![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/Screenshot-2024-07-23-at-13.00.59-1000x600.png)
Aki békepárti, azt minden eszközzel tönkre akarják tenni; ez tisztességtelen, elfogadhatatlan és jogszerűtlen is – mondta a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója a Facebook-oldalára kedden feltöltött videóban.
Menczer Tamás közölte: brutális támadás érte Magyarországot a békepártisága miatt, “Ukrajna elzárta a csapot”, így az orosz kőolaj jelentős része nem érkezik meg Magyarországra.
Egy ukrán képviselő világosan, egyértelműen fogalmazott: “meg kell törni Magyarország ellenállását a fegyverszállításokkal kapcsolatban” – tette hozzá a kormánypárti politikus.
Leszögezte: a békepártiságunk miatt büntetnek bennünket, most éppen az energiabiztonságunkat támadják.
És könnyen lehet, hogy ezt nem egyedül Ukrajna találta ki, hanem segítettek a brüsszeliek vagy akár a háborúpárti amerikai demokraták is
– jegyezte meg Menczer Tamás.
Kijelentette ugyanakkor, hogy a békepárti álláspont mellett ki fognak tartani, és a támadásokkal szemben minden lehetséges módon, minden lehetséges eszközzel védekezni fognak.
Mindenki arra készülhet, hogy Magyarország nem hagyja magát
– hangsúlyozta.
MTI; Fotó: Facebook
Talpra magyar!
2024-07-23 at 15:51
Kárpáti2024-07-23 at 15:41 Hazánkat b@sznád tönkre mert Gyurcsányod vezetésével minden hazánk védelmét szolgáló eszközeinket …. átadnád Zelenszkijéknek akikről köztudott hogy korruptan szinte az adományok 30%-át ellopták. – Gyurcsányod volt az akid akkor még mszp-sként teljesen lenullázta tönkre baszta a honvédelmünket. Szégyelld magadat. Ő Irakban minden hadi cumót kint hagytak Irakban.
Kárpáti
2024-07-23 at 15:41
Aki békepárti az minden eszközzel tönkre teszi a háborúpárti fideszt.
chatillon r
2024-07-23 at 14:59
egyértelmű hogy ukrajna magától nem merte volna megcsinálni, bár nincs ellenükre. korábban bulgáriát utasították gáz ügyben most az ukrán gyarmatot, hogy fenyítsenek. ezek a szövetségeseink…..
Angie
2024-07-23 at 14:54
A nyakam merem rátenni, hogy ezt nem az ukránok találták ki, hanem a kis feketeszemüveges buzi!
Hallottunk már a szabad akaratról?
2024-07-23 at 14:53
Rendben van. Ha megdobnak kövel, zárd el az elektromos vezetékeket amelyekkel eddig-és még a mai napig is- az áram igényeiknek kb. 42%-át (ha jól tudom) szállítjuk Ukrajnának. Van lehetöségünk. Vagy ????
Béke = Trianon?
2024-07-23 at 13:42
Békepárti = aki egy tömeggyilkos elmebeteget támogat. Bravó. 👍🏽
Kistehén
2024-07-23 at 13:14
Ezt a “békepártiak” békeharcosok vagyunk, és az imperialista, “háborúpárti” Nyugat el akar bennünket nyomni c. szánalmas propagandaszöveget nyomta annak idején Sztálin, Rákosi és MAO is. Néhány jellemző idézet:
“A világ két táborra oszlott: az egyik a béke, demokrácia és szocializmus védelmezőinek tábora, a másik az imperialisták, az új háborúra uszítók tábora. A béke ügye közös és oszthatatlan és nekünk küzdenünk kell minden olyan nézet ellen, ami a béke védelmezőinek közös harcában a népi demokratikus országok szerepének lebecsülését és részvételük jelentőségének csökkenését jelenti.
