![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/04/20240418_100213_HBC_2247-1000x600.jpg)
Az Európai Bizottság a tagországok érdekeit hivatott védeni, azonnal fel kellene lépnie a testületnek az ukrán zsarolás ellen – hangsúlyozta a Fidesz európai parlamenti (EP) képviselője pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Deutsch Tamás – azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz-KDNP EP-frakciója levélben szólította fel az Európai Bizottságot, tegyen eleget kötelezettségének és lépjen fel az energiabiztonságot fenyegető ukrán zsarolás ellen – kijelentette: az Európai Unión kívüli, de az unióval társulási megállapodásban lévő ország megsérti a társulási szerződést, azonban Ukrajna jogsértő magatartása ellenére a EB “a füle botját sem mozdítja”. Az unió alapszerződése értelmében semmi sem veszélyeztetheti a tagországok energiabiztonságát – hangsúlyozta az EP-képviselő.
Deutsch Tamás kifejtette: példátlan helyzet állt elő, amikor Ukrajna olyan döntést hozott, amellyel leállította két uniós tagország – Magyarország és Szlovákia – irányába történő kőolajszállítást, hiszen ez súlyosan érinti a két ország energiabiztonságát, mivel kőolajellátásuk meghatározó részét jelentő mennyiség eshet ki. Az ukránok világossá tették: a döntés alapvető célja, hogy politikailag zsarolják Szlovákiát és Magyarországot, rávegyék arra, hogy változtassanak a békepárti álláspontjukon, legyenek részesei annak a háborúpárti koalíciónak, amely pénzzel, fegyverrel, politikai támogatással segíti az orosz-ukrán háború kiszélesedését – mondta.
Értékelése szerint egyértelműen látszik, hogy az ukránok az energiabiztonság ügyét, értékét is bármikor figyelmen kívül hagyhatják, ha politikai céljaikat ez szolgálja, megsérthetik a társulási megállapodást is, mert az Európai Bizottság úgy gondolja, hogy minden körülmények között Ukrajna mellett kell politikailag kiállnia. Hozzátette: Ukrajnát illetően a háborúpárti politikai érdekek mindent felülírnak, az EB a legalapvetőbb kötelezettségeinek sem tesz eleget abban az esetben, ha a lépése békepárti törekvéseket erősítene; háborúpárti elkötelezettsége okán kész szemet hunyni politikai zsarolás fölött.
A jogszabályokat figyelmen kívül hagyó “ideológiai elvakultság” vezéreli a brüsszeli döntéseket, de Ukrajna előbb-utóbb olyan lépéseket tesz, amelyek közvetlenül sértik a nyugat-európai országok gazdasági, politikai, biztonsági érdekeit is, és akkor majd a bizottság megteszi a szükséges intézkedéseket – vélekedett Deutsch Tamás. Megjegyezte: egyes tagországok már szükségesnek ítélték a bizottság fellépését az ukrán olajszállítási embargóval szemben. A kettős mérce alkalmazása akkor ér véget Deutsch Tamás szerint, amikor az unió meghatározó, nagy országainak érdekeit is sértik bizonyos döntések, és Ukrajna felbátorodásával ilyenek könnyen elképzelhetők.
(MTI / Kiemelt kép: MTI/EPA/Szerhij Dolzsenko)
Királytigris
2024-08-09 at 16:10
“Deutsch Tamás: azonnal fel kellene lépnie az ukrán zsarolás ellen az Európai Bizottságnak!”
Tomi!
Mi a nyafogáson kívül, hogyan lépünk fel? Ott panaszkodunk, ahol az ukránokat felbiztatták. Akkor mi lehet a végkifejlet? Nyílván, a lényeget tekintve, semmi.
Itt nincs más megoldás, mint ellenzsarolni!
Talpra magyar!
