetlen, hogy az Európai Unió egységesen tudjon fellépni a kérdésben, mivel egyes tagállamok teljesen elutasítják a tárgyalást Oroszországgal”
Ezt ugye nem gondolod komolyan??? Magadtól vagy ennyire korlátolt, vagy valaki segít benne?
A főnid tartótisztje nem hajlandó tárgyalni semmiről! A főni moszkvai turnéjának előszavaként kinelentette Put-in, hogy akkor hajlandó egyáltalán tárgyalni a tűzszünetről, ha az ukránok kivonulnak Donyeck, Luhansz, Harkiv és Zaporizzsja megyékből (kettőben még orosz katonák sincsenek).
Az európai tagállamok egységesen lépnek fel, kivéve egyet, ill. annak teljesen dilettáns és nemzetközi szinten senki vezetőjét, a főnidet. A mult heti turnézgatásának semmi értelme nem volt és a “békamisszió”, már a startnál megbukott. Put-in ruszki tartótisztjével max arrol tárgyalhatott, hogy mennyi cukrot kér a kávéjába! Az összes többi picsarázásnak tekinthető, am8t jó drágán honvédségi géppel csinált! Már most megvan az eredmènye, mert a Patriotak elszigetelésén dolgoznak az EPben és mellette minden fronton keresztbe fognak tenni a falusi TSz elnöknek az ETben és az EBben! Jól kicseszett qz országával ez a senki!
Sas
2024-07-13 at 11:52
Európának -a közepes és kisebb államoknak-szükségük van egy BIRODALOMRA , amely itt rendet tart-fékezi a nacionalizmusokat-pl. a lengyel tébolyt, etc, etc.Amennyiben az USA képtelen ellátni egy BIRODALOM FELADATAIT-AZ EGYENSÚLYT, A LOGIKUS RENDET FENNTARTANI NEM TUDJA-akkor szükségszerűen egy másik birodalom veszi át a szerepét-KÍNA-amely arra hivatott , hogy a kisebb-nagyobb európai marhákat visszafogja-itt a rendet fenn tartsa.KELL egy olyan zóna, amely kínai felügyelettel védett-biztonságát garantálja au új nagyhatalom-ezáltal európában elkerülhető egy új ” 30 éves háború”-külső-nagyhatalmi kontroll nékül az európai majom-nemzetek egymásnak esnének.Amennyiben a rend fenntartására a buta USA KÉPTELEN, AKKOR ÚJ BIRODALOM LÉP A HELYÉRE-.
Zebegény
2024-07-13 at 11:50
Bl
Dohnanyi szerint Orbán Viktor mint mindig, most is a maga útját járja. Szerinte a magyar miniszterelnök már 1989-ben is olyan bátorságról tett tanúbizonyságot, amit a Németországban akkor senki nem mert felvállalni.
MIT??
Zebegény
2024-07-13 at 11:49
bl2024-07-13 at 11:25
Az Eu-tagállamok egyöntetűen álláspontja az, hogy a gyerekgyilkos diktátor Putyin takarodj ki Ukrajnából!
Kivéve a békepingvit.
Logikus
2024-07-13 at 11:42
Ballibek sipítoznak de nagyon, és ez jó, mert azt jelenti, hogy jó irányba halad a dolog…
Sas
2024-07-13 at 11:40
56-ban a hülye N I-minden nagyhatalmi egyezség nélkül mondta fel a V SZ-t-ezzel kiváltotta a brutális szovjet támadást-ezért ő-N I volt a fő felelős………..Amennyiben most-mi -nagyhatalmi egyezség nélkül -kilépnénk adott szervezetből-NATO- logikailag szükségszerű volna a NATO általi megszállásunk.NEM VOLNA HOLMI GONOSZTETT A RÉSZÜKRŐL-MI kényszerítenénk ki-mutatis mutandis így kényszerítette ki a bolond ukrán az orosz operációt-nem alkalmazkodott nagyhatalmi érdekhez-pusztulása szükségszerű-akik uszították ne pofázzanak.
Sas
2024-07-13 at 11:34
Ukrajna a fogaskerek közé mászott-mivel nem alkalmazkodott az orosz érdekekhez-az orosz közv.szomszédjaként-megtámadása személytelen volt-logikai szükségszerűség volt-nincs abszolút függetlenség-az anarchiához-világháborúhoz vezetne.Aki hülye elpusztul-aki hülye nem alkalmazkodik nagyhatalmi érdekekhez és szükségszerűen pusztul el-mert rend nélkül nincs fejlődés, biztonság-aki nem a földrajzi helyzete szerint és nem nagyhatalmi egyezségek szerint politizál az elpusztul-és nem holmi gonoszság pusztítja el, hanem egy személytelen kauzalitás-a történelem személytelen oksági láncolata-Az unió arra uszította az ukránt, hogy minden logika nélkül politizáljon-másszon a fogaskerekek közé-ergo az unió vezetése a felelős a háborúért.
