![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/kenyszersorozas.jpg)
Több százezer hadkötelest köröznek már Ukrajnában. Ők azok, akik nem jelentkeztek a sorozóközpontokban, vagy nem adták meg adataikat a hadseregnek. Rájuk hamarosan teljes vagyonelkobzás vár. Egyre többen döntenek úgy, hogy elszöknek az országból. A Tiszánál már szögesdrótot is építettek a hatóságok, hogy ezt megakadályozzák.
az egyenruhások erőszakkal vitték el a férfit.
Kárpátalján is brutális méreteket öltött az embervadászat.
Fojtogattak, eltörték az ujjaimat, kihívtuk a rendőrséget, de azok az ő pártjukat fogták. Ez törvénytelen, semmit sem tesz a rendőrség. Betettek egy autóba, erőszakoskodtak velem, nincs ehhez joguk
– panaszolta egy a férfi.
Tüntetéssel védekeznek
Nem volt ilyen szerencséjük a toborzóknak a nyugat-ukrajnai Vorohtán, ott ugyanis a lakók tüntetést szerveztek ellenük. A hegyvidéki üdülőövezet lakói azt követelték, hogy számolják fel a település határában felállított ellenőrző pontot, mert rontja a turizmust.
A falu feldühödött lakói az árokba tolták a hadkiegészítők autóját.
Kijev a tiltakozások ellenére az év végéig legalább 200 ezer embert kíván mozgósítani.
Biztos vagyok benne, ha a jelenlegi tempóban folytatódik a mozgósítás, úgy év végére feltöltjük az összes egységünket. Év végére simán összeszedünk kétszázezer embert
– mondta Roman Kosztenko ukrán parlamenti képviselő, az SZBU ezredese.
Vagyonelkobzás
Közben már több mint 400 ezer olyan személy ellen adtak ki körözést Ukrajnában, akik nem jelentek meg a területi toborzóközpontokban vagy megszegték a katonai nyilvántartás szabályait.
Aki nem frissítette az adatait időben a hadkiegészítőknél, arról a bíróság fog dönteni, és ideiglenesen be kell vonni a jogosítványát. Nem számít, kinek a nevén van az autó, míg nem frissíti az adatokat, semmilyen gépjárművet nem használhat
– mondta egy ügyvéd. Hat nap múlva lejár a türelmi idő, amelyet a hadköteles korúak kaptak arra, hogy jelentkezzenek adategyeztetésre, ha ezt nem teszik, megbírságolhatják őket és a vagyonukat is elkobozhatják. Emiatt egyre többen próbálnak elszökni Ukrajnából.
A hatóságok már a Tisza köré is szögesdrótot húztak, hogy ezt megakadályozzák.
Eközben csütörtökön az ukrán határőrszolgálat azt közölte: újabb hadköteles férfi holttestére bukkantak ukrán határőrök a Tiszában. Az idei év eleje óta már tizenhatan fulladtak bele a Tiszába, miközben próbálták a túlpartot úszva elérni.
Összesen eddig mintegy 40 olyan ukrán állampolgárról tudni, akik ilyen körülmények között vesztették életüket.
Forrás, fotó: Hirado.hu
Kuvasz
2024-07-15 at 17:51
Úgy áll hogy csak fegyver és gránát kell a kézbe a civileknek, és nem lesz toborzás .
GJ
2024-07-15 at 09:47
MICSODA SKANDALUM!
Nem akarnak meghalni a globalista zsidók érdekeiért a “védd meg a hazádat jelszóval”?
Mi volt a bajuk a Majdan – tér után?
Teljes területű volt az országuk és még az “oroszbarát” vezetőjüket is elzavarták.
KAPTAK EGY ÜZENETET ZELENSZIJ ZSIRÁFON KERESZTÜL?
„Az oroszokat megölni nem kell félnetek jó lesz ha mindenki egyetért én nem ellenzem.”
JÓ EZ ÍGY?
