![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/07/20240727_101257_HBC_1181-1000x600.jpg)
Nem feltételezem persze, hogy bármelyikből is megértett bármit is az óbalodal vagy az újbaloldal, akár a legújabb baloldal, de az még az ellenzék szintjén is problémás, hogy a beszéd tárgyát sem képesek beazonosítani, nemhogy érdemben reagálni rá. Minden Orbán-beszéd után rácsodálkozunk erre a szomorú tényre, de a kormányinfók is erről szólnak, az ellenzéki újságírók nem megtudni akarnak valamit, hanem csak beszólogatni.
Nyilván az ellenzéki politikusoknak is van valamiféle történelemszemlélete, világlátása, valamiféle elgondolásuk arról, hogy végül is mitől megy a villamos. Ez manapság is a kommunista és a vele szorosan rokon liberális világnézeten alapul, amely például nem vesz tudomást a kultúrák különbözőségéről és sok esetben a természet törvényeiről sem. És nem érdekli őket egyetlen más ember gondolkodásmódja sem.
De ha az ember politikusnak áll és embermilliók sorsáért akar felelős lenni, elvárható tőle, hogy legalább megpróbálja megérteni mit is gondol a világról a politikai ellenfele. Az az állítás ugyanis, hogy nem ért egyet vele és a másik hülye, bármennyire divatos nézetrendszer is manapság, nem nagyon visz előre. Ahogy az sem, hogy egy teljes egészében a világhelyzet elemzéséről szóló beszédbe azzal a nagyságrenddel támadnak be, hogy a suhajdabábonyi orvosi rendelőben nincs a mosdóban papírtörülköző. Aránytévesztésnek hívják az ilyesmit.
Az egész elmúlt 35 évünk arról szól, hogy egymás ideológiai nünükéit tagadjuk, az érvelés luxusa nélkül. Orbán Viktor többek között azért van kormányon 14 éve, mert külön tudja választani a nagyságrendeket és csak azokat a folyamatokat próbálja meg befolyásolni, amelyekre az ország, az ország politikai elitje, az ország szakértelmisége képes. Viszont azokat akarja is, különösen akkor, ha azok a folyamatok az életünket, a létünket alapvetően befolyásolják. Van elmélete arról, hogyan működik a világ és mi működtetőként hogyan vehetünk részt benne.
Orbán Viktor tudomásul vette a globalizációt, ezért tudják azt, hogy végül is hol van Magyarország, a kínaiak, a türkök, meg bárki, aki politikamentesen akarja használni a globalizációból következő kényszereket. Míg a magyarországi ellenzék szereti a globalizációt, mert az ideológiájának a világméretű elterjesztésének lehetőségét, a liberális világkormányzás esélyét látja benne, nagyon sokan csak tudomásul veszik, mint az időjárást, hiszen tenni nem tudnak ellene.
A magyar ellenzék mindig úgy gondolkodott, hogy annyira kicsik vagyunk, hogy még a saját országunkban sem illendő beleszólnunk a nagyok dolgába. Orbán Viktor azonban Tusványoson idén nagyon világosan azt mondta el, hogy szerinte a jelenlegi nagy léptékű világfolyamatokban egy kis helyezkedés is nagyon máshová vihet.
A magyar államiság végleges megszűnése, a magyar nyelv és kultúra eltűnése csak néhány döntésnyire van a megmaradástól vagy a fejlődéstől, sokszor csak egy országgyűlési választásnyira. Orbán Viktornak elképesztő mennyiségű politikai tapasztalata van, nem csak a magyarországi ellenzék, hanem sokszor az aktuális Európai Tanács tagjai sem tudnának negyede annyit sem összeadni, mint amit ő csak az elmúlt pár évben pluszban összeszedett. Nagyon más ugyanis mindig kicsiként túlélni, mint azoknak a sorsa, akik egy nagy ország vezetőjeként, nagy, kapitális hibák után is sikeres politikusokként gondolhatnak magukra.
Sok nagyon lényeges gondolat hangzott el idén, kettőt emelnék ki belőle. Orbán Viktor már számtalan olyan nyugati csúcspolitikussal találkozott, aki a “posztnemzeti” világ szülötte. Átlagemberként, olyanként, akinek nem muszáj nyugati politikusokkal tárgyalnia, nem nagyon lehet tapasztalatunk ilyen állatfajjal. Nagyon értem mit akart mondani azzal a miniszterelnök, hogy a számunkra elgondolhatatlan a nemzet olyasfajta meghaladása, negligálása, amely nyugaton már eldöntött dolognak számít. Olyan emberekről beszélünk, akik csak a saját nézőpontjukból képesek nézni a világot, nemhogy nem hisznek istenben, a fogalmat sem értik, nincs szilárd, a biológiai testükhöz kapcsolódó nemük és nincs nemzetiségük sem, kultúrájuk pedig egy, a középosztály közepe alá kalibrált amerikai bevásárlóközpont kínálatából táplálkozik. És mindezt egy elit egyetemen sajátították el, társadalomtudományként, ami szerintük erősebb tudomány, mint a fizika. Orbán kénytelen érteni ezeket az embereket és elemezni, mert jelenleg ilyen emberek döntenek Európa és Magyarország jövőjéről is.
