Meg kell hagyni, hogy az amerikai elnök a szokottnál azért jobb formában volt a NATO-csúcson. Nem történt olyan “baleset”, mint a normandiai partraszállás emléknapján, kifejezetten érthetően kommunikált, a mondatai teljesen összeszedettek voltak. Még az is, amelyikben szeretettel köszöntötte Putyint Zelenszkij helyett. Apró baki, de reméljük azért a piros gomb megnyomása előtt valaki figyelmezteti, hogy ki az ellensége és ki a szövetségese.
Megnéztük: az idős emberek kihasználását illetve bántalmazását az Egyesült Államokban minimum 2500 dolláros pénzbírsággal büntetik, azonban a bántalmazás mértékétől függően, akár letöltendő börtönbüntetést is kiróhatnak az elkövetőre. Minthogy az Egyesült Államok jogállam, haladéktalanul követeljük, hogy a Helsinki Bizottság jelentse fel a Demokrata pártot, és tegyenek meg mindent Joe Biden védelmében.
Azt ugyanis már régen tudjuk, hogy amit az amerikai elnökkel csinálnak, az kimeríti a bántalmazás fogalmát, de eddig még legalább eljátszották a gondoskodó puerto ricó-i dadus szerepét, azonban most már nyíltan gúnyolódnak szerencsétlenen. A legutóbbi bakit ugyanis még a jenki ballibek is kinevetik, pedig az eddigiekhez képest igazán csak egy apróságról volt szó.
Amint a fenti videón látszik, szegény Joe bácsi még ki is javította magát, miután összekeverte Zelenszkijt Putyinnal. Ez azért az eddigiekhez képest igazán csak egy apróság. Erre mi történik? A ballib média Washingtontól Budapesti körbeneveti szegény öreget. Még a Telex is, ami korábban a valaha volt legfiatalosabb amerikai elnöknek nevezték Bident, arról cikkezik, hogy ideje lenne leváltani és új jelöltet keresni a közelgő választásokra.
Mi nem értünk egyet! Ha valamikor, akkor most kell megmutatnia Bidennek, hogy igenis alkalmas az amerikai nép vezetésére. Igenis ő Trump legnagyobb kihívója, hiszen a demokraták szavazóbázisát, akik nagyrészt polgárháborús veteránokból (és áldozatokból) áll, ő tudja a leginkább megszólítani!
Forrás:Findlaw, WP, Telex, Fotó: MTI/AP/Evan Vucci
Károlyi és Gyurcsány harisnyás bandája
2024-07-12 at 19:45
Ha a nato meghívja putyint, akkor miért baj hogy Orbán kiment hozzá?
Kabaré
2024-07-12 at 19:10
Kész kabaré ez a bácsi. Zelenszkíj helyett Putyint köszönteni – észbontó! Csak vissza ne vonják a demokraták a jelölését…
2 ÉNAKI
2024-07-12 at 15:03
Lehetne bármit mondani, szóval nem tudom kifehezni. Sajnálatra méltó szégyelje magát azusa,a sugó háttérhatalommal együtt.
2 ÉNAKI
2024-07-12 at 14:55
Amwrika elvesztette régi imázsát. Ez köszönhető a Biden fajta elnököknek es òket irányító hattérhatalomnak.Egyetlen Elnök volt az elmúlt időkben,amikor azusa régi fébykorát erte,Trump Elnök regnálása alatt.Várja vissza a Nemzetközi Közősség.
Muky
2024-07-12 at 14:39
Biden jelölését vissza fogják vonni. Képtelenség, hogy ez a szenilis bácsi végig tudja csinálni az elnökválasztást. Van jó pár, országosan ismert, 40-50-körüli politikus a demokrata pártban. Bármelyikük meg tudja verni a betegs hazudozó Trumpot.
Bandi
2024-07-12 at 14:38
Én addig nem hiszem el ezt a videót, amíg a Demokr. Párt magyarországi média kurvájji (444, Telex) nem tényellenőrizték és nem mondták el mit kell gondolnom. Persze nem lesz könnyű dolga a média kurvákkknak, mert a videót az Demokr. Párt amer. média kurvái rakták fel a netre.
Sok szerencsét szivárvány elvtársak!
na4
2024-07-12 at 14:35
Jó ez.👍 Debil, kretén, fingos Joe személye a garancia a biztos komcsi/demokrata bukásra. Csak így tovább!
ViAM
2024-07-12 at 13:39
Elképesztő mennyi gyűlölet árad a tekintetéből bidének. Jól fel lett töltve valamivel, hogy a régi énjében tündökölt pár percig olyannyira, hogy a névcsere is direkt volt, aki figyelmesen nézi a videót, plusz ahogy összevillan a szemük a kis ripaccsal. Helyzet játék.
Mekkelek
2024-07-12 at 13:18
A világot irányító ‘erők’- a szenilis vénemer, meg a pulcsis bohóc.
Talpra magyar!
