A címben szereplő hasonlattal jellemezte a patrióták elhallgattatását célzó kétségbeesett brüsszeli próbálkozásokat Magyar Ágnes, a Polgári Magyarországért Alapítvány brüsszeli irodájának helyettes vezetője, aki a Fidesz EP-képviselőjelöltje is volt a nemrég zárult választáson. Magyar Ágnes a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című vidcastjában kifejtette: hiába próbálják negligálni a magyar EU-elnökség eseményeit, azzal nem sok sikert érnek el, az e téren igencsak edzett magyar kormány rutinosan kezeli majd ezeket a helyzeteket. A Franciaország-szakértőként is ismertté vált vendégünk kifejtette, hogyan élte meg Marine le Pen pártja, hogy bár másfélszer több képviselői helyet szereztek, mint legutóbb, mégsem ők kapták a felkérést a kormányalakításra.
Több, mint száz ülés és egyeztetés kapcsolódik Magyarország uniós elnökségéhez, hiába erőlködik Josep Borell uniós külügyi főképviselő, vagy éppen Daniel Freund, a magyar kormány esküdt ellensége, ettől még nem lesz sikertelen a magyar félév – fejtette ki Magyar Ágnes Huth Gergellyel beszélgetve.
Szóba került az is, hogy az új ciklusára Ursula von der Leyen bizottsági elnök már nyíltan megígérte, hogy politikai elvek mentén fognak beavatkozni finanszírozási ügyekbe, s emiatt vajon meginog-e az EU-ba vetett bizalom. Magyar Ágnes elmondta:
Deutsch Tamás a szocialista diktatúrára utalva nem véletlenül hívja “politikai bizottságnak” von der Leyen hivatalát, hiszen az ahelyett, hogy az alapszerződések őreként járna el, inkább ideológiai háborút vív a számára nem szimpatikus tagállamok ellen. Rengeteg harc vár a magyar kormányra a következő években, ugyanakkor az Európai Parlamentben nagykoalícióra lépett felek nem ismerik fel, hogy csak még inkább magukra haragítják az unió polgárait, akik nem fogadják el, hogy semmibe lehet venni az akaratukat. Nyilvánvaló, hogy Brüsszel valós alap nélküli támadásai itthon is tovább erősítik majd a kormányt.
Nézze meg a teljes beszélgetést, érdemes!
Tapsikolva, liffegő nyelvvel a szakadékba
2024-07-25 at 21:51
Ha Al Capone alapítana kormányt, ennél az is fényévekkel jobb lenne. A mi kis adolf viszárionovics nyikolaj szmeagolunk alúlmúlhatatlan, kigúnyolhatatlan. Európai politikusok keresztülnéznek rajta. Teljes joggal. Egy putrit sem tudna elvezetni nem egy országot.
púpos pityu
2024-07-25 at 21:46
Én megyek…
Figyelj ide te arrogáns barom. Az úgynevezett aluliskolázottaknak még megvan az ami neked már nincs: az eszük és a távollátási képességük.
Németországban is a “felüliskolázottak”választották a zöldeket, a gendert, a klimihisztit és a migránsok bejövetelét. Itt a józan ész dönt nem az aberrált nyugatot utánzó ŐRÜLET!!!
Ghandi
2024-07-25 at 19:39
Én megyek, ti maradtok a sötétben!😂💩😂
2024-07-25 at 17:05
A Tisza Párt, mint alternatíva!!! Édes Istenem! Mire alternatíva? Azt sem tudjátok, hogy mit akarnak! Ahhoz meg láthatóan hülyék vagytok, hogy következtetéseket vonjatok le pl. abból, hogy csupa Soroscsicskát küldtek ki az EU-ba. És valószínűsíthető szerinted, hogy az értelmiség 2/3-a a Tiszára szavaz!!! Jó Ég, ha ez igaz, nekünk van a legsötétebb értelmiségünk a világon!
Jobb is, menj innen, a sötétségből Magyar Péter vagy Soros fényességes valagába!
A Tisza Párt mint alternatíva!!! Szerintem te nagyon boldog ember lehetsz, a gondolataid nemigen szoktak meggyötörni! Tiéd a mennyek országa! 😀
Menekülj!!
2024-07-25 at 18:07
Én megyek, ti maradtok a sötétben!😂💩😂
2024-07-25 at 17:05
Fitym@verő mucsai-bivajbasznádi álomfutár !