Orbán Viktortól tegnap azt is megtudhattuk, hogy a birodalmaknak vannak ajánlatai a közép-európai országok számára, így a számunkra is. Van amerikai, van kínai ajánlat és ha kitör a béke, akkor lesz orosz ajánlat is, efelől ne legyen kétségünk. Ezek az ajánlatok attól lesznek nagyon lényegesek, habár a kínaiak és az amerikaiak nagyon messze vannak, hogy az EU ajánlata jelenleg abszurd, zavaros és destruktív. Egy republikánus Amerikától legalább remélhetünk jóindulatot az ideológiai együttállás okán, Kína elég messze van ahhoz, hogy ne jelentsen közvetlen veszélyt, az oroszok talán tanultak valamit arról, hogy fölösleges birodalomként viselkedni ott, ahol a gazdasági kapcsolatok is elég nyereséget termelnek, tehát lehet velük egyezkedni, akár egyszerre is. De az EU jelenleg ideológiára épülő birodalom kíván lenni, kizárólagosságot akar, miközben még csak nem is az USA érdekeit érvényesíti kritikátlanul, hanem az amerikai Demokrata párt agymenéseit.
Orbán Viktor szerint a világ centruma gyorsan, egyre gyorsabban vándorol Ázsiába. Ez nem jó, de az a tipikus valóságtagadás, hogy nem teszünk a helyzet kezelésére semmit, mert akkor azzal elismernénk a folyamat létezését.
Az ellenzék szerint továbbá Orbán minden beszédével előkészíti Magyarország kilépését az EU-ból. Természetesen ebből a beszédből is inkább az ellenkezője következik, de miután a magyar lakosság támogatja az EU- tagságot, a végtelenül szűk látókörű ellenzékiek szerint megéri ezzel vádolni a kormányt. Az EU-n kívüli világ azért lesz egyre fontosabb a számunkra, mert az EU nem veszi komolyan az érdekeinket. Nem látja el azokat a feladatait, amire létrehozták. A magyarok azt az EU-t támogatják, amelybe beléptünk, pontosabban amelybe a hitünk szerint beléptünk és amilyennek egy racionális világban az EU-nak lennie kellene.
Szigorúan a magánvéleményem szerint akkor fogunk kilépni az EU-ból, amikor az megszűnik. Mi átéltük a szovjet birodalom de facto, a KGST és a Varsói Szerződés de facto és de jure megszűnését három éven belül. Gyakorlatilag mindegyik úgy lett az enyészeté, ahogy a Szovjetunió végül, senki nem vette komolyan többé őket.
Hát szerintem ez fenyegeti az EU-t is leginkább.
Vezető kép: Orbán Viktor miniszterelnök beszéde a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban az erdélyi Tusnádfürdőn 2024. július 27-én. PS/Hatlaczki Balázs
K
2024-07-29 at 12:03
–Szerintem az ellenzék megértette az Orbán beszédet, csak úgy tesz mintha nem értené meg, és közben azon gondolkozva forgatja a szemét hogy azt miképpen magyarázza félre.
–Másfélórás 90 perces beszéd, amit nehéz félremagyarázni. Túlságosan is nyilvánvaló, és akiben is csak egy “kis jóérzés” van, az mind a FIDESZ mellé áll, akár a FIDESZ-re való szavazással.
–Különösen amikor most a káromkodó francia olimpiai megnyitóval nyugatról és Európai Unióról végérvényesen lehullt a lepel hogy mennyire istenkáromlók és kártékonyak.
Bätyus
2024-07-29 at 12:00
Orbán Viktornak mindig igaza van. Választás előtt azt ígérte, hogy elfooglalja Brüsszelt és megállítja a háborút. Hát nem így lett?
Nővérke
2024-07-29 at 11:20
“Jól van Viktor bácsi. Mindjárt békét teremtünk a szíriuszi fénylények és a sorost támogató alfa centauri gyíkemberek között, csak előbb ezt tessék szépen lenyelni. Íííígy ni!
Na, séta közben toborozhat legyőzhetetlen harcosokat ott azok közül a bácsik közül akik épp csigát szednek a rózsabokor körül.”
Egyszerű
2024-07-29 at 11:17
Semmi csodálkozni való nincs azon, hogy a ballibsi banda nem értette Orbán beszédét. Magas az nekik… Az ún. “szocializmusban” szocializálódott egyedeknek magas a világ- rendszerváltásról szóló elemzés, nem értik a politika központi “tengelyeinek” áthelyeződését sem, mert szegénykék ők megmaradtak a kommunista egyszeregynél és a “nemzetközi helyzet fokozódik” egyszerű állapotánál, no meg persze Gyurcsótány Böszme elvtásuk süket dumáinál.
