A Magyar Karate Szövetség kivizsgálja a hétéves kisfiút felrúgó karateedző volt tanítványainak panaszait. Kiderült, hogy tavaly tavasszal úgy bordán rúgott edzés közben egy hatéves kisfiút, hogy az bepisilt. A Magyar Karate Szövetség elnöke közölte, hogy szeptembertől minden gyerek folytathatja a sportolást vagy új vagy már egy meglévő egyesületnél – írja az Index.
A Yakuzák Sportegyesület jászberényi székhelyét vezette az a karateedző, aki a szolnoki kalandparkban felrúgta a hétéves kisfiút. A nagy port kavart felvételt egy hete hozták nyilvánosságra, a férfit azóta a karateszövetség örökre eltiltotta, a Yakuzák SE-t pedig kizárta tagjai közül. Az eddig odajáró sportolók sorsáról múlt héten még Spanyolországban beszélt az edző.
Ezek a gyerekek jelen pillanatban légüres térben vannak. Az egyesületből én kiléptem, minden jel szerint átformáljuk az egészet, újra be fogják adni az igényt, a kérelmet, hogy csatlakozzunk a szövetséghez”
– nyilatkozta.
Ismeretes, sokkoló videót tett közzé a Szolnoki Városüzemeltetési Központ Kft., miután a Szolnoki Kalandparkban súlyosan bántalmazott egy gyereket az őt kísérő férfi. A férfi úgy felrúgta a hétéves kisfiút, hogy a gyerek a levegőben megpördülve a fejére esett, utána pedig a földön fekve maradt. A bántalmazás előzménye az volt, hogy a gyerek nem akart felmászni a kalandpark mászórészére. A Szolnoki Rendőrkapitányság garázdaság vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást a férfi ellen.
A sportági szakszövetség célja, hogy legkésőbb szeptembertől újra sportolhassanak a gyerekek. Tahon Róbert, a Magyar Karate Szövetség elnöke arról beszélt, hogy jelenleg olyan találkozókat szerveznek, amelyek a karate újjászervezését segítik. Vagy új egyesülethez kerülnek majd a gyerekek, vagy meglévő egyesülethez. A főtitkár azt mondta, több szülőt is meglátogatnak Jászberényben, de ezek a találkozók nem nyilvánosak. Az edző korábbi viselkedése és módszerei miatt egyre többen panaszkodnak. Egy anya nemrég azt mondta el az RTL Híradónak, hogy mi történt hatéves kisfiával tavaly tavasszal.
Azt kérdezte tőlem a kisfiam, hogy kimosom-e a nadrágját, merthogy pisis. Kérdeztem, hogy mitől lett pisis, mire azt felelte, hogy Tibi bácsi úgy bordán rúgta, hogy bepisilt ott az edzés közben
– idézte fel a szülő a történteket.
A karateszövetség azt ígéri, hogy minden ügyet kivizsgálnak, és ha kell, további lépéseket is tesznek. A csatorna kereste a rendőrséget, hogy megtudják, kihallgatták-e már az edzőt, és hogy a garázdaság vétsége mellett más, akár súlyosabb bűncselekmény elkövetésével is meggyanúsítják-e. Azt írták, ezt még vizsgálják, de a nyomozás érdekeire való tekintettel bővebb tájékoztatást és interjút nem adnak.
(Index)
Kondor Imre
2024-07-24 at 12:15
A karate, az nem garázdaságra és gyilkoságra való nevelésre jött létre.Az ilyen ember megbukott, a sport közelébe sem szabad engedni,De hogy,lehet az,hogy senki vette észre hogy ez egy állat.Ilyenekre bizuk a gyerekeinket, hogy gyilkoló gépeket csináljanak belőlük. És csodalkozúnk,hogy erőszakosak lesznek a fuataljain,hisz ez majd csak később jönn első. Kíváncsi lennék, hogy őshazájaba Japánba mit szólnának hozzá./Gúlákra vele/
SzaboRoza
2024-07-24 at 12:10
A politika emelte ki az edzők közül Agócs Tibort.
A politika adott neki állami díjat 2020-ban.
Sunyi az a hozzá állás, hogy csak a mostani reakció a politikai tett, annak felemlegetése, hogy ki adta át korábban a díjat. Ugyanúgy politikai cselekedet volt maga a kitüntetés is. Állami díj átadásával emelték a jók közé a becstelent.
A díj elnevezése a „Bonis bona discere”, vagyis „Jótól jót tanulni” latin közmondásból származik. Jótól jót tanulni. Aha!!!
Mekkora öngól volt kitüntetni azt az edzőt.