Sas
2024-07-13 at 11:26
NINCS OLYAN, hogy abszolut függetlenség-minden országnak alkalmazkodnia kell-lemondania a parttalan függetlenségéről.Mindig alkalmazkodni kell nagyhatalmi érdekekhez-kanadának pl. az USA érdekeihez-az ukránnak az orosz hatalmi érdekeihez-mivel ezt az ukrán nem tette meg-az orosz támadása személytelen logikai szükségszerűség volt-nem PUTYIN DÖNTÖTT-A LOGIKA DÖNTÖTT-AZ orosz szükségszerűen indított támadást, mert az ukrán nem alkalmazkodott-“bemászott a fogaskerekek közé”-ezzel világháborús veszélyt idézett elő.Kanadát is személytelenűl-logikai szükségszerűséggel támadná meg az USA- ha a kanadai nem alkalmazkodni-mindenkinek nagyhatalmi érdekek mentén kell politizálni-egyébként kitőr a világháború.
bl
2024-07-13 at 11:25
Zebegény
2024-07-13 at 11:02
Dohnanyi szerint hamis az Európai Unió azon álláspontja, hogy amiatt nem tárgyal mert az orosz elnök „háborús bűnös”. Dohnanyi szerint például az Izrael és a Hamász közötti konfliktusban is tárgyalnak egymással a felek a túszok kiszabadítása és egy esetleges fegyvernyugvás érdekében.
Álláspontja szerint a tárgyalások mindig indokoltak, amennyiben azok „erkölcsileg vállalható” eredményre irányulnak. A politikus szerint jelenleg elképzelhetetlen, hogy az Európai Unió egységesen tudjon fellépni a kérdésben, mivel egyes tagállamok teljesen elutasítják a tárgyalást Oroszországgal. Emiatt pedig
egyes tagállamoknak kell összeszedniük a bátorságukat”.
Dohnanyi szerint Orbán Viktor mint mindig, most is a maga útját járja. Szerinte a magyar miniszterelnök már 1989-ben is olyan bátorságról tett tanúbizonyságot, amit a Németországban akkor senki nem mert felvállalni.
Zebegény
2024-07-13 at 11:02
apro_marosan_petergabor2024-07-13 at 10:28
Az EU összes tagállama elitélte a drminiszterelnökurat 1 kivételével .
A diktatórikus álamokom kívűl mindenki rühelli amagyar kormányt!
És ti erre ejakuláltok @
SZÉGYEN!
ifj.Schwartz György
2024-07-13 at 10:52
Naprózsa,
Igen, szellemi TOProngyok, akik okádják magukból a bullshitet. De az is lehet, hogy ez mindössze 1 idióta, ahogyan ezt itt valaki más is kifejti. Egy és ugyanazon idióta, akinek annyi ideje van, hogy különböző nickeken elhitesse, hogy milyen sok kormányellenes agyatlan olvassa és kommenteli a PS cikkeit. Az is lehet, hogy az illető küldött ember, akinek ez a feladata. És még meg is fizetik ezért.
apro_marosan_petergabor
2024-07-13 at 10:28
GRATULÁLOK!
Komoly fegvertény volt OV ezen akciója.
Fellépte a bolsevik-libero vélemény és politikai terror ellen, ésszel.
Csak így tovább!
Salvador Vali
2024-07-13 at 10:12
A graz-i különosztag…
:.. vagy szobatársak?
bl
2024-07-13 at 10:10
maradjunk a tényeknél
2024-07-13 at 06:38
Ha a tényeknél akarok maradni akkor az “újságcikk” minden sora IGAZ, a hozzászólásod minden gondolata pedig csúsztatás, hozzágondolás, para, azaz HAMISság.
zoltán krasznai
2024-07-13 at 10:04
Az ilyen szellemileg mélyen alultáplált egyedeket mint “MATRIX” miért nem szűri ki a PS? Az egész oldal színvonalát, érvekkel alátámasztott beszélgetését teszi alpári szintre.
Theo
2024-07-13 at 09:51
Jó cikk, de a nemzet, az nem liberális találmány.
Bizony a tények...!
2024-07-13 at 09:50
matrix
Igazat szóltál arról a szarháziról a “maradjunk a tényeknél” válaszodban, s csak a miheztartás végett írom ide (bár meglehet rájöttél), hogy most éppen ezen a “néven” hányta ide a rögeszméit Orbánról és a kormányról (“Lölöt” – ahogy ő szokta írni – valósággal utálja), no szóval a gyakoribb “nevei”: kis t…, Zsófi, Hűha, Kárpáti, Gezemici, stb., stb.
Ismerősek, ugye?
Hónapról-hónapra, hétről-hétre, napról-napra hányja ide a PS-re az Orbánt és Mészárost gyűlölő moslék szövegeit, aki egy megátalkodott tiszás és a 444-en mossák az agyát. De pimasz légy módjára ide jár gyűlölködni a PS-re. Ilyenek ezek… Pontosan, mint a vezérük a Poloskás, Platós Piás Petya (PPPP): piálnak, hazudnak éjjel, reggel, meg este, nőket hajkurásznak és gyűlölködnek, sunyik és gerinctelenek. A jellem, a korrektség szavakat még hírből sem ismerik.
na4
2024-07-13 at 09:33
Hajrá Patrióták!👍💪👌
anonymous
2024-07-13 at 09:26
Nagy hiánycikk manapság baloldalt a józan ész.