“Gyakran találkozunk régivágású pacifistákkal is. Ők általánosan háborúellenesek és nem veszik tekintetbe, hogy az adott viszonyok között az angol-amerikai imperialisták által előkészített háború ellen folyik a harc s hogy az új imperialista háborús veszély elleni harc ugyancsak megköveteli fegyveres erőink megerősítését, hogy azok készek és képesek legyenek válaszolni az imperialisták minden lehető kalandorszellemű háborús kísérletére.” (Rákosi Mátyás: “Tartós békéért, népi demokráciáért” 1949. december 9.)
“És ápolnunk, erősítenünk kell a teremtő békét. A magyar nép, melyet reakciós urai egy emberöltő alatt kétszer vittek idegen, imperialista érdekért véres, vesztes háborúba, szívvel-lélekkel a béke védőinek oldalán áll. Ebben a kérdésben egy emberként követ bennünket a magyar dolgozó nép. De az a biztonság, amelyet a Szovjetunió nagylelkű támogatása jelent számunkra, valamint a béketábor hatalmas sikerei egy ideig elhomályosították azt a felismerést, hogy a békét nem elég óhajtani, a békéért harcolni kell. A jugoszláv vezetők árulása és az árulók leleplezése felrázta nálunk a béke híveit: megértették, hogy az ellenség, az imperialista bérencek bandája itt van közvetlen szomszédságunkban. Velük s általában az imperialista háborús gyujtogatókkal szemben nem elég a béke hangoztatása, hanem mozgósítani kell a béke híveit és intézményesen, szervezetten kell gondoskodni arról, hogy népünk éberen figyelje a háborús gyujtogatók, az imperialista kalandorok minden megmozdulását és egységesen, cselekvően vegyen részt a béke megvédéséért folyó világmozgalomban, gyorsan verjen vissza minden provokációt. Ez a felismerés hatja át népünket s ez szülte a jelszót: hazánk nem rés a béke frontján, hanem erős bástya… Éljen a szocializmust építő népek imperialistaellenes békefrontja!” (Rákosi Mátyás: Hála és dicsőség felszabadítónkank a nagy szovjetúniónak!, 1950. április 3.)
“Ez az ellentét a világ békéjét őrző Szovjetunió és a világuralomra törő vérgőzös imperializmus között, minden téren kiütközik. Miközben az Egyesült Államokban az új háborúra való készülődést, a dolgozók életszínvonalának csökkentését állítják a középpontba, addig a Szovjetunió most gyürkőzik neki, hogy dolgozó népe javára olyan hatalmas terveket valósítson meg, melyek egész országrészeket változtatnak száraz sivatagokból virágzó termőföldekké. A kommunizmusba való átmenet kolosszális tervei, melyeket a bölcs Sztálin vezetésével éppen ezekben a hetekben kezd megvalósítani a Szovjetunió békés, dolgos népe, mindennél jobban szemlélteti az imperialista táborral szemben a két világ közti különbséget. Gigászi méretű építés a dolgozó nép javára és felvirágoztatására a béketáborban, háborús uszítás, lázas fegyverkezés, dühödt támadások a dolgozók szabadságjogai és életszínvonala ellen az imperialistáknál: ez a helyzet képe.
A béketábor most új seregszemlére készül. November közepére Sheffieldben összeül a Béke Híveinek II. Világkongresszusa, hogy számotvessen eddigi eredményeivel és kidolgozza a béke megvédésére irányuló harc további teendőit. A stockholmi békehatározatot rövid félesztendő alatt 500 millió ember írta alá. Ebben a számban benne vannak az imperialista országok békeharcosainak legjobbjai is, benne van 16 millió olasz, 15 millió francia, az olasz és francia nép felnőtt lakosságának zöme. A béke híveinek világmozgalma az egyik legnagyobb gátja az amerikai imperialisták világhódító terveinek. Ezért támogatják a Béke Híveinek Világkongresszusát mindenütt a földkerekségen a béke és haladás hívei, ezért készülnek lelkesedve és tettre készen a második világkongresszusra szerte a világon.”
(Rákosi Mátyás: Békénk védelméről, népi demokráciánk és pártunk további erősödéséről,
1950. október 27.)