Szétgurultak a csapágygolyók a toronyban
2024-07-29 at 11:12
“A liberálisok semmit nem értettek Orbán beszédéből”
Ez sajnos így van.
Azt már elfelejtettétek hozzátenni hogy ti sem 😂
Bela
2024-07-29 at 11:11
Rolo2024-07-29 at 10:50
Habcsóóóók! Egyem a húúsod! Merre jártál? Tán az avason megártott a sok kapualjas szerelemi élmény? 🙂
Tényleg, megvetted már a vonatjegyed vissza a németekhez? Tudod a máv is összefos..ikálta magát, lehet max kézi hajtányos taligára kapsz csak jegyet, ha nem intézed el időben!:-))
Mizu amúgy? Hogy megy a busssiness? Van sok kuncsaft?:-)
Hajrá!
Zolee
2024-07-29 at 11:09
Orbán Viktor beszédeiből csak annyi látszik,hogy ez a jóember unja Magyarországot, szorítja mindenhol a kabát,de nem tud kitörni abból a szerepből,hogy egy kis ország miniszterelnöke. Hiába vannak víziói, meglátásai, egyszerűen nincs és soha nem is lesz abban a helyzetben hogy egy kicsit is befolyása legyen a világpolitikai játszmákra. Igen, feketöves, rutinos politikus, de mostanra már nagyon nem érdekli ez az ország, nem is különösebben foglalkozik vele, és szerintem Magyarország egyik legrosszabb miniszterlnökeként fog majd eltűnni a történelem szemétdombján. Azt a töméntelen kárt amit okozott az árokásással, a gyűlöletkeltéssel, és a lehetőségek elpuskázásával évtizedek munkája lesz helyretenni. Ha egyáltalán lesz egy olyan tisztességes,becsületes ember ennek az országnak az élén,aki vállalkozik erre a feladatra…
Hazudozós Bela
2024-07-29 at 11:09
Bela
Hányszor leírtam már: előbb tanulni magyar nyelvtan, aztán írni… Fogadja már meg.
Szellemi színvonaláról eddig sem tételeztem fel sokat és ezt rendre igazolja is. Mint most például azzal, hogy hazudik (már megint hazudik jó komcsihoz híven) és van képe letagadni a volt példaképet. Azt füllenti ugyanis, hogy a vállrándítós Csermanekről azt sem tudja, ki az…
Na, de Bela, Bela… Ejnye! Hát bevallja ilyen nyíltan, hogy mennyire buta? Hol bliccelte el a történelem órákat? Kádár Jánosról azért – ha nagy gyökér is maga -, azért illene ám tudni!Legalább annyit, hogy ki volt…
S maga Bela tudja is, mert ugyan azt hazudja, hogy nem is élt még akkor (dehogynem!), ám attól még tudnia kéne’ róla, hiszen – mint utaltam rá -, történelemórák is vannak ám a világon. Meg újságok is… eléggé gyakran írnak még a maga Kádár elvtársáról. Nem Bela, maga nem buta, tanulatlan fiatal, hanem buta és demenciás öregember (utóbbiról nem tehet), viszotn gyáva is, aki letagadja az egykoron ajnározott, vállrándítós Csermanek (Kádár) elvtársát. Aki ugyanis annyit képes firkálni, mint maga (olimpiai bajnok lehetne kommentelésben), az csak nyugdíjas lehet. Maguk az időmilliomosok.
Bela bá’, maga már sosem szokik le a hazudozós komcsi tempóról és a magyar nyelvtant sem fogja már megtanulni.
Talpra magyar!
2024-07-29 at 11:05
Gyurcsánytól kezdve mszp-n át egészen M. Péterig végső jellemtelenségüket a folyamatos hazudozásuk parazita élősködésük embereknek erőszakos fenyegetésük fizikai bántalmazásuk jellemzi őket úgy mint az alkoholista Gyurcsány az mszp-s szdsz-es politikája miatt lopásaik hazudozásaik miatt tüntetőkbe lövetett csontokat töretett M. Péter idén egy fiatalnak két pofont lekevert és erőszakosan elrabolta mobiltelefonját. Két balliberális alkoholista pártvezér.
Tudományos libsizmus
2024-07-29 at 10:59
Egy árva szót nem értettek belőle.
Orbán Viktor a világ legnagyobb államférfia. És 1989 óta fellehető benne az a tulajdonság, hogy kemény geopolitikát mindenki által érthető nyelven képes legyen elmagyarázni.
Soha nem gondoltam volna a kádári mocsárban, hogy egyszer még lesz olyan magyar kormányfő, aki visszateszi a világ legnagyobb kis nemzetét a térképre.