2024-08-09 at 15:36
futóbolond2024-08-09 at 14:47 Te hazudsz és szemétkedsz is mert Németországból elsősorban Kínába menekül az ipar és nem csak az USA-ba. Németország gazdasága döglődik mert a szocdemek zöldek liberálisok tehát Scholzék hazaárulókként a német ipar és gazdaság sírásói. Francia benelux mediterrán országok ipara is egyre szarabb állapotban van.
futóbolond
2024-08-09 at 14:47
Amarna2024-08-09 at 13:53: az ugye megvan, hogy az orosz és kínai “barátainknak” addig érünk valamit, amíg az unió határain belül és a nato-szövetségben vagyunk? azt már meg sem említeném, hogy hány német, francia és más uniós tagállambeli cég döntene úgy a vámszabályok miatt napokon belül, hogy akkor ennyi volt, csá, oldjátok meg. jó eséllyel vinnének magukkal rengeteg fiatal, nyelveket beszélő, diplomás szakembert is. maradna a világviszonylatban hangyapöcsnyi méretű, egyébként kiváló magyar mezőgazdaság, meg az uniós pénzek nélkül életképtelen mészáros- szíjj és tiborcz-féle vállalatok. szép kilátások. a kilépés bejelentését követően a fiatalok 30-40%-a biztosan elköltözne, a fidelitasosok maradnának. talán.
miért nem ?
2024-08-09 at 14:15
Ez a lefosott határkő- amilyen a kinézete- miért nem vétózza meg az ukrán határozatot ? Megtanultuk: vétóval mindent blokkolni lehet. Dajcs Tomika ne csak dumáljon, hanem vétóval azonnal akadályozza meg Ukrajna zsarolási kísérletét
Amarna
2024-08-09 at 13:53
Kedves D.Tamás ..Könyörgöm Neked legyen végre vér a pucádba , ne hadakozz tovább…
Vesd fel… és Szorgalmazd a Kilépést ebből a fertőből!!!
sumer
2024-08-09 at 12:19
@Kárpáti: “Nincs zsarolás”
Ukrán részről, egy élő olajtranzit szerződés egyoldalú módosítása van, valószínűleg zsarolási szándékkal. Mivel az egyoldalú szerződésszegést egy, csupán EU tagjelölt ország követte el két EU tagországgal szemben, ezért az EU-nak kötelessége lenne minimum eljárni az ügyben!
“nem állt le a szállítás”
Nem az a kéredés, hogy konkrétan leállt-e már a kőolajszállítás a Barátság II csővezetéken, hanem az, hogy az ukránok hogyan állapítják meg molekuláris szinten, hogy kitől jön az olaj? Az ugyanis jelenleg technikailag lehetetlen. Erre, azért hogy ne érje felesleges kár az ügyben érintett két EU tagországot, rá kellene kérdeznie az EU-nak!
“Továbbra is ugyan úgy jön az olaj ,csak nem a lukoiltól”
Amennyiben az eddigi szállítási mennyiség biztosítása érdekében egy, vagy több köztes (orosz) kereskedőcég bevonására volt szükség, az mindenképpen költségnövekedést eredményezett az importőr (MOL) részéről. Arról nem is beszélve, hogy ilyen alapon bárki másra is kiterjeszthetők az ukrán korlátozások… Ilyen esetben az EU-nak a területén bejegyzett, és oda adót befizető cég érdekeit kellene képviselnie, és felszólítani a szerződésszegőt az okozott anyagi kár megtérítésére!
Ez eddig sajnos nem történt meg. Helyette viszont megy itt a szánalmasan primitív “háborúpárti hazugságok” és a “békepárti Európai Bizottság” mag a “háborúpárti fidesz” agyatlan ismételgetése. Nóóóórmális? :)))))))
Sas
2024-08-09 at 11:29
A nyugat megkönnyíti Putyin dolgát.Ma már az orosz nép könnyen fanatizálható-csalódott a nyugatban-a szovjet után az oroszok nyitottak voltak-de a nyugat ki akarta őket fosztani-aztán bekebelezte az ütközőállam Ukrajnát-az orosz nép ma már fanatikusan nyugatellenes-és kínai szövetséges-ergo legyőzhetetlen.
Sas
2024-08-09 at 11:26
Csak az tekinthető békepártinak, aki semleges Ukrajnát akar, és nem USA pártit.OV tehát reálpolitikát képvisel-és valóban békepárti-sem USA párti, sem orosz-párti Ukrajnát nem akarunk-ütközőállam-ez ukrajna funkciója.Nem lehet sem orosz, sem amerikai befolyás alatt.Ez lenne fejlődésének alapja-igaz, ehhez kellett volna egy valódi ukrán elit-hát, az nem volt.
nostradamus
2024-08-09 at 11:22
Tartok tőle, hogy addig fogják b@szog@tni a medvát, amíg egy taktikai csapást nem mér kievre…
legfeljebb párszáz évig kerülendő lesz a volt város…
Sas
2024-08-09 at 11:21
Az unió nem békepárti-mivel UKRAJNÁT NEM AKARJA SEMLEGESNEK-HANEM OROSZ-ELLENES, NYUGATOSNAK.BÉKEPÁRTI , AKI SEMLEGES UKRAJNÁT AKAR.
