![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/annalena_MTI-2.jpg)
Annalena Baerbock német külügyminiszter vasárnap támogatásáról biztosította azt a tervet, hogy a NATO orosz agresszióval szembeni elrettentő erejének fokozása érdekében az Egyesült Államok nagy hatótávolságú rakétákat telepítsen Németországba.
Vlagyimir Putyin orosz elnök “folyamatosan bővítette azt a fegyverarzenált, amellyel a szabadságunkat fenyegeti Európában, ez ellen pedig meg kell védenünk magunkat és a Balti-tenger térségben lévő partnereinket, mégpedig fokozott elrettentéssel és további nagy hatótávolságú fegyverekkel” – fogalmazott Baerbock a Funke Media Groupnak nyilatkozva.
A hárompárti kormánykoalícióban korábban vita alakult ki a nukleáris fegyverek németországi telepítéséről szóló tervekről. Rolf Mützenich, a szociáldemokrata párt (SPD) parlamenti frakcióvezetője a katonai eszkaláció veszélyére, illetve a nukleáris fegyverek által jelentett kockázatokra hívta fel a kabinet figyelmét. Noha elismerte, hogy szükség van a német védelmi képességek javítására, szerinte a NATO már rendelkezik átfogó elrettentő képességekkel. A politikus egyúttal kifogásolta azt is, hogy a tervek szerint egyedül Németországba telepítenének elrettentő fegyvereket.
Az Egyesült Államok a hidegháború ideje óta először akar ismét olyan fegyverrendszereket telepíteni Németországba, amelyek elérhetik Oroszország területét. Minderről Berlin és Washington a július 9-11-i washingtoni NATO-csúcstalálkozón állapodott meg. A tervek szerint 2026-tól Tomahawk típusú manőverező robotrepülőgépeket, illetve SM-6 légvédelmi rakétarendszereket és új fejlesztésű hiperszonikus fegyvereket telepít az Egyesült Államok NATO-szövetségesei védelmére.
Forrás/fotó: MTI
Ez a PS színvonala
2024-07-21 at 13:52
kanigunda
2024-07-21 at 13:34
Piac&Profit
Az ottani kommentek közt azért olyan gyöngyszemet még nem találtam mint Kalányos úré.
Kalányos Winnetou Jákób Juszuf Jimmy
2024-07-21 at 12:46
kanigunda
2024-07-21 at 13:34
Ez a PS színvonala 2024-07-21 at 12:50
Piac&Profit: Ugyanaz a sör duplaár felett itthon, mint Németországban
Így néz ki egy komoly s mérvadó sajtótermék! Szóval ezt a csürhét neeee.
Ha kérhetem. Biztos azért értenek is valamihez. Csak a szokásos mindenszarista
kiszólások. Nem kerül nekik semmibe.
Ez a PS színvonala
2024-07-21 at 12:50
Kalányos Winnetou Jákób Juszuf Jimmy
2024-07-21 at 12:46
Már csak az aluliskolázottaknál dübörög a Fidesz
https://piacesprofit.hu/cikkek/tarsadalom/mar-csak-az-aluliskolazottaknal-duborog-a-fidesz.html
Sajnos igaz!
Talpra magyar!
2024-07-21 at 12:48
Kommunista Sztálin és német – eredetileg osztrák – Hitler klónja ez az Annalena Baerbock. Mert hazaárulóként USA milliárdosoknak Rothschildéknek Rockefelleréknek Soroséknek …… a hazaárulójuk. Meglátszik hogy a milliárdos Soros klán az USA-ból milliárdokat költ az ilyenekre mint erre a hazaáruló Annalena Baerbock féle bandára.
Kalányos Winnetou Jákób Juszuf Jimmy
2024-07-21 at 12:46
Szerintem forduljon 720 fokot egymás után ötször.
Különben fiatalabb korában forgott ez a ribi bőven eleget a lepedőkön, helyesebben forgatták doszt!
Meg benne is megforgattak ezt-azt kb. minden testnyílásában!
Lacus
2024-07-21 at 12:37
Ezek egyre rosszabbak. Egy nagy vastag fegyver kellene inkább a szájába elrettentésül, talán belefulladna a tudatlan háborúpárti náci ribanca.
túródóra
2024-07-21 at 12:14
Ez a liba teljesen hülyének néz bennünket.
Madmax
2024-07-21 at 11:53
USA hadserege így is úgy is erősebb, mint az orosz. Hiperszonikus rakéták telepítése erős érv egy újabb versengésre. Német kézbe biztosan nem adják, Lengyelország, Baltikum kimarad.
Egyenlőre.
мир
2024-07-21 at 11:35
Tetű nyugat megint háborút akar.
Ezért kéri az amerikai elrettentő fegyverek németországi telepítését.
Oroszország bezzeg a béke pártján áll.
Oroszország megkezdi a taktikai atomfegyverek telepítését Fehéroroszországban – közölte Vlagyimir Putyin orosz elnök Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnökkel tartott találkozón Szocsiban.
Oroszország Ukrajnában is a békét védi.
ViAM
2024-07-21 at 11:32
Annalena már csak tudja milyen fegyverekre lenne szükségük, mert ha igaz, fiatalkorában igen sok fegyvernek látszóval nézett szembe.
matrix
2024-07-21 at 11:12
Parazita !
Wikipedia diplomás!
360° és évente 576 napot dolgozik!
TalEle
2024-07-21 at 11:08
Ilyen, amikor “vörös” kommunistából, “zöld” kommunistává vedlenek át a f@szopó Soros ügynökök…
na4
2024-07-21 at 10:57
Hülye👎
huda
2024-07-21 at 10:51
Idiótizmus csúcsa.. elrettentés.. mikor csuzlival akarok atomhatalmat megfélemlíteni
de ne agodjatok liberális kisbuzik ti is égni fogtok nem csak mi!!