Ez kimaradt 8-klima van a házamon a telek-négyszintes a felsötelken van még egy téglaéület 50m² tároló ! Maradok és nem meekülök és a TISZA iszap sem árad ! -))
Alomfutár a bezzeg nyugaton a bio banánfán terem havonta a többezer € meg mindenkinek van két szüröstalpú majma akik leszedik -:)
K
2024-07-25 at 17:36
A Medián közvéleménykutató egy nemnormális szélsőbalos agitátor.
Normális ember nem veszi komolyan a Mediánt.
Menekülj !!
2024-07-25 at 17:31
Én megyek, ti maradtok a sötétben!😂💩😂
2024-07-25 at 17:05
Remek (!) te törzskönyvezett hülye… primitiv inkább tegnap mint holnap igyekezz rád várnak !
Egy naiv buta prosztó- hülyével kevesebb az országban !😂
1) Medián ?? Te bunkó,hogy készül a vágyvezérelt hülyének a MEDIÀN felmérés??
2) Lumpi ! Miért menekülnék ?
3000 m² parkosított telken
3 szintes
10 szobás házban
280 m² lakófelületen a feleségemmel ketten élvezzük a panorámás kilátást !
K
2024-07-25 at 17:30
Én megyek, ti maradtok a sötétben!😂💩😂
2024-07-25 at 17:05
–Ugyan menjél már, vagy BÁRCSAK mennél már.
–A piacesprofit.hu honlapon “megerősített vágy-vezérelt hülyeségeidet mond el a DK pártgyűléseken, ott biztos megtapsolnak téged, de normális emberek között nem.
Én megyek, ti maradtok a sötétben!😂💩😂
2024-07-25 at 17:05
“Már csak az aluliskolázottaknál dübörög a Fidesz!
A többség azonban kormányváltást akar, ez derül ki a Medián legfrissebb adataiból.
A felsőfokú végzettségűek több mint kétharmada kormányváltást akar. A Medián legfrissebb adatai szerint még soha nem volt olyan rossz Orbán Viktor kormányának megítélése, mint most. Ez azért fontos, mert miközben a gazdasági adatok már régóta mutatják a kabinet mélyrepülését, mindez nem változtatott sokat a pártpreferenciákon. Valószínűleg a Tisza párt megjelenése ébresztett rá sokakat, hogy van alternatíva.”
Büszke vagyok rátok!
Hozzászólásaitok minden betűjével igazoltátok a Mediánt!
Ennyi szánalmas gyengeelméjű fideszbirkát még soha életemben nem láttam.
Primitívségetekben lelkesen nyaljátok egymás seggét, és bármihez boldogan bégettek a gazdának.
Ha kell egy óra múlva az ellenkezőjéhez is.
Ha egy kicsit vártok még csatlakozik hozzátok naprózsi és akkor lesz csak igazán mélyponton a színvonalatok!
Most nem érek rá tovább veletek foglalkozni, sokkal értelmesebb dolgot fogok csinálni, vár a kis helyiség.
További jó nyalakodást.😂💩😂💩😂💩😂💩😂💩🐑🐑🐑🐑🐑🐑🐑🐑
https://piacesprofit.hu/cikkek/tarsadalom/mar-csak-az-aluliskolazottaknal-duborog-a-fidesz.html
sumer
2024-07-25 at 16:30
“egyáltalán nem akarok és nem fogok a hülyék és hülyegyerekek a baloldali bolsevik lmbtq szivárvány 🌈 élősködők írásaikra és kommenteikre írni / válaszolni!”
Nem is kell. Egyébként a DK kezdte kb. egy éve azzal hergelni a saját közönségét, hogy OV szándékosan gyengíti a forintot, ezért Magyarországon is sürgősen be kell vezetni az eurót. Az érvek nagyjából megegyeztek az itt (most éppen) “@Nagy a baj” nicken szorgalmasan irogató együgyű, szakmaiatlan érveléssel…
Mókás próbálkozás volt ez utóbb itt a PS-en is, de valójában szóra sem érdemes. A legújabb közvéleménykutatás szerint már a Mi Hazánk támogatottsága is megelőzte a DK-ét. :)))))
Borsodi
2024-07-25 at 16:26
Amarna2024-07-25 at 12:26
1.
Isten
Haza
Család
2.
Csak őszintén és szerényen mondom, hogy nem szoktam dicsekedni, de itt van egy nagy de, hogy le is kellett írnom, hogy mennyi is az annyi a baloldali bolsevik lmbtq szivárvány 🌈 élősködők miatt! 🤫
3.
Szegények ők a baloldali bolsevik lmbtq szivárvány 🌈 élősködők elmeileg és lelkileg is!
(Sajnálom őket mert elgurult a gyógyszerük)!
4.