Ezt Orbán Viktor megcsinálta. Még szép, hogy gyűlölik, akik a bokájáig nem érnek fel.
Y0ssarian
2024-07-29 at 10:56
Az Orbán-beszédnek ezúttal sincs semmi értelme nincs, kár elemezni. Orbán Viktor évek óta ugyanazokat a hülyeségeket mantrázza: a Nyugat halott, éljen Kína és Oroszország, jön a széljobb áttörés, én vagyok a legokosabb stb. Aztán minden megy ugyanúgy, mint azelőtt. Ahogy az ország vezetéséhez sem ért, úgy jövendőmondónak is pocsék.
Talpra magyar!
2024-07-29 at 10:52
Zebegény2024-07-29 at 08:58 Lopni csalni hazudni az országunkat idegeneknek kiszolgáltatni és csődbe juttatni a népbe lövetni telefont elrabolni még az EU-t is átverni meglopni gender pedofilokat ….. óvodákba is beengedni hazánkat belekeverni az ukrajnai háborúba élősködő parazita szélsőséges idegenekkel feltölteni drogos népet csinálni a magyarságból ….. ilyesmikért politizáltok a dk-seitok mszp-seitek momentumosaitok párbeszédeseitek kétfarkú kutyapártotok tiszásaitok jobbikosaitok lmp-seitek által. – Te az a szemétkedője vagy hazánknak mint akik megszervezték megrendezték a idei párizsi olimpia gender buzi leszbi pedofil …… propaganda megnyitóját. Összes gender buzi leszbi pedofil …. szereplőjével együtt.
Rolo
2024-07-29 at 10:50
@Bela csótany😄😄🪳🪳🪳
“magasan hordott orrukkal csak az összefoss…ott gatyájukat próbálják leplezni!”
Ez nagy öngól volt😄😄😄…hajrá hajrá 🤣🤣
Xanaxkirály gatyáját kisúroltad már? 🤣🤣🤣🤣
“Hiába alkotnak többséget a nem rasszista, nem kirekesztő, nem fajgyűlölő magyar emberek,”
🤣🤣🤣🤣
Az az…a “többség” 🤣🤣🤣🤣
Pihenj le picit féreg🐛🐛🐛🐛🤣🤣🤣🤣🤣🤡🤡🧔♀️🧔♀️
Ballibsi gyógyszeres
2024-07-29 at 10:49
Klopidogrél
A kötözködő, gúnyolódó firkálmányod alapján látszik, hogy az agyi érszűkület meglehetősen előrehaladott állapotban lehet nálad. Szedjed is csak gyakrabban a Clopidogrél vérhigító tablettádat. (Bár az a gyanúm – a bugyuta és gyűlölködő firkálásaid alapján -, hogy egy kihordott agyi katasztrófa már lehetett nálad.) Lám úgy hozzászoktál a gyógyszeredhez, hogy már annak a nevén kommentelsz. Hogy Kína járszalagján szaladgálnánk, az csak a szokásos ballibsi baromság tőled, az ellenben bizonyosság, hogy a teszetosza, gyenge Európa már régóta az USA járszalagján szaladgál. Ez nem zavar, gyógyszeres? (Ja a kis t…, a Hűha, Zsófi neveidet most pihenteted…?)
Bela
2024-07-29 at 10:41
“vállrángatós Csermanek beszédekkel”
Azt se tudom ki az, tán még nem is éltem akkor, de gondolom az ön nyugdíjas éveit boldogsággal tölti el a visszaemlékezés.
“nyilván ő drágábbér hinti a féceszt” Nem tudom mennyiért hinti, bármit is hint.
“végül is tipikus liburnyák tempó, nem értenek valamit és erre ösztönből jól belerúgnak”
Értik az ellenzékiek nagyon jól, ellentétben a fideszzombikkal, akik olyat hallucinálnak egy ilyen agyfoss…ás után, hogy napok esnek ki az életükből. Minden egyes tusványosi agyérgörcse a főnidnek nettó megszívatta az országot. A “keverfajú” fas..ága után rasszista bírálat ért minden magyart, és azon van a hangsúly, hogy “minden magyart”. Hiába alkotnak többséget a nem rasszista, nem kirekesztő, nem fajgyűlölő magyar emberek, egy ilyen bíííír…kaság után a világon élő összes magyar kritikát kap, mert egy degenerált dilettáns gyöké…r lejárat mindenkit.
Az “akksigyárakról” inkább nem beszélnék, mert az “akksinagyhatalom” barom….ságainak már most látszanak az eredményei.
A “vagány/lázadó jobboldali fiatalokat” meg nem látom sehol. Még a megaf…sosok is fideszes “nem épp fiatal” csinovnyikoknak tartanak átképzést, ideológiai tréninget. Innentől kezdve csak egy módon értelmezhetőek a főni szavai, hogy átnevelő táborokat akarnak létrehozni (pl. mcc vezetéséve). Utoljára a kommunistáknál volt hasonló. Majd lesz szép narancsos egyenruhájuk, narancsos övcsattal és fütyülővel és együtt masíroznak a békameneteken.
