Németország és Ukrajna közösen fejleszt fegyvereket Forró drót június 13. Pistorius német védelmi miniszter további milliárdos segélyeket jelentett be Kijevben. Azt is reméli, hogy ez hosszútávon új technológiákat biztosít a Bundeswehr számára. A miniszter látogatása alatt elmondta, hogy közösen fejlesztenek ki nagy hatótávolságú fegyvereket az ukrán hadsereg számára.
Leleplező dokumentumfilm készült a német kormány NGO-propagandahálózatárólPPestiSrácok.hu Világugar június 11. A kevés független, ezért elnyomott német hírportál egyike, a NIUS tegnap közzétett egy dokumentumfilmet, amely részletesen bemutatja, hogyan szövődik össze az állam és egyes NGO-k működése. Az elmúlt évtizedben több milliárd eurónyi közpénz áramlott olyan szervezetekhez, amelyek bár „civilként” működnek, valójában közpénzből finanszírozott politikai aktivizmust folytatnak. A film középpontjában a német Családügyi Minisztérium „Demokratie leben!” programja áll, amelynek keretében progresszív vagy kormányközeli szervezeteket támogatnak.
Gyermekelhelyezési vita miatt gázolhatott a tömegbe az iraki férfi, feleségét és kislányát sem kímélvePPestiSrácok.hu Forró drót június 8. Gyermekelhelyezési vita állhatott a passaui gázolás hátterében, az elkövető egy iraki férfi volt, akit őrizetbe vettek - közölte vasárnap a német rendőrség egyik szóvivője.
Elektromos sokkolóval szerelné fel a belügyminiszter a német rendőröket az egyre gyakoribb késes támadások ellenPPestiSrácok.hu Forró drót június 8. Alexander Dobrindt német belügyminiszter támogatja, hogy a rendőrséget szereljék fel elektromos sokkoló pisztolyokkal, más néven Taserekkel.
A német bíróság szerint tulajdonképpen mindig törvénysértő a migránsok belépésének megakadályozása a határonPPestiSrácok.hu Világugar június 5. Berlin újabb győzelem a migránsoknak – a bíróság szerint nem lehet csak úgy visszaküldeni őket, hiába jöttek „biztonságos” uniós országból „A dublini eljárás lefolytatása nélkül nem lehet automatikusan visszafordítani senkit.” – áll a berlini közigazgatási bíróság ítéletében, amely precedenst teremthet a német határvédelem szigorítását célzó intézkedésekkel szemben. Újabb csapás érte a német határvédelmi politikát: a berlini közigazgatási bíróság úgy döntött, hogy jogsértő volt három szomáliai migráns visszautasítása, akiket májusban küldtek vissza Lengyelországba – azelőtt, hogy bármilyen menekültügyi eljárás megindult volna velük szemben.
Berlini bíróság: jogellenes a menedékkérők visszautasítása német államterületen végzett határellenőrzések soránPPestiSrácok.hu Forró drót június 2. Jogellenes a menedékkérők visszautasítása német államterületen végzett határellenőrzések során - állapította meg hétfőn a Berlini Közigazgatási Bíróság sürgősséggel hozott döntésében.
Lakóházra zuhant egy kisrepülő NémetországbanPPestiSrácok.hu Forró drót május 31. Kisrepülő zuhant egy lakóház teraszára a németországi Düsseldorf közelében, a balesetben két ember életét vesztette - közölte szombaton a helyi rendőrség.
Francia–német két jó barát, együtt viszik csődbe Európát? – Soha nem látott mértékben hanyatlanak az unió legerősebb gazdaságai Világugar május 27. Még túl sem vagyunk a nagy dérrel-dúrral beharangozott isztambuli tárgyalások kudarcán; még fel sem ocsúdtunk azon, hogy Ukrajna és Oroszország minden eddiginél nagyobb dróntámadásba csapott át, Európa két legerősebb gazdasága továbbra is hanyatlik. S milyen furcsa, ez a két ország szorgalmazza a leghangosabban Ukrajna katonai támogatását.
GEOrgPOLITIKA - Merz kirobbanthatja a harmadik világháborút (VIDEÓ) Ps TV május 27. Németország láthatóan ott folytatja, ahol 1945-ben befejezni kényszerült és egy újabb világégést akar ránk szabadítani. Friedrich Merz német kancellár kijelentette, hogy nincs többé korlátozás az Ukrajnának küldött fegyverek hatótávolságát illetően. Nem „butítják” le a tüzérségi lőszereket és rakétákat. Ez azt jelenti, hogy az ukrán hadsereg és légierő akár Moszkvát és más nagyvárosokat is célba vehet német haditechnikával. Nagy-Britannia és Franciaország is csatlakozott a német döntéshez. Ez viszont a háború eszkalációjához vezethet. A „Taurus” rakéta 500 km mélységben támadhatja Oroszországot.
Hogy mik vannak?! A Willkommenskultur hatására radikalizálódnak a jobboldali német fiatalokPPestiSrácok.hu Forró drót május 24. A jobboldali fiatalok növekvő radikalizációjára és a szélsőjobboldali mozgalmakban való egyre tömegesebb részvételére figyelmeztetett a német Szövetségi Bűnügyi Hivatal (BKA) vezetője a Funke médiacsoport lapjai által szombaton közzétett interjújában.
Brüsszel szócsöve szerint a titkosszolgálatokat is be kell vetni a magyarok ellen Forró drót június 30. Az EUobserveren megjelent egy cikk, amelyben a szerző azt követeli a tagállamoktól, hogy régi, marxista eszközökkel gyakoroljanak nyomást hazánkra.
Óvodásokat "érzékenyítene" LMBTQ-ra a Tisza-szimpatizáns tanárnő Forró drót június 30. Nyíltan elismeri egy tiszás pedagógus, hogy törvénytelenül „érzékenyítik” a gyermekeket.
Fordulat az ukrán kémbotrányban, kiderült, kiket környékeztek meg az ukrán titkosszolgák Forró drót július 2. Fordulat az ukrán kémbotrányban, kiderült, kiket környékeztek meg az ukrán titkosszolgák
Végül összeállt Karácsonnyal a Tisza Párt, megszavazták a kamuköltségvetést a Fővárosi Közgyűlésben Forró drót június 30.
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban Vezércikk