Pesti Srácok

Nagyon fontos győzelemmel hangolt férfi csapatunk a hajrára! – Rapporték az élbolyból vágnak neki a sakkolimpia utolsó meccseinek!

Nagyon fontos győzelemmel hangolt férfi csapatunk a hajrára! – Rapporték az élbolyból vágnak neki a sakkolimpia utolsó meccseinek!

Mindössze egyetlen vereséggel, az összes többi mérkőzését megnyerve, kimagaslóan teljesít férfi A-válogatottunk a budapesti Sakkolimpia nyílt versenyében. Első számú férfi csapatunk ma Örményország legjobbjai ellen aratott szoros meccsen rendkívül értékes győzelmet (2,5:1,5). Nyerőemberünk ezúttal a negyedik táblás Gledura Benjamin volt.

Nem hivatalosan dobogó közeli eredmény elérését, hivatalosan a legjobb hat közé kerülést tűzte ki önmaga elé célul férfi A-csapatunk a történelem első budapesti Sakkolimpiája előtt. A visszatérő Rapport Richárd, valamint az öt év után ismét asztalhoz ülő Lékó Péter személyében két extraklasszis nagymesterünk által vezetett válogatott szenzációsan teljesít eddig. Az első hét fordulóból hat alkalommal győzött, csak a végső győzelemre is esélyes, ma is diadalmaskodó India ellen kapott ki az Ács Péter szövetségi kapitány által vezetett kvintett, amelynek Rapport és Lékó mellett még Sjugirov Sanan, Berkes Ferenc és Gledura Benjamin a tagja.

Ma az egyik legnagyobb rivális, a hozzánk hasonlóan eddig csupán egy vereséget számláló Örményország ellen ültek asztalhoz legjobbjaink, akiknél ezúttal Berkes Ferenc volt szabadnapos. Mindkét csapat számára nagy volt tehát a tét, hiszen a győztes megerősíthette helyét az élbolyban.

Az első táblán Rapporttól győzelmet reméltünk Martiroszjan ellen, hiszen az Élő-pontszámok terén a mi első táblásunk tűnt esélyesebbnek, ráadásul Rapport vezette a világos bábukat. Végül remi lett a parti vége, csakúgy, mint a második táblán Lékó Péter és Szargiszjan párharcának. A harmadik és a negyedik tábla döntött tehát ezen a rendkívül fontos meccsen, ami nekünk kedvezett. Bár a harmadik táblán mérkőző Sjugirov Sanan is döntetlenre adta a Szargisszijan elleni partiját, a negyedik táblás Gledura Benjamin végül nyerőemberré lépett elő. Gledura kiválóan játszott, sötéttel gyalogelőnyt ért el, és megadásra késztette Hovanisszjant, amellyel végül válogatottunk rendkívül értékes, 2,5:1,5-es győzelmet aratott.

PestiSracok facebook image
Gledura Benjámin sötéttel megszerzett gyalogelőnye mellett sarokba szorította örmény ellenfele királyát, akit így megadásra kényszerített. Válogatottunk ezzel a győztes partival legyőzte Örményországot, így továbbra is a közvetlen élmezőny tagja a budapesti Sakkolimpián. Fotó: a Sakkolimpia hivatalos weboldala.
Gledura Benjámin sötéttel megszerzett gyalogelőnye mellett sarokba szorította örmény ellenfele királyát, akit így megadásra kényszerített. Válogatottunk ezzel a győztes partival legyőzte Örményországot, így továbbra is a közvetlen élmezőny tagja a budapesti Sakkolimpián. Fotó: a Sakkolimpia hivatalos weboldala.

Rapporték ezzel továbbra is mindössze egyetlen vereséget számlálnak a hét győzelmük mellett, s mivel most éppen egy közvetlen riválist sikerült kétvállra fektetni, tovább erősítették pozíciójukat az élbolyban. A forduló további eredményei is nekünk kedveztek, hiszen India legyőzte az eddig előttünk álló Iránt, másik két nagy ellenfelünk, Szerbia és Üzbegisztán pedig éppen egymás ellen játszott. Mindezek fényében kell különösen nagyra becsülni mai győzelmünket. A hátralévő három forduló kulcsfontosságú lesz természetesen, de ha jelentős formahanyatlás nem következik be legjobbjainknál, akkor elérhető az eredetileg kitűzött cél.

A nyílt versenyben induló másik két csapatunk közül a B-válogatott Belgiummal, míg a C-csapatunk Angola ellen mérkőzött. Második csapatunk döntetlent ért el, harmadik csapatunk pedig sajnos nagy meglepetésre kikapott az afrikai csapattól. A hölgyeknél legjobbjaink Ukrajnával, második csapatunk Moldovával, C-válogatottunk pedig Tunézia ellen ült asztalhoz. Női A-csapatunk sajnos a második táblás vereséggel kikapott az ukránoktól (1,5:2,5), második együttesünk némi meglepetésre szintén vereséget szenvedett a moldávoktól, a harmadik számú válogatottunk viszont tükörsimán verte Tunéziát (4:0).

A 45. Sakkolimpia záró szakasza holnap veszi kezdetét, a viadal az utolsó fordulóval vasárnap zárul majd.

Vezető kép: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.