“Mancika! Kis tejjel és két pötyivel kérem szépen.”
Ennek a felfogásnak megvolt az eredménye júni 9.én.
30% Tisza támogatás
Ős fideszes vársok és falvak bukása.
Ismerjük a nagyképű fideszes beszélő fejeket, és a magasan hordott orrukkal csak az összefoss…ott gatyájukat próbálják leplezni! Minél magasabban hordják az orrukat, annál nagyobb lesz a pofára esés!
Hajrá!
sumer
2024-07-29 at 10:26
“Hogy maga itt mit képes (illetve nem) érteni azt már túlontúl sokan és sok X láttuk.”
@Bela zsil, @Bela zsiv, @Bela bugyet zsity! Értelmezhetetlen tartalom nélkül… :)))))
aladin
2024-07-29 at 10:15
De az ellenzék hogy is értené meg amit Orbán Viktor beszél ha ilyen fogatlan Kéri László bemondó félék vannak, (aki mindég otthol felejti a protézisát, legalább akassza a nyakába ha mindég elfelejti), ahogy meglátta Magyar Pétert már megálapitotta, hogy a Fidesz lemenöben van, közben a legujjabb felmérések szerint Magyar Péter pártja megkezdte az apadást. Vagy Szentmihályi aki mindenben azt látja, hogy Orbán Viktor elvan szigetelödve a többi politikusoktól, közben ö a csúcs a politikában ö rá figyel a világ. A szombati Civil a pályán müsorban hányinger keltö volt ahogy ott öten temették a kormányt, amig ezek az ATV. szocsövei léteznek addig a ballibsi ellenzék nem fognak semmit érteni az Orbán Viktor beszédéböl.
világos
2024-07-29 at 10:10
A hülye komcsik nem értettek semmit. Úgy bámultak ki a fejükből, mint pockok a fürdőkádból. Pedig Orbán Viktor világosan elmagyarázta 500 êv múlva, amikor Hazánk határos lesz Kínával, akkor nagyon jó lesz Magyarországon élni !
matrix
2024-07-29 at 09:36
Belpesti Próféta
2024-07-29 at 08:50
“ennyi muníciót rég kapott az “lmbtq” mozgalom 👍🏼 😂”
“lmbtq” mozgalom magyarul: tetves patkányok
Szaros segglyubaszó retket buzernyák
koszos drogos pedofil-buzi alkesz barom !
kanigunda
2024-07-29 at 09:33
“… ország az államcsőd szélén áll….”
Igen, tuggyuk. Már 14 éve ott áll. Definíció szerint. Előtte meg tejjel mézzel folyt minden.
Janem, hanem el.
Munkanélküliség van.
Janem.
Romlik a forint.
Janem.
Sőt! Holnap zárolják az összes bankszámlát! És kijárási tilalom is lesz. Nem lesz több pride se.
Nagy Ervint lecsukják. Puzsér nem lehet miniszterelnök. Hát lehet így élni?
pm
2024-07-29 at 09:30
tényleg tüzet okádnak:-)))))
nem tellik más tőletek mint ez az agyatlan trollkodás??? eddig egyetlen konstruktív hozzászólást sem sikerült olvasnom az ideokádó bértrolloktól.
nekik az a blaszfémia , hogy bárki is kétsébe meri vonni a NAGY nyugat előbbségét?? merjünk kicsik lenni?? a kva szátokat! TI mit tesztek le az ország asztalára ??? Sem ti sem az ellenzék sem az eu nem produkált semmi olyat az elmúl évtizedben, ami a megvetésen kívúl másra is érdemes lenne. Ezerrel toljátok a mindenszarizmust de értelmesen érvelni az már meghaladja a képességeiteket. Nektek már csak ez a szánalmas nyivákolás maradt
Klopidogrél
2024-07-29 at 09:28
Ennek a sok szövegnek egyetlen fontos mondata volt: hogy Kína ránkparancsolt, hogy nekünk kuss, maradni az EU-ban, mert ők csakis azért ruháztak be nálunk hogy bent lehessenek az EU piacán!!!
Úgyhogy teljes mértékben Kína járszalagján szaladgálunk.
Ez van.
De legalább ezt – ezt! – Orbán őszintén elmondta.
A többi blabla, rizsa volt.
kanigunda
2024-07-29 at 09:25
Beeeeluskám bogaram!
