Németország belügyminisztériuma szerdán közölte, hogy betiltotta a Hamburgi Iszlám Központ nevű egyesületet és annak leányszervezeteit, mert törvényt sértett azzal, hogy radikális iszlamista célokat követett.
A minisztérium közleménye szerint bírósági végzés alapján a szervezet 53 helyiségében tartottak házkutatást szerdán kora reggel nyolc német tartomány hatóságai. A tárca tájékoztatása szerint a művelethez a novemberben 55 ingatlanban tartott korábbi házkutatásból származó kiterjedt bizonyítékok szolgáltak alapul.
Ma betiltottuk az iszlamista szélsőséges, totalitárius ideológiát hirdető Hamburgi Iszlám Központot Németországban”
– közölte Nancy Faeser belügyminiszter. Hozzátette ugyanakkor, hogy “ez a tilalom egyáltalán nem vonatkozik a síita vallás békés gyakorlására”.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Ronald Wittek)
Facebook hozzászólás
Talpra magyar!
2024-07-24 at 14:32
Hoppá na ezeket és hasonlókat akarnak hazánkba élősködőkként telepíteni a dk-sok momentumosok mszp-sek jobbikosok párbeszédesek lmp-sek tiszások beengedni.
D a bolgár tehén
2024-07-24 at 11:09
Ezek a birka német nép már elveszett. A Merkelhez képest ezek a mai “vezetők” akik semmihez sem értenek, megfelelő végzettségük sincs a buta, beképzelt majmoknak.
matrix
2024-07-24 at 10:35
Paraszvakotó “alamizsna” a Willkommen agyhalálnak !
“Holnap” tömegesen tüntetnek a szines sokrétegü multi kulti értékekért !
A rasszizmus és a “fantom-nácik” ellen !
Még akkor is tüntetnek ha egy illegális parazita gyilkol : este gyertyákat “gyújtanak ” a halott emlékére …..
…másnap meg tüntetnek a “willkommen értékekért”
Ott már az agyhalált nem lehet überelni GAME-OVER Ende !