![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/05/HBC_3786-1000x600.jpg)
Míg az a nagy kérdés a Városházán, hogy a csőd szélén lavírozó főváros hogyan húzza ki az év végét pénzügyileg, addig Karácsony Gergely összesen 200 millió forinttal tömte ki ismét a haverokat – írja a Ripost. A lap emlékeztet, a főpolgármester tavaly óriási botrányt robbantott azzal, hogy míg eladósította Budapestet, addig hitelből fizetett prémiumot kedvenc kádereinek.
Most is ugyan ez a helyzet, de a Ripost szerint “már fifikásabb” volt Karácsony, inkább előremenekülve és áldozati pózban ő jelentette be a döntését, miszerint 200 millió forint jutalmat ad a közcégek vezetőinek. Így fordult elő az is, hogy az utasokat lepulykázó Walter Katalin mesés összeghez jutott.
A BKK vezére a havi 2,8 milliós fizetése mellett 11,6 millió forintot tehet zsebre most, miközben év elején járatritkítási csomagot akart átnyomni sunyin a budapestieken. Mártha Imre, a luxuséletet élő budapesti közművezér is kapott “szerény” 11,7 milliót és a sornak még nincs vége.
Karácsony Gergely a jutalomosztás kapcsán arra hivatkozott, hogy a cégvezetők és dolgozók “emberfeletti erőfeszítésekkel” bizonyítottak. Csak csöndben jegyezzük meg, hogy a dolgozók kimaradtak a szórásból. Sőt az ismét, 11 millió 748 ezer forintos prémiummal kitömött és luxuséletéről elhíresült Mártha Imre közművezér alig tudta lenyugtatni a “gombokért” gürcölő alkalmazottakat, például a kukásokat. Walter Katalin neve sem cseng jól a fővárosiak körében, hiszen titokban járatritkítást akart végrehajtani. Amikor kiderült, pluszban vágásérett pulykáknak is nevezte a fővárosi utasokat. Csaknem 11 milliót tett zsebre a Városháza eladása kapcsán ismertté vált Barts J. Balázs is, a vagyonkezelőt korábban Karácsony megrovásban részesítette.Bolla Tibor BKV-vezér 11 millió 40 ezer forintot kap, a Budapest Brand Nonprofit Zrt. vezérigazgatója, Faix Csaba pedig több mint 8 milliót. Ez azért figyelemreméltó, mert sajtóhírek szerint, ez az egyik kifizetőhelye a fővárosnak.
Tavaly például több, mint 1,2 milliárd forintot fordítottak az adófizetők pénzéből a cég által szervezett közösségi projektekre. A győzteseik között pedig a baloldal holdudvarához köthető cégek és személyek szerepeltek. A többi között Márki-Zay Péter egykori kampánytanácsadója, vagy Karácsony Gergely főpolgármester egykori munkaadója, a Medián. A legnagyobb értékű szerződést egy egyszemélyes kft.-vel kötött médiavásárlásról szól, mintegy 400 millió forintért.
Karácsony azt is írta “előremenekülő” posztjában, hogy azért is hagyta jóvá a jutalomosztást, mert a szóban forgó cégvezetők munkaszerződése úgy szól, “hogy a teljes éves javadalmazásuk nagyjából 72 százalékát személyi alapbérként, havonta kapják meg, míg a teljes javadalmazásuk 28 százalékához csak akkor juthatnak hozzá, ha a teljesítménykövetelményeknek is megfelelnek” .
Önmagában azzal nincs baj, ha a bérük egy részét csak akkor kapják meg a cégvezetők, ha nem magától értetődően elérhető célt, feladatot teljesítenek, eredménymutatót elérnek. Azonban tudjuk: a BKV vezérigazgatójának célkitűzéseit legutóbb csak akkor fogadták el, amikor már 100% bizonyossággal tudható volt, hogy teljesülni fognak – a prémiumkiírás ugyanis december 19-i keltezésű volt. Ez így viszont már nem teljesítménybér, hanem tuti jutalom
–írta Vitézy közösségi oldalán reagálva.