Itt csak karosszék+huszárok az életben meg pedig egy normális Hölgyet sem képesek a hegy 🗻 csúcsára felvinni! 😂
(Remélem, hogy tudjuk miről is szól a nóta)! 😂
Borsodi
2024-07-25 at 16:03
1.
Csak őszintén és szerényen mondom, hogy egyáltalán nem akarok és nem fogok a hülyék és hülyegyerekek a baloldali bolsevik lmbtq szivárvány 🌈 élősködők írásaikra és kommenteikre írni / válaszolni!
2.
Csak őszintén és szerényen mondom, hogy a jelenlegi kormány miatt kaptam 1.000.000 szóval egy millió és nettóban, hogy a hülyék csoportja is megértse mint a hülyegyerekeknél lehetséges is ez a baloldali bolsevik lmbtq szivárvány 🌈 élősködők!
(Pedig egyáltalán nem akarok dicsekedni)!
3.
Csak őszintén és szerényen mondom, hogy egyáltalán nem vagyok politikus!
Az iskoláim és nyelv vizsgáim miatt!
4.
Aki nem hiszi el járjon is utána!
Ghandi
2024-07-25 at 15:16
Ferenc Szatmári
2024-07-25 at 14:55
10/10
Teljesen igazad van, talán az államadósság ügyében három napig kussol, aztán kezdi újra. Globalistáknál hülyébb embert – akár diplomás, akár nem -, még nem láttam. Jellemtelenebbet sem.
Ghandi
2024-07-25 at 15:11
Nagy a baj
2024-07-25 at 13:32
Az a baj, hogy hazudozol össze-vissza! Pont mint a gazdáid. AZ USA államadóssága az idei év elejére már 34.000 milliárd dollár fölött volt. Szerinted az USA jól kezeli az államadósságot, mégis, egy év allatt több, mint 4.000 milliárddal növelte. De nézzük Európa országait: Akiknek a GDP-hez mérten magasabb az államadóssága mint a miénk: Ausztria, Belgium, Ciprus, Egyesült Királyság, Franciaország, Görögország, Horvátország, Olaszország, Portugália, Spanyolország. Országok, akiknél uszkve ugyanannyi, mint a miénk: Írország, Németország. Miről beszélsz, te agyatlan diplomás?! Nem szükséges PS-t olvasni (bár kétlem, hogy olvastad a fenti cikket, mert qrvára nem ahhoz szóltál hozzá), és ha valóban érdekelne a valóság, nem a Népszava, Nyugati Fény, Telex stb. oldalain tájékozódnál, hanem szépen bepötyögnéd a googleba, amit keresel, és tucatnyi nemzetközi statisztikát találnál. Ja, de akkor hogyan tudnál itt mocskolódni meg ferdíteni? A forintot 2010. óta szinte folyamatosan sortolják, ezzel is megkülönböztetett figyelemben részesítik a magyar gazdaságot. Az uniós tagdíjat évente fizetjük, de az utóbbi öt évben a nekünk járó forrásoknak jó, ha a felét kifizették (szerintem annyit sem), hogy ezzel is ártsanak. És ilyenkor a magadfajta hazaáruló kéjesen sikongat, tapsol, meg mocskolódik, miközben olyanokat nyekeg, hogy lop a Döbrögi.
Azok közé tartozol, akikért a kolomp szól, menj hát tova békésen kérődzve, a globalista csürhe csorda már vár rád, te címeres!
Ferenc Szatmári
2024-07-25 at 14:55
Nagy a baj!!!! Te írsz alul iskolázott fideszesekről? Itt az élő példa az ellenkezőjére! 2010-ig Az import-export 70-30% volt! A fidesz rengeteg gyárat, üzemet hozott az országba, megszüntetve a munkanélküliséget! Mivel euró elszámolás van és mára már 40-60% lett az arány az export javára logikus, hogy magas az euró. Ez hozza a nyereséget és a magas béreket! De hogy te is megértsd a buta agyaddal! 2010 min nettó bér 47500ft az 260ft-os euróval 182euró!!!!!! A mai min bér nettó 178.000ft +családi adókedvezmény 390ft-os euróval az 482euró!!!!!!! Érted te fasz? 300 euróval többet keresel és nagyon nem mindegy, hogy mennyi a ft értéke! Egyébként kár volt leírnom mert fel sem fogod a magas iskoláiddal!
K
2024-07-25 at 14:29
Nagy a baj
2024-07-25 at 14:20
–Nagy a baj????
–Mennyi pénzt adjak neked????…. nekem tengernyi van.
matrix
2024-07-25 at 14:28
Nagy a baj
2024-07-25 at 13:58
te agyhalott PARAZITA 1969 ben 1Ft volt a meleg lángos még két trabant a falukban