Pesti Srácok

Gyártósoron az ukrán fenyegetés Magyarország felé

Zelenszkij újabb pénzekre éhes.
Zelenszkij újabb pénzekre éhes.
Fotó: Szerhij Dolzsenko

Most épp egy ukrán politikus gondolta, hogy mocskolni kell hazánkat.

Sorra jelentkeznek az ukrán katonák, politikusok, hogy nyíltan fenyegessék Magyarországot. Most Bogdan Cservak, ukrán nacionalista politikus, közszereplő, az állami tévé- és rádiózási bizottság elnökhelyettese gondolta jó ötletnek a zsarolást. Úgy fogalmazott:

„A független Ukrajna, amely véres háborút folytat Moszkvával, soha többé nem fogja megengedni, hogy Magyarország gúnyolódjon az ukránokon, a bűnökért pedig elkerülhetetlenül meg kell fizetni.”

Bogdan Cservak a Facebook-oldalán azt állította, hogy a „magyar miniszterelnök, Orbán Viktor kijelentette, hogy Ukrajna az ő országának ellensége.”

Nem ez az első alkalom, hogy Magyarország megpróbálja elpusztítani Ukrajnát és az ukránokat

– vélekedett.

A bejegyzés folytatásában egy évekkel ezelőtti események magyarázatával indokolja a magyargyűlöletét.

Azt is kijelentette, hogy szerinte a legnagyobb bűncselekményt "a második világháború alatt követtük el, amikor Magyarország Németország oldalán harcolt."

Bogdan Cservak kiemelte:

Változnak az idők. A Moszkvával véres háborút vívó független Ukrajna soha többé nem engedi Magyarországnak, hogy kigúnyolja az ukránokat. És az elkövetett bűnökért fizetni kell.

Ahogyan azt mi is megírtuk, Zelenszkij őrnagya, Karasz tábornok hazánk lerohanásával fenyegetett minket.

„Mit fog Orbán csinálni? Ez a kis csahos? Most egyetlen 128-as dandár két perc alatt odaérhetne, ha Orbán hirtelen azt mondaná: "KGB-ügynök vagyok, nézzétek, usankában vagyok"

- fenyegetett a tábornok. 

Kiemelt kéP: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.