![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/03/K__AP20240320015-1000x600.jpeg)
Az amerikai elnökjelöltekre továbbra is ugyanazok a közösségi normák vonatkoznak, mint valamennyi felhasználóra – írták közleményükben. A demokraták nem örültek a demokráciának.
Hamarosan sor kerül a pártkonvenciókra, köztük a jövő heti republikánus konvencióra, és hamarosan hivatalosan is megnevezik az Egyesült Államok elnökjelöltjeit. A politikai véleménynyilvánítás engedélyezésével kapcsolatos felelősségünket értékelve úgy véljük, hogy az amerikai népnek ugyanilyen alapon kell meghallgatnia az elnökjelölteket. Ennek eredményeképpen Trump volt elnökre, mint a Republikánus Párt jelöltjére, a továbbiakban nem vonatkoznak a szigorított felfüggesztési szankciók – fogalmaz a Nick Clegg, a Meta Global Affairs elnöke egy közleményben.
Az amerikai elnökjelöltekre továbbra is ugyanazok a közösségi normák vonatkoznak, mint a Facebook és az Instagram valamennyi felhasználójára, beleértve a gyűlöletbeszéd és az erőszakra való felbujtás megakadályozását célzó irányelveket is – teszi hozzá gyorsan.
A demokraták nem örültek a demokráciának
A hozzáférésének visszaállítása olyan, mintha odaadnánk a kocsikulcsot valakinek, akiről tudjuk, hogy belehajt a tömegbe
– mondta Charles Lutvak, a Biden-kampány országos szóvivője. A The Hillnek eljuttatott nyilatkozatában a stáb „vakmerőnek” nevezte a lépést, és azzal érvelt, hogy a demokrácia elleni támadás a volt elnöknek a népszerű platformokra való visszaengedése.
Forrás: Magyar Nemzet, fotó: MTI
mártíromság
2024-07-14 at 05:18
Annyira kétségbe van esve, hogy maga ellen merényletet szervez, hogy növelje a népszerűségét, mártírként tetszeleghessen…?
lila
2024-07-14 at 05:17
Donald kacsa, először is nem a te adódból tartják fent a lapot, másrészt meg miért vádolod őket azzal, hogy éjfélkor alszanak…?
lila
2024-07-14 at 05:16
Nem az a meglepő, hogy így gondolkodnak, hanem hogy ilyen nyíltan teszik, már nem is próbálják elkendőzni.
Egy fb hozzászólásban olvastam, hogy pár napja egy demokrata szenátor megkérdezte, miért él még Trump, nem lehet megölni? Erre tessék… Az aljasságuknál nem kisebb a szégyentelenségük sem, hogy ezeket nyíltan kijelentik, és tudják, hogy senki nem vonja majd felelősségre őket.
István
2024-07-14 at 04:19
Aljas, gyilkos szemét az amerikai demoncrata párt.
Csak_úgy
2024-07-14 at 02:58
Igen, Trumpot meglötték a támadót úgy láttam lelőtték, szerencsére Trump jól van, arab tavasz jöhet, elszabadul a pokol Amerikában.
Donald kacsa
2024-07-14 at 02:56
Mi van alszotok b+
Az egész világsajtó tele van a hírrel.
Ha már az adómon élősködtök, ilyenkor ne aludnátok…
István Kopasz
2024-07-14 at 01:08
Most olvastam és videó is van róla, hogy Trumpot meglőtték egy kampány gyűlésen. A jobb fülét találták el, de szerencsére nincsen életveszélyben, – viszonylag jól van.
Pórász Ármin
2024-07-13 at 23:24
Ha elfogadja, majd elkezdik moderálni, vagy MI-val átfogalmazni a bejegyzéseit, majd száz számra negatív kommenteket írnak hozzá és csak azok jelennek meg. Nagyon meg fogja gondolni.
Logikus
2024-07-13 at 20:41
Nagyon be lehetnek tojva 😀
Matu
2024-07-13 at 17:16
Valahol, valakik megérezték a közelgő széljárást és idomulnak…
gyozo2018
2024-07-13 at 16:09
Aztán meg, mi van, ha feloldják, de nem jut el minden célzotthoz, csak limitálva?
gyozo2018
2024-07-13 at 16:08
Áldemokrácia.