Hans Landa
2024-07-24 at 11:42
Garázdaság VÉTSÉG??????? ilyen súlyos bántalmazásnál KISKORÚVAL szemben.Nem hazudtolja meg magát a “magyarországi” jogszolgáltatás………..
bl
2024-07-24 at 11:07
Az ügytől függetlenül el kell azt mondani, hogy a sportélethez mindig hozzátartozott bizonyos mértékű erőszak.
Itt a régi Spárta vagy Athén kérdésben akarják abszolutizálni Athént. Spártában katonákat neveltek a gyerekekből ezért éheztették, verték őket és különböző kényelmetlenségekkel tették őket edzetté, amíg Athénban a demokrácia központjában, az akkor globális jólét kényelmében/élvezetében tunyultak el és hülyültek meg a gyerekek. Nincs eldöntve azóta se, hogyan kell nevelni a gyerekeket! Kényelemben vagy nehézségek között???? Egyik se jó, mindkettő vesztes pozícióba hozza a gyereket, a spártai gyerek tiszta para lesz, az athéni gyerek meg olyan lesz mint a pesti liberóban nevelődött drogos hülye. Szeretni kell a gyereket! DE! Ez nem jelenti azt, hogy nem kap a spártai nevelésből semmit!!!!!!!
Laszlo
2024-07-24 at 11:06
Miért nem emeltek még vádat a karate edző ellen? Meddig kell még várni az ügyészségre? Miért megy minden olyan lassan?
Tiszta Közélet Munkacsoport
2024-07-24 at 10:22
Cinkosok voltak? Mrt akkor őket is a vádlottak padjára!
Ezt a Pócs nevű helyi fideszes kiskirályt sem ártana megkaparni kicsit, aki körömszakadtáig védte! Nyilván a kitüntetést is ő talpalta ki neki, haveri alapon. Vesszen a férgese!
Grimmbusz
2024-07-24 at 10:18
Normális:
Népszava, szalagcím:
“Eltiltotta a karateszövetség a Novák Katalin által kitüntetett edzőt, aki felrúgott egy kisfiút a szolnoki kalandparkban”
Na ki keveri bele a politikát megint? Miért is fontos szalagcímbe kitenni hogy “Novák által kitüntetett”?
Grimmbusz
2024-07-24 at 10:16
Jaj, tigris!2024-07-24 at 10:09
Felfogtam…. hidd el. Csak aki megszokta , hogy az edzéseken keményen bánik a gyerekekkel, az nem fog egy gyerektáborban atyalpatyalázni velük. Ő egyszerűen ilyen.
Meg rajta kívül sok más edző/tornatanár is.
Csak nem szaladgálnak a médiába orbánbuktatás reményében.
Grimmbusz
2024-07-24 at 10:14
yoggi:
Aki itt ellenségképet tart fenn, az pont te vagy az orbánfóbiáddal.
Folyamatosan azt kommunikálod, hogy az egésszel a gyermekvédelmi törvény a baj és most diadalt ültök, hogy igazolva van, hogy működésképtelen.
Úgyhogy fogtátok ez az esetet, amit normális esetben le lehetett volna rendezni sajtóhoz szaladgálás nélkül is, és most ettől várjátok Orbán bukását.
Szegény gyerek meg anynit ért az egészből hogy most valamiért ünnepelt sztár lett, aki bemehet a Hungaroringre éljenzés közepette. Tudod mit? Ennyiért engem is nyugodtan bokán rúghatnak…
Úgyhogy elmondhatsz te engem mindennek, amit te művelsz, az csak üres szófacsarás.
“Segítek rajtad, megint, hogy aztán elmondhass mindennek. Megint…” ->> nem baj, hogy ezt mondjuk te csinálod velem?
2 napja várom az idézetet, hogy én mikor mondtam rád olyasmit hogy “takony, sz@r, analfabéta..”
“az Ábrahám nevű bűnözőt is rajongod” – ilyesmihez meg még csak hasonlót se írtam soha..ne igyál többet, vagy ha nem iszol, akkor meg tudatosan hazudozol rólam. Azaz szemétkedsz. Mondjuk így már értem, hogy miért véded Puzsér haverod.
Normális
2024-07-24 at 10:13
Akik meg politikát kevernek az “ügybe” és ezen kardoznak – végképp nem normálisak! (Csak időmilliomos nyugdíjasok, akik rohadtul ráérnek ide hányni vég nélkül a gügyeségeiket. Elbohóckodnak egymással és telik az idő…Szánalmasak.)
Jaj, tigris!
