![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/Imane-Helif-1000x600.jpg)
A Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) kiáll Hámori Luca mellett és a Magyar és a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnál is hivatalos levélben fog tiltakozni, amiért az ökölvívónőnek a tavalyi világbajnokságról magas tesztoszteronszintje miatt kizárt, férfinak született algériai Imane Heliffel kell összecsapnia a 66 kilós súlycsoport negyeddöntőjében a párizsi játékokon.
Az afrikai öklözővel kapcsolatban csütörtök délelőtti nyolcaddöntőjét követően robbant ki botrány, miután olasz riválisa alig 40 másodperc után feladta ellene a találkozót, majd nem fogott vele kezet és igazságtalannak nevezte a helyzetet. Mindezt azért tette, mert Helifet tavaly a nemzetközi sportági szövetség (IBA) kizárta a vb-ről magas tesztoszteronszintje miatt, Umar Kremljov IBA-elnök pedig akkor elmondta, hogy XY kromoszómát találtak nála a vizsgálatok során. A NOB – mely az IBA-t kizárva rendezi meg az olimpiai bokszversenyeket – ugyanakkor engedi szerepelni.
Nagyon szomorú vagyok, amiért áll a bál és egy olyan témáról kell beszélnünk, ami nem a sporttal összeegyeztethető
– nyilatkozott csütörtökön az MTI-nek Berkó Lajos, a magyar szövetség ügyvivő testületének tagja az ökölvívótorna helyszínén.
Ez vállalhatatlan és felháborító! A Magyar Ökölvívó Szakszövetség minden lehetőséget megragad arra, hogy ezt szóvá is tegye és már készítik a kollégák a hivatalos levelet a Magyar Olimpiai Bizottság és a Nemzetközi Olimpiai Bizottság felé. Ebben hangot adunk ennek a felháborodásnak és kérjük, hogy a NOB vizsgálja felül a döntését, amivel egy olyan versenyzőt engedtek a NOB versenyrendszerébe, akit korábban világbajnokságon kitiltottak, mert XY kromoszómát találtak nála a vizsgálatok során
– fogalmazott Berkó Lajos hozzátéve, hogy a MÖSZ vizsgálja, van-e jogorvoslati lehetőség Helif szereplésével szemben. Azt viszont kijelentette: Hámori Luca mindenképpen ringbe lép szombaton délután a negyeddöntőben, melyben már az érem lesz a tét.
Nekünk meg sem fordult a fejünkben, hogy Luca ne álljon ki a mérkőzésre. Öt perce beszéltem vele. Fel van dobva, nagyon jól érzi magát a ringben és aki látta a mai és az ír lány elleni mérkőzését, az egyetérthet velem abban, hogy jó őt látni a ringben. Amennyiben a NOB engedi, hogy ilyen egyenlőtlenség alakuljon ki a nők között, akkor azt mi minden fórumon elítéljük és ezt hangoztatni is fogjuk, de a versenyzőnket nem fosztjuk meg attól a lehetőségtől, hogy olimpiai éremért bokszoljon.
– méltatta Berkó Lajos a kőszegiek versenyzőjét, aki a vasárnapi selejtezőben Grainne Walsh-t, majd a csütörtöki nyolcaddöntőben az ausztrál Marissa Williamsont győzte le simán. Hámori korábban úgy nyilatkozott Helifről, hogy akik engedték elindulni, biztosan meggyőződtek róla, hogy nő. Ugyanakkor készül az összecsapásra és ezek a kérdőjelek az algériaival kapcsolatban csak még értékesebbé tennék a győzelmét, ami a célja.
Forrás: MTI; Fotó: Képernyőfotó
Theo
2024-08-02 at 00:01
Valakinek okosabbak kéne lennie, mint a felhevült versenyző. Ki fogja a felelősséget vállalni, ha egy életre lesérül?
Amellett hogy legitimalja a helyzetet, ami ellen éppen tiltakoznak. A csapda nagyon jól ki lett találva és a magyarok éppen belesetalnak. Tessék inkább szövetkezni a többi nővel és ne álljon ki a muki ellen senki.
Egyáltalán, hogy lehetett már idáig is eljutni, miért nem tiltakoztak közösen korábban????
Ezek
2024-08-01 at 23:49
Cser!
Nem összhang kell ide, hanem döntésképesség. Az a képesség, amivel megvédi a sportolót a veszélyektől a folyóban, ringben, miközben a sportoló csak és kizárólag a versenyzéssel foglalkozik.
Mekkelek
2024-08-01 at 23:25
Cser Borbála2024-08-01 at 21:32
Majd nem lesz feldobva, ha péppé verik, márpedig ez fog történni, ha grammra ugyanannyin mérlegelnek, a genetikai férfierő akkor is sokkal nagyobb.
