Pesti Srácok

Eladták a szocik a székházukat, kollégium lesz belőle

Eladták a szocik a székházukat, kollégium lesz belőle

Az RTL értesülései szerint értékesítette a Villányi úti pártházat az MSZP-hez köthető Szociális Demokráciáért Alapítvány. Az új tulajdonos a Concorde Csoport tagja, a Recorde Alapkezelő Zrt, amely a tervek szerint nemzetközi diákszállót és irodákat fog kialakítani az épületben. A beruházás további részleteit üzleti titokként kezelik.

Kutas Gábor, a Recorde Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy szakmai befektetőként vásárolták meg az épületet, és a funkcióváltás után 144 férőhelyes és 72 szobás diákszállót, valamint irodákat fognak kialakítani. A projekt társbefektetője és fejlesztés vezetője a Forestay Group, amely már meg is kezdte az átalakítást, melynek befejezését szeptemberre tervezik.

Az új kollégium Móricz Student Living néven fog majd működni.

A Villányi úti épület korábban az MSZP központja volt

PestiSracok facebook image

Érdekesség, hogy Villányi úti épület korábban az MSZP központja volt. Itt tartották az elnökségi és a választmányi üléseket. Az ingatlan nagyobb részét egy idő után az Edutus Egyetem és az Adventum Iskola kezdte el kibérelni. A párt még nem közölte, mire használják az eladásból szerzett bevételt, és hol folytatják a központi vezetés munkáját.

A párt korábban több száz ingatlannal rendelkezett, de ezek jelentős részét már eladták, a bevételek egy részét pedig a jelzáloghitelek törlesztésére fordították.

A mostani eladásból befolyt összegről az új elnökség dönt majd, amelyet az októberi tisztújításon választanak meg. Az MSZP eddigi társelnökei, Kunhalmi Ágnes és Komjáthi Imre a gyenge választási eredmények miatt lemondtak, de nem kizárt, hogy újra indulnak valamelyik vezetői posztért. Komjáthi szerint érdemes lenne felváltani a társelnöki rendszert egyszemélyes vezetésre, és egyúttal felülvizsgálni a DK-val kötött választási szövetséget.

Forrás: Mandiner, fotó: MTI

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.