Szemmel láthatóan csalódott magyar csapat ugrott vízbe a női pólósok 5-8. helyért zajló helyosztóinak első fordulójában a görögök ellen. Az amerikaiak ellen a bírók által eltrükközött meccsünk után nyilván nemcsak a szurkolók, de a csapat tagjai is úgy élik meg joggal, hogy az elődöntőben kellene játszaniuk este. Ennek megfelelően komoly hátrányt szedtek össze a közepes erőt képviselő görögök ellen, de aztán megemberelve magukat, innen felkapaszkodva arattak magabiztos győzelmet. Ezzel megtették az első lépést az 5. hely felé.
Csalódott csapatok meccsén nehéz rápörögni a teljesítményre, hiszen nem érzi már a tétet a csapat – és ebben tulajdonképpen igaza is van. Különösen érvényes ez, ha úgy esik ki a negyeddöntőben egy alakulat, ahogy a magyar női pólóválogatott búcsúzott. Emlékezetes az amerikaiak elleni, ritka gólszegény meccsünk, ahol a 4:5-ös vereségünkből két gólt is kettős emberelőnyből lövettek az eltökélt bírók az ellenfelünkkel, hiszen nagyon fontos, hogy zsinórban megnyerjék a negyedik olimpiájukat is. Rebecca Parkes hamar vezetéshez juttatta a mieinket a meccs elején, utána viszont alighanem előtörtek a vízben az emlékek a csapatról, mert látványosan meg is torpant a játékunk. Kontrák, és mellé vagy kapusba lőtt labdák váltakoztak a támadásaink végén, miután emberelőnyből megjött a görög egyenlítés. Több kiállítást elpuskázott az ellenfél, mire aztán akciógólból tudta megszerezni a vezetést. Ez az 1:2-es hátrány egyáltalán nem volt rémisztő, vízilabdában könnyen el tud párologni az ilyesmi, inkább a csapaton és az arcokon látható, amúgy teljesen jogos fásult csalódottság nem ígért sok jót.
A labdát ugyan elhoztuk, de egy kihagyott emberelőny után a görögök éltek az ugyanilyen lehetőséggel, és így már kettővel vezettek. Nehéz túllépni ezen a lelkiállapoton, amibe a csapatunk került, a görögök annak ellenére távolodtak, hogy semmi különlegeset nem mutattak a játékban. Elkezdték szórni a bírók az emberelőnyöket mindkét oldalra, de mi sorban elengedtük ezeket a lehetőségeket, a görög csapat viszont újra gólt szerzett (1:4). Csak tippelgethetjük a magyar csapat lelkiállapotát, de talán ezen a ponton fordult át bennük a dolog, és felismerték, hogy még nincs vége az olimpiának, még ha olyan eredmény nem is lesz már belőle, amilyet megérdemelne a csapat. Vályi Vanda emberelőnyből talált be, majd Szilágyi Dorottya egy ellentámadás után kapott olyan labdát, hogy már csak az üres kapuba kellett betennie a labdát. Bő fél perc alatt felzárkóztunk egyre, majd a negyed vége előtt Vályi akcióból is eredményes volt, így a nagyszünetre döntetlen állással fordulhattunk a pár perccel korábbi komoly hátrány ellenére (4:4).
Vályi belelendült a góllövésbe, ő nyitotta a harmadik negyedet, de erre már volt azonnali válaszuk a görögöknek – hat percnyi gólínség után (5:5). Megnyíltak a gólcsapok ebben a játékrészben, felváltva vezettek a csapatok a továbbiakban, nálunk Keszthelyi duplázott két perc alatt, így jutottunk el 7:7-ig. Bő egy perccel a vége előtt, emberelőnyben időkérésre fogta a dolgot a szövetségi kapitányi kettősünk, és olyan jól sikerült a tanácskozás, hogy Garda Krisztina belőtte a vezető gólunkat. A nem oly rég még 1:4-es álláshoz képest elképesztően nagy dolog volt ez a 8:7-es vezetés, amely a harmadik negyed végére kialakult.
Rybanská Natasa precíz centerezés után érte el a labdát a vízből kiemelkedve, és a kapu torkából kellett bekotorni, amit tökéletesen meg is oldott. A gólörömnél látszott, milyen indulatok tombolnak benne is – lehet, hogy nem volt szép dolog arcon fröcskölni közvetlen közelről a görög bekket, de ez olyan volt, mint az ócska ételért a szakács helyett leszidott pincér. Az az indulat a szerb és a kínai bírónak szólt a tegnapelőtti meccsről. A magyarnál egyértelműen gyengébb tudású görög csapat megindult a lejtőn, Garda lőtt távolról nagy bombagólt a sarokba, ami már demoralizáló hatású volt (10:7). Keszthelyi laposan pattintott góljával mentünk tovább, négy perccel a vége előtt ez már nagyjából azt jelentette, hogy eldőltek a fő kérdések. A görögök megvillantak még egy szép centergóllal, utána viszont gorombáskodtak hátul, így Keszthelyi ötméteresből visszaállította a közte négyet. Fordulás után Rybanská pontozódott ki, az emberelőnyt pedig újabb ügyes centergóllal használták ki a görögök. A végjátékban Garda telibe bombázta a kapufát, majd kipontozódott, az eredményen viszont nem tudtak már kozmetikázni a görögök.
MAGYARORSZÁG–GÖRÖGORSZÁG 12:9 (1:2, 3:2, 4:3, 4:2)
magyar gólszerzők: Keszthelyi 4, Vályi 3, Garda 2, Szilágyi, Parkes és Rybanská 1-1
Facebook
Twitter
YouTube
RSS