2024-07-24 at 10:09
Királytigris
Grimbuszhoz hasonlóan, ennyi cikk után sem voltál képes felfogni a két agysejteddel, hogy itt nem edzésről, hanem egy nyári táborról volt/van szó…? Bár megértem: a tigrisek is csak brutálisak, de nagyon nehéz felfogásúak, idomítani is alig-alig lehet őket. Az edző brutális barom módjára viselkedett egy kisfiúval, akinek semmi “bűne” nem volt, csak félt a magasba felmászni. S akkor kegyetlenül fel kell rúgni…? Megjegyzem – hiába szavalod, hogy a karate verekedés és ott rúgások vannak -, egy edző az edzéseken sem rugdalhatja meg a gyerekeket durván és büntetheti őket kegyetlen, fájdalmas rúgásokkal. A rúgásfajtákat csak imitálhatja. Az edzéseken a gyerekek rúghatják egymást és az egészen más dolog, mondhatni az a természetes, hiszen valóban egy küzdősportról van szó. De ne az 56 éves edző rúgjon bordán úgy egy gyereket, hogy a bepisil. Mert akkor az nem edző, hanem csak egy szadista bunkó. S ezt a szadizmust honosította meg ott 15 éven át. Rémtörténet. Ezt a szadista fószert soha többé nem szabad gyerekekenek még csak a közelébe sem engedni. Majd a börtönben a 120 kilós barnák minden nap felrúgják néhányszor.
Yoggi
2024-07-24 at 09:58
@Grimmbusz
Kicsihuszár, megint hadilábon állsz a magyar nyelvvel, mivel nem értetted meg azt, amit lírtam.
Ezt funkcionális analfabetizmusnak hívják.
A leereszkedő stílusnak örülhetsz, mert még így is többet kapsz, mint ami járna neked. Azt is mondhatnám, hogy ha kapnál egy jó nagy pofont, akkor azt megértően fogadnád, hiszen az Ábrahám nevű bűnözőt is rajongod. De ezen most lépjünk túl.
“azért ilyen fontos ez az egy ügy az ezerből, mert a Fidesz és Novák kitüntette és most ezt sikerült valami orbanofób újságírónak előkotorni a fiókból, hogy szinten legyen tartva a “már megint baj van a fidesz liblingjeivel”-fíling”
Megpróbálom másodszorra is, hátha sikerül.
Nem az a baj, hogy Novák kitüntette. Nem is az a baj, hogy a haverja, Pócs Jancsi egyből elkezdte mentegetni. Nem az a baj, hogy ez a takony kijelentette, hogy mennyire bánja, hogy a miniszterelnöknek is csalódást okozott.
Az a baj, hogy a fidesz a szokásos ellenségkép fenntartása érdekében (értsd, gyűlöljük az ellenzéket, mert sikerült úgy módosítani az általuk elsőre elfogadható gyermekvédelmi törvényt, hogy ne támogassák) a gyermekvédelmi törvényt politikai termékként hozta létre.
Eszük ágában nem volt a gyermekeket védeni. A céljuk szokásos módon a szavazóbázis megosztása volt, a saját szavazóbázis fenntartása, a hatalom megszerzése/megtartása.
Ezt a tákolmányt nem is lehet betartani. Szépen sorban derül ki.
Majd amikor a média ezt joggal felhánytorgatja, akkor te idejössz sopánkodni, hogy ez is az ellenzék és a “nem fidesz nyalonc” média hibája.
Ennél érhetőbben nem tudom leírni. Ha ezt sem érted, akkor ismét kiderült, hogy komoly gondjaid vannak a toronyban.
Edzés és tábor
2024-07-24 at 09:56
Grimbusz
Kevered a szezont a fazonnal, összeőgyelítesz mindent, mintha azonos szintű és összetartozó tényezők lennének. Nos: egészen más karate edzéseken rúgásokat kapni – de lényeges itt is: a gyerekeke egymástól – és nem ám a felnőtt edző rúgja úgy bordán a gyereket, hogy bepisil, a másikat meg úgy, hogy nem kap levegőt. Az edző még edzéseket sem rúghatná meg a gyerekeket, csak bemutathatná – imitálhatná – a rúgásfajtákat.
De itt másról van szó (ha ennyi temérdek cikk után sem vetted volna még észre): egy magát “edzőnek” nevező brutális barom egy nyári táborban rúgott fel kegyetlenül egy kisfiút, csupán mert fél felmászni a magasba. Nem ugyanaz a helyzet: edzőterem vagy tábor. De hangsúlyozom: ezt a brutális cselekedetet az edzőteremben sem követjette volna el. Menthetetlen és minősíthetetlen viselkedés. Agresszív tahóság! Szóval nem hozd egy platformra az edzéseket és a nyári tábort. De ismétlem: az edzőnek az edzéseken sem szabad kegyetlen rúgásokkal büntetni a gyerekeket. Ez egy szadista barom, akinek börtönben a helye.
Grimmbusz
2024-07-24 at 09:44
Summa summárum, az ilyen Yoggi-félék szerint az egészről Orbán tehet és semmi baj nem lenne a dologgal akkor, ha Novák nem tünteti ki anno…
Gondolom ha GyuFeri/MP vagy hasonló liblingje csinálta volna, még rágalmazási per is lett volna ugyanebből.