A politikus hozzátette:”Kérem Karácsony Gergelyt, hogy az összes jutalmazott cégvezető feladatkiírását és a teljesítési igazolást az alátámasztó dokumentumokkal együtt, hozza nyilvánosságra. Ha októberig ez nem történik meg, képviselőként fogom ezt kezdeményezni erre az évre nézve, és a jövőre nézve általánosságban is”.
Forrás: Ripost; fóFotó: Hatlaczki Balázs/PS
hilda
2024-07-25 at 20:57
Fel kell jelenteni ezt a csőd barmot. Osztogatja a juralmakat,csak vakak mellé álljon.
na4
2024-07-25 at 20:42
Budapestnek ez kellett. Megkapták.
Talpra magyar!
2024-07-25 at 19:24
….. És a szemetes koszos utcákat a hőbörgő randalírozó hajléktalanok botrányos viselkedéseiket utcára terekre szemeteléseiket piszkításaikat is élvezhetik együtt a gazos közparkokkal. Sajnos Karácsonyék tönkre tették Budapest költségvetését a kasszát szétlopták és 50milliárd forintos fővárosi adósságot csináltak nem egész 5 év alatt.
matrix
2024-07-25 at 19:22
doktorkotász
2024-07-25 at 18:59
Fitym@verő buzi parazita alkesz drogos ayhalott
IQ-d annyi mint a háromnapos csirkefarh@tnak !
Doktorkototász kotorász anyucid szaros bugyijába
Talpra magyar!
2024-07-25 at 19:18
Karácsony harácsiló neki Gyurcsány ezt a feladatot osztotta ki. Budapestieknek semmi jót nem tett akik rászavaztak azok élvezik a közlekedési dugókat a nagyon megemelt parkolási számlákat megemelt ingatlan bérleti díjakat ….. .
doktorkotász
2024-07-25 at 18:59
Mindezt is!megteheti a csak a zorbân
ne!miatt rászavazói egyetèrtèsével..
Sanyáta
2024-07-25 at 18:55
Leváltani és elzavarni ezt a tetű élősködő bandát! Lopnak, csalnak, hazudnak, a bőszme emberei!!!!!A melósnak miért nem adnak jutalmat. A kukások helyében lennék oda mentem volna az irodához.. hogy is van ez? A szarszervezet minek van? Szterjk!
Bàstya elvtàrs
2024-07-25 at 18:53
Még hànyszor fogja a balliberàlis elit ezt eljàtszani? Mindenesetre jo receptnek tünik, mert a hülye budapestiek àllandoan bekajàljàk.
A recept :
Elöször hisztizünk egyet.
Azutàn mindent ràkenünk a kormànyra, ha az jobbkonzervativ.
Ha balos kormàny lenne éppen hatalmon akkor az ellenzékre, illetve az elözö jobbkonzervativ vezetést szidjuk.
Ezutàn picsogunk egy sort.
Megigérünk Mindent, amiböl ugysem tartunk be semmit.
Ezt megismételjük.
Majd megismételjük még sokszor.
Most màr Mindenki tudja, még a legkisebb is, hogy a kormàny (illetve a Fidesz és a Zorbàn) a hibàs mindenért.
Ha a vàlasztàst megnyertük szétoszthatjuk a lovét a milliàrdos haveroknak.
Mi pedig megvesszük a floridai Naplesben a következö luxusvillàt.
Köszönjük a budapesti éttermiségnek. Mi veletek vagyunk…. (vagyunk àm a nagy f@szt). De jol hangzik. A nép is kajàlja..
Üdvözlettel Floridàbol….
matrix
2024-07-25 at 16:42
REMEK !
Buzipest a soros-buzi gyarmata !
Már már Game Over!