![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/DNAND20240725012.jpg)
Magyarországnak nem áll szándékában végrehajtani az uniós migrációs paktumot, és szöveteségeseket keres ahhoz, hogy európai bevezetését is meg lehessen akadályozni – jelentette ki Bakondi György Tusnádfürdőn, a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik csütörtöki rendezvényén.
A miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója rámutatott: a paktum vitájánál nem sikerült elfogadtatni azt a magyar álláspontot, hogy menekültkérelmet csak az EU határán kívül lehessen beterjeszteni, és az unió határait törvénytelenül átlépők ne kérhessenek menedéket, így a paktum bevezetése visszafordíthatatlan folyamatokat indítana el.
Az, hogy valaki bűnöző bandák segítségével, erőszakkal akar bejutni egy országba, az önmagában kizárja az ENSZ előírásai szerint, hogy menekült lehessen. A menekültnek maximálisan együtt kell működnie az adott állam hatóságaival, igazolnia kell személyazonosságát, szóba se jöhet, hogy erőszakot alkalmaz” – fogalmazott Bakondi György a Migrációs paktum – végrehajtani vagy nem végrehajtani? címmel rendezett tusnádfürdői pódiumbeszélgetésen.
Rámutatott: már tavaly teljesült a Soros-terv azon célkitűzése, hogy évente egymillió illegális bevándorló érkezzen Európába.
A Soros-terv végrehajtói 2015 óta kötelező kvótákat akarnak, az olasz és spanyol rendszer túlterheltsége miatt szétosztanák az odaérkező migránsokat a tagállamok között
-tette hozzá.
Amelyik tagállam nem akarja befogadni őket, annak fizetnie kell, a paktumban szereplő “gyorsított határ menti eljárás” bevezetése pedig több ezer ember befogadása alkalmas táborok, valóságos migránsgettók megépítésére kötelezné Magyarországot, amelyek sokkal nagyobbak lennének azoknál a tranzitzónáknál, amelyek miatt büntetést szabtak ki Magyarországra.
Ezekben 35 napon belül kellene elbírálni azoknak a kérelmét, akik átmásznak a kerítésen, és akiket Nyugat-Európából küldenének Magyarországra. Ha pedig ez nem történik meg, az illetőt szabadon kell engedni – magyarázta Bakondi György.
Az alkotmány nem teszi lehetővé hogy beengedjünk ide mások döntése alapján embereket
– szögezte le.
Más nemzetállamok is törekednek olyan megoldásra, amelyek nem azonosak a EU-paktum előírásaival, de az európai emberek jövőjét, családok biztonságát szolgálja – jelezte a főtanácsadó. Spanyolország fizet Marokkónak, hogy ne engedje oda az illegális bevándorlókat, Olaszország Albániában hozott létre tábort, hogy oda szállítsa a Földközi-tengerről kimentett migránsokat. Több ország megállapodott Líbiával, Tunéziával, Egyiptommal, mondván, inkább fizetnek, csak tartsák vissza a bevándorlókat – magyarázta a főtanácsadó.
Mint mondta: keresik a megoldást, hogy “hogy lehet kimaradni a paktumból”, és a november 5. választásokban bíznak, vagyis abban, hogy ismét Donald Trumpot választják az Egyesült Államok elnökévé, egy amerikai politikai fordulat ugyanis értékelése szerint kihatással lesz az európai migrációs politikára is.
MTI; Fotó: MTI/Veres Nándor
Talpra magyar!
2024-07-25 at 19:42
Én szívemből azokra a városokra pontosabban kerületek úri negyedeire ráeresztettem volna rengeteg idegen gazdasági migránst és mint a németeknél fizettetném a kerületek vezetőivel a migránsok teljes eltartásukat. Pl. abban a kerületben tetetném meg ahol a drogos kétfarkú kutyapárti a drogos a polgármester.
Keljfel Julcsi
2024-07-25 at 16:36
pm, igen, Trump sajnos nem fogja problémáinkat megoldani, ha tényleg megválasztják és ha túléli..B terv az EU val kapcsolatban nincs és nem is lehet, mert gazdasagilag már erősen kezdünk gyengélkedni. Hiányoznak az EUs források, kérdés a kínai barátaink milyen fokon tudnak segíteni és milyen áron…
Politikailag is defenzív helyzetbe kerültünk a folyamatos migráns fenyegetés miatt.
Az EU pontosan ezzel számolt: addig zsarolni a kormányt illetve Orbánt amíg a negatív kihatások miatt a nép elfordul tőle.
Most a kérdés az lesz, mennyi energiaár növelést, mennyi nyomást tudunk elbirni.
Matu
2024-07-25 at 16:33
Kérdezem én:
1. ugyanazért a “bűnért” hányszor lehet megbüntetni egy országot?
2. ha van egy kidolgozott módszer a büntetés kiszámolására, akkor mi miért kaptunk HETVENSZER akkorát???
3. a többi ország vajon hiánytalanul befogadta-e a saját “kvótáját”? Például a Balti Államok? És megkapták érte a súlyos büntetést?
Ugye, hogy nem! Sőt! Az ő “kerítésüket” még ki is fizette nekik az EU.
Egy jogállamban (ccc) mindenkit ugyanolyan elbírálás illet meg, ez az alapja a jog előtti egyenlőségnek. Nem csak demokrácia nincs az EU-ban, jogegyenlőség sincs!
chatillon r
2024-07-25 at 16:32
a törvénytelenségben nincs szolidaritás.
Ami alaptörvény ellenes abban nem lehet kompromisszum. ne nézzenek minket indiánnak
pm
2024-07-25 at 15:38
Problémát látok abban hogy túl sokat várunk Trumptól. Ez épp olyan mesiásvárás kezd lenni mint amit ugyanitt az ellenzékiek szemére vetnek. Mindig kell legyen egy B terv is.
mirti
2024-07-25 at 15:37
a giga bírságot sem kéne kifizetni amit Magyarország ez miatt kapott!!!!!…vagy mégis …..lehet ,hogy évente vagy havonta fognak minket bírságolni…közben egy fillért sem kapunk a járandóságunkból
matrix
2024-07-25 at 15:35
Törzskönyvezett buta ellenzéki
2024 ben honan kapja a bezzeg német a legtöbb olajat ?
Elbutitott hasztalan agytalan tudadatlan ha ezt kérdést német nyelven keresed a guugliban
a helyes választ megkapod és láthatod.hogy hülye vagy-.)
matrix
2024-07-25 at 15:23
Soros GAYROPA népcsere és faj keverék TERV !
Soros Von der qva és a Weber (csúcsparazita ragadozok)
“NEPPÀRT” a kényszer KVOTA elosztást magszavazta!
TISZA part a soros KVOTA elosztást támogatja = EU értek jogállamiság meg a buzikat óvodákba
matrix
2024-07-25 at 15:17
Remek !
Bár minden ellenzékit köteleznék öket befogadni és eltartani