Babóca
2024-08-01 at 22:54
Luca helyében kihagynám ezt a meccset. A vak is látja, hogy nyílt provokáció zajlik a normalitás ellen.
Sanyáta
2024-08-01 at 22:54
Lehúzni a gatyáját és megnézni, hogy mi újság…..himbi limbi, vagy nem himbi limbi!! A magyar tagok csak felveszik a zsozsót. Kivizsgálni a szitut! De itt is szarba maradunk mint mindig!!! Reméljük megússza egészségesen! Papp Laci bácsi kéne a ring sarokba, majd lerendezné a palit…temető vagy a rókus kórház mondaná neki!
Belpesti Próféta
2024-08-01 at 21:51
Ki kell zárni a picsába. Mindenkinek joga van azt csinálni amit akar saját magával, de nőket szarrá verni a férfi izmaival, férfi hormonjaival sunyi geci dolog. Nagyon sajnálom az olasz lányt. Induljon az átműtött nő a faszik között ha bunyózni akar.
🥊💥☠️
Édi
2024-08-01 at 21:48
Ahogy a Luca előtt lelépő hölgy is mondta életveszélyesek az ütései az algériainak, de a MŐSZ nem “fosztja” meg Lucát a lehetőségtől. Nem szeretném megtudni mit reagál a MŐSZ, ha úgy alakul, hogy mégis inkább meg kellett volna fosztani.
Cser Borbála
2024-08-01 at 21:32
Ha Hámori Luca úgy fel van dobva, hogy kiállhat ellene…akkor mire a tiltakozás?
Érthetetlen, hogy a sportvezetők és a sportolók mennyire nincsenek összhangban.
Királytigris
2024-08-01 at 21:17
Megoldás: Az összes női versenyzőnek nem szabadna kiállni a férfi versenyző ellen!
Az lenne a röhejes, hogy mérkőzés nélkül lenne olimpiai bajnok az ürge a nők között. Akkor talám észbe kapnának az illetékesek…
letiporják az olimpia eszméjét a gender-idióták
2024-08-01 at 21:13
Hol tart a világ! A tökéletes és felkészült személyek versengése volt hosszú ideig az olimpia.
Most ferde hajlamú, természetellenes, mocskos génselejt buzeránsok keverednek az egészséges és tisztességes versenyzők közé.
Elítélendő aljasság a gender-idióták részéről, fellépni a gazemberek ellen, takarodó mielőbb!
A lökött mikró-Macron büszke lehet, mint az LMBTQ-t dicsőítő ócsmányság bajnoka.
Mekkelek
2024-08-01 at 21:02
Gyalázatos ez a nyugati szenny világ.
A NOB-ot is egy woke gittegyletté degradálták.
A hüjepicsa ‘feministák’ vajon most miért nem tiltakoznak?
Géza
2024-08-01 at 20:54
Szerintem csak az lehet a megoldás, ha nem áll kinellene.
Géza
Matu
2024-08-01 at 20:46
Az baj, ha meg sem fordult a fejükben, hogy Luca ne álljon ki egy férfi ellen!
Ha kiáll, akkor legitimálja a helyzetet, akkor elfogadta, hogy BÁRMIKOR BÁRMILYEN SPORTÁGBAN férfiak versenyezzenek a női mezőnyben!
Ha kiáll, vagy megsérül, vagy veszít, hiszen nem egyenlőek a feltételek. Ezzel az erővel két-három súlycsoporttal magasabb meccset is játszhatna, ez ugyanannyira nem fair!
Talpra magyar!
2024-08-01 at 20:46
Alexander Soros a buzi biztos ennek örül az apjával együtt. És a hazai dk-sok momentumosok mszp-sek párbeszédesek jobbikosok lmp-sek tiszások kétfarkúsok is mint hazaárulók is örülnek ennek a tesztoszteronos buzinak hogy magyar született lány mára nő az ellenfele direkt magyar nőt akarnak kiselejtezne. Bezzeg mosta a Soros nőszervezetei szemetekként kussolnak.
TalEle
2024-08-01 at 20:45
A f@szopó, sorosista NOB felelőssége sosem merül fel? A milliárdos nézettségű LMBTQ propaganda fő felelőse is az ideológiai alapon átpolitizált (pl. orosz sportolókat kizáró) NOB, aki megcsúfolta az olimpiai eszmét! Aligha hihető, hogy a szervezők nem közölték előre a NOB-al az olimpiai megnyitó programját/tartalmát… Persze a jól fizetett NOB tagoknak – köztük a magyar tagoknak is – eszük ágában sincs tiltakozni ez ellen….