![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/K__AP20240724113-1000x600.jpg)
A német férfi kedden egy konyhakéssel támadt két férfira. Nyakon és a felsőtestükön szúrta meg őket. A rendőrségre 15.10 körül érkeztek az első segélyhívások. A férfit mindössze négy perccel később letartóztatták – írja az Index.
A támadó állítólag azt mondta a rendőröknek, hogy muszlimokat akar megölni. Ezért még aznap este az állambiztonsági szolgálatok átvették a nyomozást. A férfi állítólag korábban mentálisan instabil volt, és azt kiabálta: „Allahu akbar!” (magyarul: „Isten nagy!”).
AZ ÁLDOZATOKAT AZÉRT VÁLASZTOTTA KI, MERT NEM NÉZTEK KI NÉMETNEK.
A támadót pszichiátriai osztályra szállították, az első szakértői vélemény szerint állítólag nem bűnös. Beidézése után a müncheni főügyészség vette át az ügyet. A szélsőségesség és terrorizmus elleni küzdelem központi hivatala (ZET) vezeti most az eljárást gyilkossági kísérlet miatt. A BIld szerint egyelőre nem világos, hogy a 40 éves férfi miért követte el a bűncselekményt München nyugati részén. A bűncselekmény elkövetője egy olyan lakásban élt, amely egy elmebetegek számára létrehozott egyesülethez tartozik.
Forrás: Index; Fotó: MTI/AP/DPA/Daniel Bockwoldt
na4
2024-07-25 at 20:43
Ébred Németország.
Talpra magyar!
2024-07-25 at 14:34
Soros féle milliárdosok ezt is elakarják érni teljesen hogy az muszlimokat és az európaiakat egymásnak ugrassza. Pedig a Biblia a fajok keveredésének veszélyeit a babiloni részben tökéletesen olvasható. Sorosék von der Leyenék Verhofstadték Gyurcsányék Weberék …. akarják a népeket fajokat egymásra usztítani.
Tények
2024-07-25 at 14:03
AZAZ, CSAK A FAJTÁJÁT AKARTA MEGÖLNI. “ALLAHU AKBAR”-T CSAK A MUSZLIMOK ORDÍTANAK.
BEPOLGÁROSITOTT MUSZLIM VOLT EZ, NEM TŐSGYÖKERES NÉMET.
ERŐSEN FÉLREÉRTHETŐ, FÉLREVEZETŐ EZ A CIKK
Kalányos Winnetou Jákób Juszuf Jimmy
2024-07-25 at 12:46
Rossz volt a sorrend.
Előbb kellett volna muszlimokat irtványozni és csak utána letartóztatni.
moliere
2024-07-25 at 11:39
Jaj neee! Miért?
mirti
2024-07-25 at 11:10
hol van a német nagy egyenlő bánásmód?…tessék hagyni !..megoldja ezt a muszlim fertőzést a társadalom!..reméljük!…de lehet .hogy mindannyian fegyvert kell,hogy fogjunk!
AgyukFogy
2024-07-25 at 11:04
Csak annyit kérdeznék, hogy a Lka-ban dolgozik- e bevándorlók gyermeke?
Vagy éppen a géssgé-nűn-ben? Sag schon kicsi huszár! Semir Gerkhan is ott dolgozik már, nem?
Kukucs
2024-07-25 at 10:59
Hú, ne mondjad! És a BND jól érzi magát, szedik a gyógyszereket.
Akkor nincs hiba!
GJ
2024-07-25 at 10:47
TEKINTHETIK A JÖVŐJÜK LÁTKÉPÉNEK EZT A SZTORIT!
Így fog kinézni a szép színes globalista nyugat.
Egymással antagonisztikus ellentétbe lévő párhuzamos társadalmak, akiket adott esetben a “nem létező hálózat” bármikor összeugraszthat az érdekei szerint.
CSODÁS JOVŐ, ISTEN UGYSE!