“….mi képesek vagyunk felfogni, értelmezni …”
Hogy maga itt mit képes (illetve nem) érteni azt már túlontúl sokan és sok X láttuk. De hát csak hajrá az
MZP, MP vezette derbyken! Hátha eccer még népszerű lesz az ostobaság is. Járjon csak a Tisza rendezvények,
ott aztán van értelem doszt! Végül is együtt van minden a proli tempóhoz, asszonyt verünk, lusta ingyenélők
vagyunk, alkeszek vagyunk és pszichopata módon kötekedünk fűvel fával. Vagy könnyes szemmel nézze újra a
régi felvételeket a vállrángatós Csermanek beszédekkel! Na, az érthető volt ugye beeeeluska? Hát ez hiányzik
maguknak. Hogy is mondta a nagy kedvencük? Ha lecsapoljuk mocsarat nem a békákat kérdezzük meg!
Látom, most ez a liberós irány, még az a niemand Dave (be is mutatkozott a csávó az új nevével:
Posványos) is megint osztotta a tutit, nyilván ő drágábbér hinti a féceszt mint a mi szeretett
beeeeluskánk. Nagyon helyes, készültek is zsebpénzzel a Tusvéynosra. Végül is tipikus liburnyák
tempó, nem értenek valamit és erre ösztönből jól belerúgnak. Ezek akik az állatkertben kárognak
a zsiráf előtt: Ilyen állat márpedig nincs.
Mancika! Kis tejjel és két pötyivel kérem szépen.
Királytigris
2024-07-29 at 09:22
“Nyilván az ellenzéki politikusoknak is van valamiféle történelemszemlélete, világlátása, valamiféle elgondolásuk arról, hogy végül is mitől megy a villamos.”
Egy sorosi samesznek attól megy a villamos, hogy a bankszámláján a hazaárulás 30 ezüstje hogyan csilingel!
Bár lehet, hogy tévedek, hiszen ezeknek Magyrország nem is a hazájuk, ezért hazaárulók sem lehetnek. Ők Magyarországot egy gazdatestnek tekintik, amin szabadon, és demokratikusan élősködhetnek.
matrix
2024-07-29 at 09:15
Bela
2024-07-29 at 07:56
Te fitym@verő Troll !
“akksinagyhatalom leszünk”.
A Bezzeg Zöld terrorista környezetvédök fellegvára germánok (es a franciák) nem ugatt,hogy a kinai cég !!kinai-munkássokkal!! Es wird die zweite Batteriefabrik von “CATL” in Europa sein, nachdem zuvor bereits eine im !!! “deutschen Erfurt errichtet”!!!
und im Dezember 2022
Te hitvány felforgató lázitó agyhalott !
Belpesti Próféta
2024-07-29 at 09:10
Zebegény
Enni, inni, félni, gyűlölni.
A qrnit nem sorolnám ide, ezek már azt is elfelejtették vagy 20 éve mi az. Gyurcsány jut róla eszükbe.
matrix
2024-07-29 at 09:05
Kárpáti
2024-07-29 at 08:09
Koszos retkes büdös a kapcád cseréld le !
Már belerohadt a gumicsizmádba !
Világmegfejtő nullinger
2024-07-29 at 09:03
Kárpáti
Már hogyne lett volna értelme, mindent vilagisan elmondott
– Ő fejti meg a világ működését (ezen keresztül a 3 agysejtes szavazója úgy érzi hogy ő is)
– Azt hiszi hogy a 86 fős, 107 év átlagéletkorú, 89 össz iq-jú zsákfalvakon túl érdekel bárkit is, vagy egyáltalán tudják ki ez
– Az 500 éves stratégia égre festése közben apró mellékkörülmény hogy a 14 éve általa kormányzott ország az államcsőd szélén áll
– Be van szarva mert rájött hogy kb harcias nyuggerekből áll a tábora, és a 30 év alattiak gyűlölik és sose szavaznak rá semmilyen körülmények között
Ennyi a “nagy beszéde”. Magyar Péter nem is Orbánnal versenyez hanem a koleszterinnel mert Orbán minden fajta szempontból KINULLÁZTA MAGÁT
wellington
2024-07-29 at 09:01
Orbán egy lapra tett fel mindent: A Trump-kártyára. Ha az nem jön be, ezután a beszéd után neki annyi Nyugaton. Tényleg leprás árulóként fogják kezelni. Imádkozzatok Trump sikeréért, mert, ha ellenzékben el tudták csalni a választást a demokraták, akkor hatalmon ezerszer több lehetőségük van!
Zebegény
2024-07-29 at 08:58
matrix2024-07-29 at 08:47(orien tál)
Enni ,inni,qrni!
Ennyi ma az alap fedzseszavazó igénye !
Nektek ennyi is elég ,ezért tart itt az ország !
Zebegény
2024-07-29 at 08:54
“Dr. Belák Ferenc2024-07-29 at 07:15
Úgy látom, hogy még mindig illúzióink vannak az un. ellenzék képességeiről, illetve az őket vezető emberek képességeiről. A komcsi mindig gyűlölte azt, aki nálánál intelligensebb, többet tud.”