Feloldják (dehogy oldják), hogy aztán majd letilthassák.
Fisti
2024-07-13 at 15:58
Ehhez a “kocsikulcsot adni valakinek, akiről tudjuk, hogy bele fog hajtani a tömegbe..”
Szóval, ha már hasonlatot használunk nekem is van egy találó!
Demokratáknak adni az irányítást , olyan mint az atomrakéta indítókulcsát adni olyan kezébe, akinek papírja van mentális betegségéről! Ja, és ez nem is nagyon tér el a jelen helyzettől!😥
Bunkók
2024-07-13 at 15:38
Be kell vezetni most a demokraták ellen egy pár Big Tech szankciót.
Ki kell tiltani őket a közösségi médiából, és az ‘uránokkal’ való közös kommunikációból. Majd szívja a fogát az NSA, és SZIJA.
Poppy
2024-07-13 at 14:59
Kíváncsiak. Ötleteket akarnak lopni.
apro_marosan_petergabor
2024-07-13 at 14:57
Bidenéknek sajátos elképzelése van a demokráciáról – na ja, ezt hívják libero-bolsevizmusnak.
Józan gondolkodás
2024-07-13 at 13:25
Érdekes ez a demokrata demokrácia felfogás!
Hallottunk már a szabad akaratról?
2024-07-13 at 12:45
@khm2024-07-13 at 12:15
“Régebben öldösték is az ellenfeleiket ezért.”- Nem csak régebben,MOST IS!!
na4
2024-07-13 at 12:16
Hahaha, már mindenki a fingos, debil, kretén demencia Joe utáni időszakra készül 😊 Helyes👍
khm
2024-07-13 at 12:15
“A demokraták nem örültek a demokráciának.”
Mi ebben a meglepő? Mindig is erről voltak hírhedtek. Régebben öldösték is az ellenfeleiket ezért.
sorry
2024-07-13 at 12:12
Eddig mi nem örültünk, most ők. Egyszer fenn, aztán lenn a kerék. Kiegyenlítődnek a viszonyok.
six.strings
2024-07-13 at 11:59
Fosnak a kis köcsögök! Fosnak, hogy ha Trump elnök lesz akkor valahogyan intéz ezeknek a gyáva szarjankó bigtech férgeknek egy orbitális pénzügyi seggbek***ást!! Ezzel a “feloldással” most indítják a köpönyegük fordítását! Indul a dörgölőzés. Igazi nyálkás kis férgek!
Logikus
2024-07-13 at 11:47
Ezek szerint tudják, hogy ő lesz az elnők és tartanak a megtorlástól!
Talpra magyar!
2024-07-13 at 11:44
Valószínűleg azért mert nem tudják önként lemondásra kényszeríteni a szellemileg súlyosan fogyatékos beteg Bident de főleg a körülötte lévőket – valószínűleg a zsíros állások na és az USA kasszája miatt.
III
2024-07-13 at 11:42
Nincs itt semmi látnivaló, csak előre gondolkodnak a tulajok. Már arra apellálnak, hogy hiába tiltják le Trumpot, akkor is egyre nő a népszerűsége, nagy valószínűséggel Ő lesz a következő elnök. Így aztán jó előre helyezkednek, hogy a választás után , nehogy a “rossz” oldalon találják magukat. Csak a szokásos hinta politika, ebből az látható, hogy valóban nyerhet Trump! Tényleg nagy a baj a demokrata oldalon.
bl
2024-07-13 at 11:07
Amikor valamit nagy kegyesen visszaadnak, akkor menekülni kell.
Angie
2024-07-13 at 10:48
Úgy látom, hogy a jobboldal megcsinálta, mindenhol áttörte a falat!
Kapkodják a fejüket a globalista szarok!
Borell fröcsög, mindent be akar tiltani és a globalista baromsággal akarja elárasztani Európát! Vinnyogás van rendesen mindenhol!
Élvezettel szemlélem!