2024-07-12 at 13:10
Úgy szövegel ez a szenilis beteg Biden mint egy gwnder buzi.
Ravioli
2024-07-12 at 13:07
Eszter! Festegetni tök más szintű elfoglaltság, mint a világ legerősebb hatalmát irányítani. Te rábíznád az atomgombot egy olyan csávóra, aki azt se tudja hol van és mi a neve? Vagy egy olyanra, aki állandóan hazudik? Szerintem sem alkalmas a két trottyos. Nem igaz, hogy egy 300 milliós országban nincsenek ezeknél a vén fasziknál jobb jelöltek!
varga eszter
2024-07-12 at 12:49
Evo2024-07-12 at 12:35
Picasso 91 éve koráig festett, és az utolsó évek munkái semmivel sem értéktelenebbek mint mondjuk a Rózsaszín korszakában született festmények.
Úgyhogy lehet valaki 70 évesen is demens mint a jelenlegi USA vezér, de működik az ellenkezője is, akinek élete végéig friss az elméje.
De említhetném Szentgyörgyit aki 93 évesen halt meg, de még utolsó éveiben is a rákkutatásban jeleskedett.
Evo
2024-07-12 at 12:35
Trump és Biden is túl öreg és alkalmatlan elnöknek. Elég volt a gerontokráciából!
odu
2024-07-12 at 12:21
Szegény zselén átfutott a ipari áram mielőtt elnéző mosolyra fakadt, talán bidé bá’-nak is fülre mondták gyorsan, hogy mekkora marhaságot súgtak neki “véletlenül”.Aztán következhetett a vidám kacarászás és mindenki bódog vót.Lehet, hogy nem is véletlen vót.Ölég megalázó szitu a provinciák hivatalból helybe rendelt helytartóinak is, az öreg harcosnak vége.
Cintány Érosz
2024-07-12 at 11:06
Ki mellettem áll, az Putyin.
Megsínylette már Raszputyin.
puncuis pinatus
2024-07-12 at 10:45
Ennek a vén szarosnak annyi beleszólása van a politikába, mint a főtakarító néninek a Fehér Házba.
Rövid felszólalásait betanítják neki, oszt vagy sikerül vagy nem.
A hosszabbításért harcol, mert a család mocska, szennyese kiderülne.
Az igazi “vezető politikusok ” ismeretlenek, mint milliárdosok úgy már ismertek.
A többi jól megfizetett csicska, az most a nyugat arca.
Apró...?
2024-07-12 at 10:42
Már, hogy lenne “apró baki” Zelenszkíj helyett Putyint mondani… Bődületes baki, szarvashiba!
Sas
2024-07-12 at 10:35
USA SZEMPONTBÓL SIKERES-.
K
2024-07-12 at 10:15
–A gyagya Joe Biden irányítói bűnözők, háborús bűnösök.
Azért kellett nekik ilyen gyagya elnök, hogy szabadon garázdálkodjanak.
Uncle Ment
2024-07-12 at 09:56
Már az nagy eredmény, hogy
nem háttal állt a mikrofonnak és a kamerának.
Angie
2024-07-12 at 09:51
Itt van a balliberálisok reménysége! A mentális állapotuk is ilyen! Maradjanak is ebben!
Azért a tegnapi híreket figyelve, Alexka megnősül, elveszi Clintonné volt tanácsadóját. Már épül köré a brand. Nem csodálkoznék, ha az ez utáni választáson a kis fartúró is indulna…
Viszont ennél jobb lenne, ha Trump fia is beszállna a ringbe. Sokkal szimpatikusabb és a kiállása is messzemenőkig jobb. Követhetné apukát.
lhotx
2024-07-12 at 09:37
Mindjárt az amerikai elnököt is bemutathatta volna. Már azért is, hogy jobban értsük…
Rémusz.
2024-07-12 at 09:26
Kéremszépen, a fejétöl bűzlik a hal!!!
Ez az usa és kész.
Egy terrorista álam feje egy szenilis vénember. Ez igen!!
Ja kérem, ha a halottak is szavazhatnak, akkor máris kész a káosz!!!
Béla
2024-07-12 at 09:14
Nehogy véletlenül atomháborút robbantson ki!
sumer
2024-07-12 at 09:12
Lehet, hogy azt a fülest kapta Uncle Joystick bácsi is, hogy az egy heréjű Putyinnak már fel sem áll, sőt az már rég meg is halt, ezért azt a FOS-zöld ruhás zenebohócot, akit éppen mellé állítottak Dick-zongorázni, egy újabb Putyin klónnak nézte!
Let’s go Brandon! :))))))))
Kuvasz
2024-07-12 at 08:58
Itt majd nyomozást kell elrendeli ,hogy ki irányítja dzsót nyereségvágyból.
TalEle
2024-07-12 at 08:55
Addig jó, amíg ezt a szenilis majmot versenyben tartják! Mindenki más jóval veszélyesebb lenne Trumpra…
matrix
2024-07-12 at 08:45
Game Over !
Az agyhalál végstádium !