Civil kormányzás
Fotó: Illyés Tibor
Egy ígéretét már biztosan teljesítette Magyar Péter: civileket juttatott a parlamentbe. Persze ez sem úgy történt, ahogy azt a választók elvárták volna. A civil politizálás ugyanis nem azt jelenti, hogy politikai múlt nélküli jelölteket visz be a közéletbe. Azt nem mondta, hogy ezek az emberek annyira civilek lesznek, hogy még azután se szólhatnak bele a párt ügyeibe, hogy országgyűlési képviselők lettek.
Miután kiderült, hogy Rubovszky Rita lehet a Tisza-kormány oktatási minisztere, az ezidáig Magyar Péter feltétlen híveként rajongó baloldali "civil" közeg egy emberként horgadt fel a döntés puszta gondolata ellen is. Jelen írásnak nem célja, hogy a „megmondtuk-kreditjeinket” csörgessük, így azzal a ténnyel, hogy az említett baloldali megmondóembereknek kell elszámolniuk követőik és önmaguk felé azt illetően, hogy vajon miért tekintettek egy nárcisztikus, kóros hazudozót idolnak, akiről végül kiderült, átverte őket is.
Ennél sokkal érdekesebb, hogy mit tesz erre reagálva Magyar Péter. Ugyanis ezeknek a baloldali megmondóembereknek pontosan ugyanannyi beleszólása van a leendő Tisza-kormány összetételébe, mint a Tisza Párt leendő parlamenti frakciójának tagjainak- vagy e sorok írójának, ami azt illeti. A civil kormányzás helyett tehát a Tiszánál vannak a civilek és van a kormányzás.
Merthogy a Tisza Párt továbbra is egy politikai szindikátusként működik. A huszon-egynéhány tagú párt 141 képviselőt juttat a parlamentbe, kormányt állít össze, csak azt nem tudjuk, hogy milyen döntéshozatal alapján. Nincs pártszervezet, tehát nincs kongresszus, ami azt jelenti, hogy a párt közössége helyett legjobb esetben is az a bő 20 ember dönti el, hogy kiből legyen miniszter, aki a párt tagja lehet. Bár valószínűbb, hogy ez inkább csak Magyar Pétert jelenti. Nem számítva persze a Panyi Szabolcs által emlegetett külföldi titkosszolgálatokat, akik most szereposztó díványra cserélték a lehallgatókészülékeit.
A „civil” ebben az értelemben tehát inkább díszlet
Olyan hívószó, amely képes megszólítani a politikából kiábrándult választókat, de nem feltétlenül jár együtt azzal a demokratikus gyakorlattal, amelyet sugall. A parlamentbe jutott képviselők pedig valójában annyira civilek, hogy nem rendelkeznek valódi befolyással a párt irányvonalára, ha a döntések máshol születnek. Így sikerült Magyar Péter mondása, miszerint nem szavazógépeket szeretne látni a parlamentbe.
Ezt a problémát már a kudarcos és megcsúszott jelöltállítási folyamat során is boncolgattuk: jól hangzik egy civilekből álló kormányzat, csak egy probléma van vele: ha fogalmunk sincs, hogy kik azok az emberek, akiket döntéshozói pozícióba emelünk, akkor honnan tudhatjuk, hogy ezek az embereke milyen értékrendet és politikai víziót fognak követni? Már látjuk, hogy de facto képtelenek bármilyen vonalat is képviselni, hiszen semmilyen beleszólásuk sincs a kormányzati munkába. Nem tudják számonkérni a párt vezetését, hiszen nem tagjai annak. Formálisan nem vehetnek részt a pártkongresszuson, hiszen szervezetileg semmi közük ahhoz.
A civil kormányzás tehát csupán annyit jelent, hogy ismeretlen emberek támogatásával biankó csekket adunk egy bizonyított hazudozóknak. Lassan még a szakértői kormányt is visszasírjuk. Pedig köszönet abban sem volt.
