![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2023/02/20230202_104012_HBC_6795-1000x600.jpg)
Élesen reagált a lengyel külügyi államtitkár a szombati tusnádfürdői beszédre. A reakció bebizonyítja annak a magyar mondásnak az igazságát, amely úgy szól: fáj az igazság – írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter vasárnap közzétett Facebook-bejegyzésében.
A lengyel-magyar testvériség megőrzésének szándékával hosszú ideig tűrtük a mostani lengyel kormány provokációit és képmutatását, mostanra azonban betelt a pohár – írta a miniszter.
Miközben ugyanis a mostani lengyel kormány azért bírál és vádol minket, mert Oroszországból importálunk – az ország működtetéséhez elengedhetetlenül szükséges – kőolajat, addig ha jól megnézzük az egyik legnagyobb orosz olajipari vállalat vásárlóinak listáját, akkor azon bizony ott találjuk a lengyeleket is. Ezzel nem is lenne semmi baj, mert az energiaellátásnak végső soron fizikai alapjai vannak, viszont ha ez már így alakult, akkor nem kellene képmutatónak lenni és nem kellene másokat vádolni
– fogalmazott Szijjártó Péter.
Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok
aladin
2024-07-28 at 16:38
Nincs itt semmi magyar lengyel barátság, az ukránok 200 ezer lengyel nöket gyerekeket gyilkoltak le a háború idején mig a férfiak a háboruban harcoltak és daccára ennek ellenére Duda megy virágcsokorral Zelenszkijhez és puszi és ölelkeznek egymással. A másik dolog, nagy lengyel terület került az ukránokhoz lengyelekkel együtt, ugyan úgy mint a magyarok esetében Kárpátalján tilos volt a lengyel beszéd, iskola, kultura stb. mint az orosz nemzetüeknél ukrajnában, de ebben az ügyben a lengyelek a mai napig megsem szolaltak. Ugyhogy felejtsük el a lengyeleket, ezek nem a mi barátaink.
huda
2024-07-28 at 16:05
Bela2024-07-28 at 15:18
Te beteg röhej fasz mit okádtál ide,mit tolsz heroin..kokain?,
Štefan Karácsony
2024-07-28 at 16:03
Amilyen tuskó a premier Donald kacsa, olyan a nemzetje, mert ők választották!
Szlovákiából…..
Tudományos libsizmus
2024-07-28 at 15:37
Jómagam soha nem értettem a hazai jobber oldal egy részére jellemző kritikátlan legyelfétist.
A lengyelek soha nem voltak a barátaink.
Ma sem azok.
Bela
2024-07-28 at 15:18
Sza…ros szájú csinovnyik ez a MrComeon! A főnöke cseszteti azokat a lengyeleket, akikhez több száz éves barátság köt bennünket ez a korlátolt senki meg nem a kapcsolat és a helyzet normalizálásán ügyködik,hanem azt fokozza és eszkalálja! Ki a fás..om ez a muszkaügynök fér…eg MrComeon, hogy az én nevemben és több millió magyar ember nevében a lengyeleknek beszól a főnökével egyetemben?? Ki a tök..öm ez a fas..kalap? Vizsgálja már a Láncyifiú, hogy lavorhaverjától még mit kapott a herpeszen kívűl?
SZJ
2024-07-28 at 14:28
Szerintem válasszuk szét a lengyel népet és a lábát bárkinek széttevő jelenlegi lengyel kormányt. Aki azonnal jogállam lett.
futóbolond
2024-07-28 at 14:27
megszólalt a slimfit 🙂
matrix
2024-07-28 at 14:23
Svájc nem hajlandó átutalni az orosz központi bank befagyasztott vagyonából származó bevételt Ukrajnának !
Amit a Biden lakáj-cseléd multi buzi gendernáci söpredék soros GAYROPA elakar lopni
Édi
2024-07-28 at 14:23
Ami nem megy, felesleges erőltetni! – Állítólag lenini a mondás, speciel ebben igaza volt.
Bandi
2024-07-28 at 14:02
Nagy xarban lesznek a testvéreink a szokásos ügymenetet követően, mert már nincs magyar-lengyel határ.
Talpra magyar!
2024-07-28 at 13:23
Tusk és kormánya igyekszik teljesen elhidegíteni elidegeníteni a két nép barátságát már azzal is hogy a magyar és lengyel nép egymás megsegítését is igyekszik még az iskolai történelemkönyvekből is kiirtani.
én a pásztorok királya
2024-07-28 at 13:20
Nem tudom, mitől barát a lengyel? A rohadék lengyel, aki szétkúrta a Visegrádi Szerződést.