csizmadia lászló
Csizmadia László: Nehéz idők járnak, meg kell erősíteni a nemzeti médiát és a civil hálót! (videó)
"A nagy többség magyar érdekű, az embereket közvetlenül meg kell keresni és el kell mondani a valóságot, amely nagyon nem azonos Magyar Péter valóságával! Lehet nagy fizetéseket és paradicsomot ígérgetni, de az emberek többsége érzi, hogy a tortát csak okosan, a GDP és az államháztartás lehetőségeinek függvényében szabad felszelni és az Orbán-kormány hosszú távú gondolkodása jelent biztos jövőt a magyarságnak" - mondta a PestiSrácok.hu Mi kérdezünk című műsorában Csizmadia László, a Civil Összefogás Fórum alapítója, a Békemenet egyik főszervezője, hozzátéve: ebben a "talpas munkában" óriási szerepe lesz a civil hálónak és a nemzeti médiának, ezért mindkettőt meg kell erősíteni. Ifj. Lomnici Zoltán: ha az Európai Néppárt hű a saját elveihez, akkor nem veszi fel a Tisza pártot a soraiba (Videó)
Sajtótájékoztatót tartott a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (CÖF–CÖKA), amely többek között újabb adatokkal szolgált a Globsec NGO és Bajnai Gordon kapcsolatáról is. A tájékoztatón kiemelték, hogy a Globsec nemcsak a Soros György-féle Nyílt Társadalom Alapítványoktól, hanem különböző államoktól is kap támogatásokat, amelyek így nem fognak a szervezet tevékenységének a célkeresztjébe kerülni. Ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF szóvivője lapunknak elmondta, hogy minden olyan információról, amelyet érdeminek találnak, és amely kapcsán úgy gondolják, hogy bekerülhet a Szuverenitásvédelmi Hivatalnak az éves jelentésébe, tájékoztatni fogják magát a hivatalt. Az alkotmányjogász továbbá ismertette, hogy "a CÖF–CÖKA levelet intéz az európai parlament néppárti képviselőinek, miután a Magyar Péter fémjelezte Tisza párt egyik alapítója a sajtóinformációk szerint a Kádár-rendszer alatt az állambiztonsági szervek beépített ügynöke volt és jelentéseket készített". Mint ismert, Magyarország maradjon a béke szigete! mottóval Békemenetet szervez június 1-jén a Margitszigeti Nagyrétre a CÖF–CÖKA. Az eseménnyel kapcsolatban Horn Gábor, a Republikon Intézet vezetője a Pécsi Stopnak arról beszélt, hogy "a Fidesz egyszerűen nem tehette meg, hogy nem szerveztet Békemenetet a választás előtt, létkérdés számára a mozgósítás". Csizmadia László, a CÖF elnöke ezzel kapcsolatban lapunknak kifejtette, hogy a közvélemény-kutatások azt mutatják jelen pillanatban, hogy a háborúellenes összefogás igen nagy Magyarországon is. Mint fogalmazott, "nem párt kérdése, hogy háborút akarunk, vagy békét". Részletek a videóban! CÖF–CÖKA: Ha elveink ellen támadnak, összezárunk, nem kicsit, nagyon!
Ha elveink ellen támadnak, összezárunk, nem kicsit, nagyon! A nemzeti konzervatív világ mára megtanulta, hogy amikor tétlenül szemlélte a korrupció és az ultraliberális pártok, valamint segédcsapataik sáskajárását, akkor a közösségi javak felfalásának adott szabad utat – írja a CÖF–CÖKA elnöke, Csizmadia László blogbejegyzésében. Ajánljuk még
Lezárhatták az áramellátást Ukrajna felé a szlovákok
Az Európai Unió tagállamainak energiarendszer-üzemeltetőit összefogó ENTSO-E szerint kilenc napja nincs árammozgás Szlovákia és Ukrajna között. Egyelőre sem Kijev, sem Pozsony nem adott ki közleményt az üggyel kapcsolatban, a jelek mégis arra utalnak, hogy a szlovákok válaszul a Barátság-kőolaj vezeték elleni támadásra lezárhatták az energiamozgást. Bővítés igen, Ukrajna már nem annyira - Brüsszel korántsem lehet magabiztos
Még a nagy országok állampolgárai is bizonytalanok, hogy kellenek-e az ukránok az EU-ba. Honnan jöttek azok a fránya drónok és kinek lehetett érdeke a becsapódásuk?
Kuleba elszökött Ukrajnából, vajon most már mást gondol a rezsimről?
Ha süllyed a hajó, a patkányok menekülnek. Ha az olvasó úgy gondolná, hogy ezzel lepatkányoztuk a volt ukrán külügyminisztert, akkor nem téved, Dmitro Kuleba ugyanis gondolt egyet és lelépett hazájából, mert a rezsim most éppen őt pécézte ki, mint hazaárulót.