Valóban, de lenne egy kérdésem.
Akkor miért is kommunikál 1bites üzenetekel , buta emojikal a kormány veletek fidzse szavazók?
Belpesti Próféta
2024-07-29 at 08:50
Teljesen érthető volt a beszéd és annak motivációja. Elfelejtette bevenni a pirulát amitől fel tudja idézni melyik pirulát kell bevennie. A nagy látnok nemzetközi tényező akar lenni 😂 miközben szétrohad az ország.
Nem tudja feldolgozni hogy lejtőre került végleg.
Mindeközben beszédében tisztelgett a nemváltó műtétek és a liberális géniuszok előtt, mert annyira hülye, hogy még azt sem tudja hogy a Mátrixot transzneműek almodták meg és rendezték. Ez a szerencsétlen a libsi zsenialitás nélkül még szidni se tudja a libsiket. 👍🏼 Köszi Viktor, ennyi muníciót rég kapott az lmbtq mozgalom 👍🏼 😂
matrix
2024-07-29 at 08:47
Bela
2024-07-29 at 07:56
Bér kurva ribanc !
Különösen kedvelem amikor a bezzeg nyugatról németországról osztod az észt ami nincs!
Alapfokon egy primitiv tudatlan buta fitym@verö lázító hergelő – paraszt vagy !Sorry!
Halvány fingod a jelenlegi bezzeg németországban uralkodó politikai gazdasági és a mindennapi
helyzetről ! Semmit nem tudsz semmit !0,Nix !
Csak azt,hogy ott a bio-banánfán terem havonta a több ezer-€ és két talicskában szokták a fizetést haza tolni-:))
Nem az Orbán a gond az országban hanem ilyen hitvány emberek mint te!
Koszos!… az Orbánt NEM is érdemlitek !!
Undorodom a pondró-gerinc fajtádtól!
Pepe
2024-07-29 at 08:34
Rendszerint eltelik pár év, mire a magyarországi ellenzék és az EU “bölcsei” felfogják miről beszélt Orbán Viktor.
Csak akkor már késő, már rájuk égett a ház. Lásd: illegális bevándorlás.
Néhány jobb képességű EU politikus viszont tényleg megértette a beszédet, ezek nagyon találva érzik magukat, ezért most tajtékozva dühöngenek. És ez minden évben így megy.
J
2024-07-29 at 08:16
Sajnos igaz az ellenzék értékelése az Orbán beszéddel kapcsolatban! Nagyon jó, hogy megírta!!
Olyannyira, hogy tényleg még Szentiványi István sem volt képes felfogni szinte egyetlen mondatát sem!
A Csörte műsorban való “remeklése” után érdemes elolvasni a 2023-as cikkét is.
A címe “Szentiványi István szerint Orbán mentális állapota orvos után kiált” !!
Biztosan Ő szuper értelmiséginek vallja magát még mindig, de borzasztó volt hallgatni!
Szerintem kár meghívni bárhová, de a CSÖRTE műsorba végképp nem!
Hol van ő pl. Gerő András tudásához, humorához képest???
Sajnos Fodor Gábor sem remekelt, lehet hogy Sz.I. vehemes vitapartnere befolyásolta??
Igy aztán végképp igaz az alább írt véleménye !!
“Az egész elmúlt 35 évünk arról szól, hogy egymás ideológiai nünükéit tagadjuk, az érvelés luxusa nélkül.”
Viszont határozottan helyretette őket Mráz Ágoston Sámuel, aki nagyon is érti Orbán Viktort!! és Forgács István is, mint viszonylag új szereplő! Szintén remek volt (a korábbi Csörtében is!!) Hajrá!!
Még sokáig ki kell tartanunk magunk és unokáink, ükunokáink stb. miatt!
Hála Orbán Viktornak mondhatjuk, hogy az egész világ józan része már kezd megismerni bennünket!
Európa vezetése ezzel ellentétben sajnos egyre rosszabb, érthetetlen (zsákutca) a migráns politikájuk.
Majd kiderül mi lesz velük, észheztérnek-e vagy nem!
Mindenesetre Nálunk a legkisebb faluban is értik O.V.-t! Lsd. pl. Békemenet és pl. Tusványos vonzásköre!
Kivétel még mindig sok szerintem!
pl. a még mindig létező Gyurcsány vagy a Tisza P. új hívők kisebbségét és a balos értelmiségüket!
Lelkük rajta. Remélem idővel tudnak majd változni a normalitás felé!
VB
2024-07-29 at 08:13
Azok az “emberek”, akik csak annyit tudnak hogy “rohadt orbán”, “cigány orbán”, meg “szétlopta az országot”, meg “mészáros” , azok soha nem is fognak semmit sem érteni ebből, de nem is nekik szól. Illetve nekik is, mert mindig pislákol egy halovány lángocska-remény itt bennünk, illetve Orbán Úrban, hogy hátha egyszer elkezdik használni az agyukat is.