Naprózsa
2024-07-13 at 09:18
Kedves ifj. Schwartz Gy.!
Ugye (most) elsőnek az Ön felsóhajtását olvastam legfelül, s nem értettem mire vonatkozik, de egyet kell értenem:
Hű, alig hihető, hogy ennyire elmebetegek vannak itt Magyarországon mint ezek a
07:52
07:09
06:41
06:38 as mindenszaristák. S ezekkel a szellemi fekete lyukakkal kell együtt élnünk?
Zebegény
2024-07-13 at 09:18
Putrióták
matrix
2024-07-13 at 09:10
maradjunk a tényeknél
2024-07-13 at 06:38
“Orbán pártja. “Mindezt persze az adónkból” ?????????
Te pszichó zombi agyhalott!
Az én nevemben ne ugass te koszos parazita paraszt!
Primitiv !
A Fidesz szavazó nem fizet adót?
Csak a parazita szindromával ferözött elbutitott IQ-szegény koszfészek ?
Csak egy hitvány gerinctelen jellemten drogos alkesz munkaundoros parazita bunkó prosztó proli csaholja naponta,hogy “Mészáros” !
Nem a Mészaros hibája hogy te egy senki- nyomoronc lúzer buta paraszt maradtál !
A magyadfajta primitivek “Mészáros és Fidesz fobiától vak elbutitott politik nullák-hullák! Orbánt NEM is érdemlitek (csak naponta ötször a korbácsot)
Annyit nem tudtok,hogy ki ? és írta (milyen iskolázottsággal ? ) írták neki a Magyarországot hazug koholt vádakkal a “Jogállamiság jelentést”
Ami alapján naponta tiporják tapossák hazánkat !
Egy hivány bunkó hazaáruló-?magyar) meg tapsokol!
A koszos ilyen gy@mokhoz gy@mhatósághoz fohászkodik mert primitiv !
Vagy mit jelent a paraszt-bunkóvakító hazug fake popolista szlogen “EU-értékek”
Milyen társadalmi és anyagi következményei a magyarok részére !
Rabszolga te primitiv csicska rabszolga !
Mint most a bezzegizstán multi buzisztán willkommen németek !
Te primitiv !( még a német nyugdijasok is másodrangú rabszolgák)
Naiv buta ostoba tudatlan vagy mint egy háromnapos csirkef@rhát !
Hazaáruló féreg!
ifj.Schwartz György
2024-07-13 at 07:53
Hú b+ van itt baj az előbbieknél úgy látom….
Kiss Róbert Kiss Róbert
2024-07-13 at 07:52
CSAKHOGY A DEVIÁNS OLDAL JOBBAN,SOKKAL JOBBAN FÜZET…🫵🫵🫵🤮🤮🤮
PSreader
2024-07-13 at 07:09
“…gyarmati sorba akarja vetni a felosztott, darabjaira szaggatott Oroszországot.”
És csodálkoztok, hogy már csak a leghülyébbek járnak ide! (Igen, én is) 🙂
Piréz Róbert
2024-07-13 at 08:41
Google a te barátod, nézz utána, hogyan tervezik (tervezték) Oroszország megbüntetését, miután Ukrajna fényes győzelmet arat!
MAF van
2024-07-13 at 06:41
no gender? Ne legyenek nemek? Hát mifelé korcs bzeráns gondolat ez?
No war? Ne legyenek háborúk? Hát akkor a papperger féle fsszopó gcik miből élnének meg és miből tudnának visszaosztani?
No migration? Hát akkor a bajer féle fsszoópk és az akkugyárak milyen munkásokat alkalmaznának a filippínó, meg afgán, kínai, indiai migránsok helyett???
maradjunk a tényeknél
2024-07-13 at 06:38
1 Nem ő grundolta össze, hanem pénzmosási szándékkal (?) le pen pártját nevezték át! Tehát Le pen pártja hivatalosan megszűnt (el is tűnt a listákról) és hopp hirtelen megjelent IOrbán pártja. Mindezt persze az adónkból, mert Mészáros bankja le pen ügyeiben eléggé érintett. Tehát nincs itt új pártcsalád, csak átneveztek egy régit, kis klasszikus trükközés az adókkal stb…
2. Ficó már beintett, mert egy ilyen összegrundolt bandában az a baj, hogy nincs összetartó erő, mindenki erős akar lenni, mindenki fúj valakire. (Mondjuk érdekes ezt nem hozza szalagcímben a PS, mármint, hogy Fico már beintett és több belépő is rezeg)
3. Tök mindegy, hogy ott ülnek-e vagy sem, már abból a szempontból, hogy súlytalanok, a pénztárcájukat természetesen tömik rendesen, hiszen a frakció plusz lóvét hoz…