Vízöntő
2024-07-14 at 23:45
A múltkor az egyik betiltott ukrán ellenzéki párt volt vezetője interjúban Ukrajnát egy koncentrációs tábornak nevezte. Mindent megtesznek hogy igazolják formálisan is!
sorry
2024-07-14 at 22:57
Ha Magyarország és Románia felé lezárják az ukránok a határt kerítéssel, akkor Fehéroroszország felé kell menekülni. Az a fontos, hogy életben maradjanak. Hát, Istenem, dolgozniuk is kell a megélhetésért de ki tudják várni a háború végét. Vagy tovább utaznak, ha nem kulminál F.oroszország. Nagy a világ és a háború sem tart örökké.
gyozo2018
2024-07-14 at 09:32
Ungarn über alles !
2024-07-13 at 18:0
/
Téged is kinéztek maguknak.
Egész Közép-Európára akarják kiterjeszteni a frontot.
Orbán nem véletlenül járja körbe a nagyhatalmak vezetőit,
szó szerint az életét is kockáztatva.
gyozo2018
2024-07-14 at 09:29
“Év végére simán összeszedünk kétszázezer embert”
És újév első napján kezdhetitek elölről, mert egy nap alatt mind elesik a fronton.
Logikus
2024-07-14 at 08:50
Bezzeg egyetlen ballibsi agyhalott sem akar menni harcolni az ukránokért, csak szájhősködnek 😀
ezazöld
2024-07-14 at 01:31
rongyemberek ezek az ukránok hogy nem akarnak a hazájuk szabadságáért harcolni?-vagy csak
van annyi eszük hogy nem akarnak parazita amerikai milliárdosok érdekeiért vágóhídra jutni.Amúgy érdekes hogy akik az amerikanizált rendszerből jól megszedték magukat azok hogyták ott legelőször Ukrajnát.
Ezek
2024-07-13 at 23:05
Gyerekek, ti nem tévesztettétek ossze a képet? Akár Texasban, vagy az USA bármelyik államában is csinálhattatok a fotót? Már az öltözet szerint is. A nyakára ugrás előtti pillanatban.
kanigunda
2024-07-13 at 22:11
Hát, biztos nagy harcértékű lesz az így verbuvált gyülevészet.
Én az oroszok helyében csak simán megsajnálnám ezeket a
szerencsétlen flótásokat.
Királytigris
2024-07-13 at 21:59
Év végére simán összeszedünk kétszázezer embert
– mondta Roman Kosztenko ukrán parlamenti képviselő, az SZBU ezredese.
És mi lesz akkor ha ezek a kényszer sorozottak is elfogynak? Mert elfognak fogyni, az biztos!
Logikus
2024-07-13 at 21:07
Az ukrán termőföldek 65%-át az USA egyes cégei vették meg!
Persze, hogy az amerikai földekért nem akarnak az ukrán férfiak meghalni!
Érthető!
2Annonim0
2024-07-13 at 19:44
Miért szöknek? Mert nem Ukrajnáért harcolnak,hanem idegen érdekekért.Zselenszkijjel azt csinál azusa,amit akar,őt nem érdekli az ukran nép.A hiba itt kezdődik,a másik pedig ott,hugy még mindig a helyén van.
Ungarn über alles !
2024-07-13 at 18:04
szó-szó, ezt az öngyilkos állatfajtát kár lenne a jövő számára megmenteni !
Matek
2024-07-13 at 15:39
Még szerencse, hogy az amerikai cégek vannak olyan jóságosak, és már sorban állnak a hitelek potom földért cserébe!
Bárhogyan nézzük, az ukrán embereket és földet eladta az a gonosz bohóc zsidrenszki.
A húsdaráló már jóideje csak haszonról szól, illetve hogy melyik terület kinek menjen?
ViAM
2024-07-13 at 12:45
Egymást gyilkolják le, küldik halálba az ukránok idegenek parancsára. Újabb holodomor most a másik oldalról.
na4
2024-07-13 at 12:30
Várjuk az ukrán kapituláció bejelentését.