Szívem szerint azt mondanám, hogy ezekre az elemekre avagy söpredékre nincs is szükség ebben az országban, de nem tehetem, mert valahol ezek is emberek, meg ennek a nemzetnek a részei. S egyben szükség is van rájuk a sorozatos 2/3 vagy 3/4 megszerzésére, mert amíg ezek léteznek – és nem tudják ezt a fajta primitív gyűlöletet levetkőzni – addig garantált az említett két eredmény. Tehát egyfajta hasznos holmik, hasznos hülyék nekünk.
Kárpáti
2024-07-29 at 08:09
Mert nem volt benne egyetlen értelmes mondat sem. Csak üres locsogás volt az egész. Idézni sem lehet belőle mert nincs mit. Bla-bla-bla mint amikor egy szellemi fogyatékos gügyög maga elé.
Bela
2024-07-29 at 07:56
“hogy a beszéd tárgyát sem képesek beazonosítani”
Az ellenzéki oldalon mi képesek vagyunk felfogni, értelmezni és a lehetséges következményeket előrelátni a főni beszédének tárgyát, mint az előző tusványosi beszédek során! Nem úgy, mint a korlátolt fideszombi oldal, az ellenzékiek tudják, hogy minden egyes tusványosi beszéd után valami rossz jön, lásd “kevertfajú nemzet”, “akksinagyhatalom leszünk”.
A mostani újabb agyfos..a a főninek a lázadó/vagány jobboldali fiatalok (20-30 éves korodztály) toborzása!
Mit takar ez? Kötelező kisztagság(fidesz) az egyetemi felvételihez és diplomához?
Fideszes illetékes elvtársak ideológia kurzusain (mcc/tudományos kommunizmus) való kötelező részvétel?
Párt rendezvényein/naggyűlésein/békamenetein való kötelező részvétel az egyetemi félév elfogadásához?
Értjük ezt az ellenzéki oldalon, de nem akarunk hinni a szemünknek!!
Havrilla István
2024-07-29 at 07:46
Megértette az ellenzék a beszédet. Ezért okádnak tüzet.
hozzaszolo
2024-07-29 at 07:39
Nehéz egy bölcs észnek megváltoztatni azt a meggyőződését, hogy a lovaskocsinak az első kereke kisebb, azért gurul. Mert ugye még lovat se látott.
Oroszország a Bolsoj balett kitiltása, Tolsztoj betiltása és az elfogatóparancs után szállít olajat, uránt. Akár Amerikának. Kispöcs meg tekergeti a csapot, a nagy előrelátással. Ó mily messze van ez a megértéstől ezeknek, mintha nekem magyaráznák a hexameter szerkezetet. De én legalább nem vagyok rá büszke.
pm
2024-07-29 at 07:32
Viktor beszéde nagyszerű volt.
nem hinném hogy muszáj az eu ban maradnunk. DE ha már kell, aktívan tehetnénk azért hogy a felbomlását felgyorsítsuk. Ez nem egy örök érvényű szövetség. amilyen ellentétek a nyugati rész és köztünk vannak, hamarosan már pusztán kereskedelmi partnerként lesznek jók bármire is .Ez viszont nem feltétlen követeli meg ez eus tagságot, és az azzal járó szuverenitásvesztést. Gazdasági uniókat lehet csinálni tisztán kerekedelmi alapon is, nem kell az ideológiát belekeverni. Ha sikerülne a v4 et/itt a kelet európai részre gondolok, egészen akár a törökökig/ stabil erővé kovácsolni, nem az eu ba bevinni!! hanem a saját szövetségünkbe, az lenne már valami!!
más: ha a Magyar utat kívánjuk járni, akkor kulturális értéket is kell termteni, ami a fiatalok számára is fogyasztható. A napi politikát sajna nem tartom kulturáli értéknek. Médiatartalmakra gondolok, filmekre ilyesmi. Nagyon keveset látni a tv ben.Az ömlesztett szutyokkal szemben hatalmas a lemaradás. Az ezeréves fekte.fehér filmjeink legyenek mégoly gyöngyszemek is, nem tudnak versenyre kelni a mai kínálattal.Lehet én járok csukott szemmel, de ma nincs semmi ami az értékrendünket képviselné, és köze lenne a mai korhoz.
Dr. Belák Ferenc
2024-07-29 at 07:15
Úgy látom, hogy még mindig illúzióink vannak az un. ellenzék képességeiről, illetve az őket vezető emberek képességeiről. A komcsi mindig gyűlölte azt, aki nálánál intelligensebb, többet tud. Ezeket igyekeztek tönkre tenni, vagy lehúzni magukhoz és utána lehetetlenné tenni. Ez az “élcsapat” eljárási módja. Ehhez meg a tetves zsidók asszisztáltak, hiszen a “konkurenciát” kipusztították.