![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/vas-kata-blanka-mti-1-1000x600.jpg)
Szenzációs verseny végén negyedik lett Vas Kata Blanka az országúti kerékpárosok között a balul elsült utolsó pillanatok és centik olimpiáján. Valter Attila tegnapi, éppen csak érem nélkül végződő szoros befutója megismétlődött, Vas Kata Blanka célfotóval szorult le a dobogóról.
A 158 kilométeres, 1700 méter szintemelkedésű versenyen a magyar lány végig remekül versenyzett, reményteli pozíciót tartott. Az utolsó húsz kilométerre ketten maradtak elöl a sportág sprinterlegendájával, a holland Marianne Vos-szal. Már fél perc előnyük is volt a legközelebbi üldözőkhöz képest, akik az amerikai Kristen Faulkner és a belga Lotte Kopecky voltak. Utóbbi kettő utolérte az éllovasokat 3,5 kilométerrel a vége előtt, és Faulkner azzal a lendülettel tovább is ment.
A másik három versenyző egymást nézegetve tanakodott, hogy menjenek-e vele, és próbálják-e visszaverni a támadást. Vas előbb bátran ráugrott, de a holland és a belga tétlenségét látva velük maradt. A verseny után elmondta, hogy ezt hibának tartja, meg kellett volna próbálnia menni az aranyért az amerikaival. Hármójuk befutója így két érmes helyezésért ment a célegyenesben, ezt a sprintet Vas Blanka leghátulról kezdte, a holland Vos megcsillantotta sprintertudományát, és elugrott a többiektől egy pllanatra, de aztán Blanka óriásit hajrázott, odaért Vos és Kopecky mellé, de a belga annyira bírta tartani a lépést, hogy a célfotónál volt 5-10 centi előnye még, a holland pedig a belgát előzte meg centikkel. Alkalmas lenne a pillanat, hogy egy balliberális újságíró most előlépjen, és megírja, hogy ha van még tíz méter, akkor Blanka bronzérmes.
![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/vas-kata-blanka-mti-2.jpg)
A Tokióban hegyi kerékpárban szerzett negyedik helye után az országúti kerékpárra tette át a hangsúlyt Vas Kata Blanka, és Párizsban ebben a versenyszámban lett negyedik. (fotó: MTI/Czeglédi Zsolt)
Bosszantó, hogy már sokadjára esik meg ilyesmi a magyarokkal Párizsban. Tegnap Valter Attila hasonlóan kevéssel maradt le a bronzéremről, Németh Nándor 100m gyorsúszásban 0,01 másodperccel maradt le a bronzéremről és 0,02-vel az ezüstről, Andrásfi Tibor az elődöntőben és a bronzmeccsen is aranytussal kapott ki a párbajtőrözők egyéni versenyében, ráadásul férfi kézilabdázóink a Norvégia elleni meccs utolsó másodperceiben bukták el a továbbjutást érő győzelmet vereségre. Csak reménykedhetünk, hogy az olimpia hátralévő részén véget ér a balsors.
nyomorék ember vagy, hogy ilyeneket írsz, te utolsó legalja az élővilágnak, te nyomorult senkiházi majom
2024-08-04 at 22:20
2024-08-04 at 21:37 – annyira szánalmas vagy, te, aki napok óta mindig több néven írsz ide, hogy arra nincsenek szavak. tápos, nyomorék senki lehetsz, hogy ilyenre vered. gondolom a pöcsöd is kicsi, és ezzel kompenzálsz. szánalom vagy. majd, ha tudsz fele ilyen jót, akkor kinyithatod a pofádat, addig meg kuss, és menj vissza számítógépes játékokat játszani. de te abban is béna vagy.
elkrta
2024-08-04 at 21:37
Az istenbarma eltaktikázta magát! Kínos volt nézni, ahogy elbukta!
balfék
2024-08-04 at 20:46
Ványadt bácsi utolsó mondatában leírta egy részét annak, amit gondolok. De azért gratulálok, nem mindennapi, hogy egy magyar országúti kerékpárban ilyen előkelő helyen érjen célba olimpián. Tényleg gratulálok! De azért egy kicsit szomorú is vagyok, hogy “csak” negyedik – mert lehetett volna az akármilyen színű érem is, ha egy kicsit megnyomta volna a végét, és nem beszélget a másik kettővel. Utólag teljesen mindegy, hogy tartalékolt a hajrára, vagy ment volna az amcsival. Ha úgy érezte, nem tud vele menni, akkor sem veszített volna semmit, úgy is legalább negyedik lett volna, de legalább nem adta volna fel az esélyt, hogy akár meg is előzze a cél előtt, de ezt mindig a versenyző tudja, érzi, mi meg csak beleugatunk olyanba, amiről nincs semmi sejtésünk. Tényleg nem tudom, mit mondjak. Örülök, és mégsem örülök. De azért köszönöm, hogy láthattam egy ilyen izgalmas versenyt.
Vánnyadt bácsi
2024-08-04 at 20:22
Drukkoltam, izgultam, örültem. Az amerikai, mikor felért nem hittem el amit látok!
Nyilván a versenyző van ott, nem tartozik senkinek felelősséggel, de Blanka sportpszichológusa, ha volt neki, visszaadhatná Blankának a tőle kapott pénzt.
Igen, menni kellett volna az amerikaival. De azért örülök, hogy ilyen jól ment Blankának, és köszönöm , hogy ilyen csodás élményt adott egy egész országnak.
Talpra magyar!
2024-08-04 at 19:33
Ez kevés volt öreganyám gyorsabban tekert a boltba amikor sört hoztak