![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2023/09/taxi-foto-Hatlaczki-Balazs-1000x600.jpg)
Letartóztattak három férfit, akik taxidrosztokat sajátítottak ki, majd pénzt kértek a sofőröktől Budapesten – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) csütörtökön a police.hu oldalon.
A közlemény szerint a három férfi 2023 júniusától több budapesti kerületben, a Budai Várban, a Váci utcában, a Vásárcsarnok, valamint a Hősök tere és a Széchenyi fürdő közelében található taxidrosztoknál kisajátították a szolgáltatást.
Az úgynevezett drosztpénzt fizető taxisok az ott dolgozó kollégáikat távozásra szólították fel, ha azok nem mentek el önként, a három férfi erőszakot vagy fenyegetést alkalmazva elzavarta őket, majd ezeken a helyeken ők irányították tovább a szolgáltatást.
A banda két tagját elfogták, míg harmadik társuk feladta magát a XVIII. kerületi rendőrkapitányságon; az elkövetők által használt gépkocsikban tartott kutatások során a nyomozók több közbiztonságra különösen veszélyes eszközt – egy feltehetően gumilövedékes fegyvert, egy kardot, boxert, gázsprayt – találtak, valamint egy nagy értékű autót is lefoglaltak.
A nyomozók a három férfit zsarolás miatt gyanúsítottként hallgatták ki, őrizetbe vették őket és kezdeményezték a letartóztatásukat, amit az illetékes bíróság elrendelt
– áll a közleményben.
MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Sanyáta
2024-07-18 at 13:43
Karddal lehet jól vezetni!!!!Nincs brazil rokonságuk?
x³
2024-07-18 at 11:09
Karácsony és a Tisza bázis szavazói koszfészke drogos alkesz munkaundoros büdös koszos paraziták !
Buzik celeb fszt szopó lotyó ribancok!
A “C” nekem sem kedvencem de sajnos idöközben rengeteg hitvýny mocskos-drogos-munkaundoros
(fehér-bio-patkány is él az országban !
Talpra magyar!
2024-07-18 at 10:53
Inkább mint dolgozzanak parazita zsarolókként másokon élősködnek.
a gödi
2024-07-18 at 10:32
Vágó úr, megjelölném a C választ. Bár nem nagy kunszt, mert a Kurucon névvel címmel szerepeltek a morék.