Pesti Srácok

Csizmadia László: Nehéz idők járnak, meg kell erősíteni a nemzeti médiát és a civil hálót! (videó)

"A nagy többség magyar érdekű, az embereket közvetlenül meg kell keresni és el kell mondani a valóságot, amely nagyon nem azonos Magyar Péter valóságával! Lehet nagy fizetéseket és paradicsomot ígérgetni, de az emberek többsége érzi, hogy a tortát csak okosan, a GDP és az államháztartás lehetőségeinek függvényében szabad felszelni és az Orbán-kormány hosszú távú gondolkodása jelent biztos jövőt a magyarságnak" - mondta a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója, a Békemenet egyik főszervezője, hozzátéve: ebben a "talpas munkában" óriási szerepe lesz a civil hálónak és a nemzeti médiának, ezért mindkettőt meg kell erősíteni.

"Akkor lesz erőnk, ha vállaljuk a közvetlen kapcsolatépítést. Házaljunk egymás között és beszéljük meg, hogy mi volt 2010 előtt és hogy működik ma az ország! A problémákat és az eredményeket egyaránt beszéljük ki! A civil emberek érthető módon nem a kormány szempontjai szerint, hanem a saját érdekeik alapján gondolkodnak a közéletről. Ütköztetni kell az érveket, vállalni kell a vitát, mert az előrevisz" - érvelt Csizmadia László Huth Gergellyel beszélgetve. Azt is hozzátette, a patrióta politika egyik alapköve az érdekegyeztetés. Nem az utcán, öklöt rázva, hanem fehér asztalterítő mellett kell ütköztetni az érveket.

Csizmadia Lászlóval kielemeztük Rogán Antal a tihanyi Tranziton elmondott gondolatait is a liberális és a szuverén gazdaságfilozófia közötti feloldhatatlan ellentétről, s a Patrióták Európáért Szövetség létrejötték, melyet a CÖF az elsők között üdvözölt. Itt felelevenítettük, hogy a konzervatív közvélemény előtt, hogy Csizmadia László a kétezres évek végén a Patrióták a Gazdaságért és a Közjóért Egyesület elnökeként vált - mintegy váteszként - ismertté.

Végül Csizmadia László kifejtette véleményét arról is, hogy kell-e kereszt a Gellért-hegyi Szabadság szoborra.

PestiSracok facebook image

Nézze meg, hallgassa végig a tartalmas beszélgetést!

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.