Pesti Srácok

Kényszersorozók esete a no-go zónával

Kényszersorozók esete a no-go zónával

Ukrajnában egy kissé másképp néznek ki a no-go zónák, mint Nyugat-Európában, a hatóságok ezekbe a településekbe se szívesen mennek be, de nem a sária tartja fenn a rendet ezekben a zsákfalvakban, hanem a közösségek összetartása, ami most, háborús időkben egészen akciófilmbe illő jeleneteket tud eredményezni.

Az alábbi történet egy meg nem nevezendő ukrajnai régió meg nem nevezendő településén történt. A forrásokat és a helyszínt pedig nem azért nem jelöltjük meg, mert légből kapott lenne a sztori, hanem azért, hogy elkerüljük az egyébként békés közösség körüli hírverést.

Tehát, arról már többször beszámoltunk, hogy Ukrajnában, különösen Kárpátalján (amely területnek történetünkhöz természetesen semmi köze) meglehetősen veszélyessé vált a kényszersorozók tevékenysége, a helyiek ugyanis nem igazán örülnek annak, hogy férfjeiket, fiaikat, apáikat a frontra akarják kényszeríteni. Vannak olyan települések, ahol a helyiek összefogásának hála a hadkiegészítő parancsnokság katonái nem is igazán mernek bemenni.

Viszont mivel kvóta szerint dolgoznak, és ha nem tudnak elég férfit a szolgálatra kényszeríteni, akkor könnyen magukat találhatják a lövészárkokban, ezért mégis minden tőlük telhetőt megtesznek, hogy ezekről a helyekről is besorozzák, akit csak el tudnak kapni. Az egyik ilyen trükk, hogy civil autóval mennek be, elkapják a magányosan sétáló férfiakat, besuvasztják őket a hátsó ülésre, majd amilyen gyorsan tudnak elhúznak a helyszínről. Az emberrablás államilag támogatott rendszere ez.

PestiSracok facebook image

A szorosabban összetartó közösségekben azonban ez a jelek szerint veszélyesebb, mint egy délutáni teázás Bahmutban. Történt ugyanis, hogy a fenti módszerrel próbáltak elkapni egy "katonaszökevényt", egy meglehetősen zárt faluban, ez sikerült is, már a kisbusz hátuljába tuszkolták a szerencsétlent, azonban pechjükre a falusiak meglátták, hogy mi történik. A hadkiegészítők kocsijának útját elállta egy traktor, egy másik mögöttük zárta le a visszavonulási utat, majd kiszabadították falubelijüket.

Igen, a katonáknál volt fegyver. Ahogyan a traktorokat megtöltő vadászoknál is. Az elbeszélések szerint az összecsapás viszonylag gyors volt, a falubeliek részéről nem sebesült meg senki. A katonákat keresik...

Fotó: Telegram (illusztráció)

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.