Ti így működtök…
Grimmbusz
2024-07-24 at 09:41
Királytigris
2024-07-24 at 09:36
“a sportok királynőjét az atlétikát. Ott biztos, hogy nem fogják bordán rúgni!”
Nem, ott “izomnyújtás” címszó alatt fogják a fájdalomküszöbig feszíteni az inakat-izmokat. Hadd sírjon a gyerek, attól lesz erős.
Poénnak tűnik, de nem az.
Grimmbusz
2024-07-24 at 09:39
Yoggi:
Tehát most megint jössz a leereszkedő stílusoddal, mintha értelmi fogyatékos lennék, aztán kiderült, hogy mégiscsak a sztori lényegére tapintottam:
“azért ilyen fontos ez az egy ügy az ezerből, mert a Fidesz és Novák kitüntette és most ezt sikerült valami orbanofób újságírónak előkotorni a fiókból, hogy szinten legyen tartva a “már megint baj van a fidesz liblingjeivel”-fíling”
Köszönöm, hogy igazoltad a feltételezésem…
Királytigris
2024-07-24 at 09:36
Nem értem a felháborodást.
A karate=Verekedés. Ha valaki megakar tanulni verekedni, ne csodálkozzon, hogy bordán rúgják. Ha meg ezután is tovább folytatja a verekedési tudományát elsajátítását, akkor számoljon a következményekkel. Vagyis nem mindig ő lesz a győztes, hanem előfordul, hogy jól elnáspángolják…
Lehet választani más sportágat is, Pl. a sportok királynőjét az atlétikát. Ott biztos, hogy nem fogják bordán rúgni!
Yoggi
2024-07-24 at 09:25
@Grimmbusz
Segítek rajtad, megint, hogy aztán elmondhass mindennek. Megint…
“Most hirtelen miért tesz mindenki úgy, mintha nem tudná, mi minden folyik “edzés” címszó alatt?”
Azért, mert a te dundi messiásod politikai termékként kitalálta, hogy a gyerekeket mindentől is megvédi. Ő. Személyesen.
Kitalálta politikai termékként a gyermekvédelmi törvényt. Tudod, amiért úgy ujjongtatok, és aki nem állt be a sorba, azt mindennek elmondtátok.
Most meg szembejön a valóság, és be kéne tartatni, amekkora csinnadrattát kerítettek mellé. Mindenkivel.
A probléma, hogy ezt egyszerűen nem lehet (hiszen a gyermeki viselkedés miatt ezek sajnos egyszerűen alig derülnek ki).
Viszont a politikai terméknek meg ez a sorsa. A média rárepül.
Tetszettek volna ebből nem országmegosztó politikai terméket csinálni. Nem lett volna nehéz…
Grimmbusz
2024-07-24 at 09:10
Tudom, hogy most megint nem leszek népszerű és el leszek mondva mindennek…
Továbbá eszem ágában sincs védeni az edzőt (a tornatanár/edző szakma amúgy se a szívem csücske)
DE
Most hirtelen miért tesz mindenki úgy, mintha nem tudná, mi minden folyik “edzés” címszó alatt? Amikor röpködnek ilyen “a fájdalom jóbarát”, “ami nem öl meg az megerősít” és hasonló jellemerősítő blablák..
Meghát, ez mégiscsak egy küzdősport..karate… ott állni kell a rúgásokat, nem?
Fehér tenyér című film? Megvan?
Annak is lehet oka, hogy a gyerekek nagy része utálja a tesiórát/edzéseket..
Netán azért ilyen fontos ez az egy ügy az ezerből, mert a Fidesz és Novák kitüntette és most ezt sikerült valami orbanofób újságírónak előkotorni a fiókból, hogy szinten legyen tartva a “már megint baj van a fidesz liblingjeivel”-fíling?
Csak kérdezek.
Fülig Jemes
2024-07-24 at 08:58
A karateszövetség komplett vezetése kirúgandó, ha 24 órán belül önként nem távoznak, ugyanolyan minősítéssel, mint ez az állat, aki az ő országlásuk alatt tehette meg a disznóságait, örökre, többet a közelbe sem mehetnek sportintézményekhez! Kivizsgálnak minden ügyet. Pont ez a baj, hogy korlátlanul lehettek ügyek! Talán néha ki kéne legalább nézni az elefántcsont toronyból! Még, hogy semmiről sem tudtak! Viszont ha igaz, akkor meg azért söprés a francba! Fokozottan figyelem a történéseket ebben az ügyben, remélem minisztériumi szintről megsúgják az “uraknak”, mi az egyetlen lehetőség előttük!