Talpra magyar!
2024-08-09 at 11:06
Von der Leyenék nem fognak fellépni a Zelenszkijék nemzetközi szerződést így jogszabályt is felmondó megsértő viselkedésükkel szemben mert ezt az is jelzi hogy a dk-s Dobrevék tiszás M. Péterék és az egy miham-os EU képviselő kussolnak mint szar a fűben nem képviselik a hazánk gazdasági érdekeit sőt hazánknak igyekeztek minél nagyobb károkat okozni máig is.
Kárpáti
2024-08-09 at 10:54
matrix2024-08-09 at 10:36
Nem állt le a szállítás, nincs zsarolás, ez a háborúpártiak hazugsága.
A békepárti Európai Bizottság nem dőlt be a háborúpárti hazugságoknak.
Sas
2024-08-09 at 10:41
Az un. nyugati demokráciák——–mesterséges tákolmányok-illetve globalista pénztőkések -oligarchikus csoportjai által létrehozott mutatványos bódék.A “NAGY ” francia forradalom óta eltelt időben a vagyoni különbségek nőttek-tőkekoncentrációs folyamatok-a meritokratikus működés lepusztulása-lényegében egy új-pénztőkés alapú feudalizmus-látványelemekkel-valamint a végletekig vitt-felforralt-emancipatorikus törekvésekkel-új és új un. áldozati csoportokkal-de minden emancipatorikus törekvést felforralva, vagyis idiotizálva.Mese, hogy a nyugati rend meritokratikusvalójában-újfeudális, és dinasztikus-néhány tucat “család” játéka-éppen a versenyt kiiktatva-pl. vállalati sajátrészvények vásárlási lehetősége -ezáltal teljesítmény nélkül lehet növelni adott vállalat tőzsdei értékét.A nyugat feudális-csak pénzügyi módon-eszmények-hit nélkül.
vérgőz
2024-08-09 at 10:38
ja…
es jo lenne vegre nem csak velkedni, meg ertekelni, hanem valami tenyleges tervet, valaszcsapast kimodolni, amivel ez a latorallam visszabujik a ko ala, ahonnan kimaszott…
Megis mire fel ez a nagy visszafogottsag, “diplomaciai mismasolas”? Rosszat mond majd rolunk a fennseges EU? Megvonjak a penzeket? Megbuntetnek?
matrix
2024-08-09 at 10:36
Kárpáti
2024-08-09 at 09:27
Törzskönyvezett tetves patkány !
matrix
2024-08-09 at 10:33
Nincs EU csak Biden-Soros usa cseléd diktatúra !
Sas
2024-08-09 at 10:29
A kormány pragmatikus.Egyszerűen jó üzleteket akar létrehozni minden erőcentrummal-ezt az USA önzése, tahósága nehezíti-és egyesek teljes dilettantizmusa-a germánoknál pl. fogyatékosok alkotnak kormányt-ez azt jelenti, hogy mint exportpiac-Németország- haldoklik.Oroszok: nekik olyan erőforrásaik vannak, amelyek számunkra fontosak-ez pragmatizmus-nekik olyan forrásaik vannak, amelyek nekünk hiányoznak-ki az a barom, aki nem akar orosz természeti erőforrásokat a saját termeléséhez?hát a belpesti bölcsész-banda tagjai.ezeket negligáljuk.
Sas
2024-08-09 at 10:20
AZ USA MAINSTREAM NEM MONOLITIKUS TÖMB-ANNO RELEVÁNS ELTÉRÉS VOLT A -LEEGYSZERÜSÍTVE-SOROS-KISSINGER VONAL KÖZÖTT-UTÓBBI INTELLIGENS VOLT-REALISTA-EZT KÉPVISELI A KORMÁNY IS.
Sas
2024-08-09 at 10:18
A MÁSIK TÖRVÉNY AZ ÁLLAM, A TÁRSADALOM TÖRVÉNYE-AMIT IDEOLÓGIA NEM MÁSÍTHAT MEG.CSAK AZONOS ÉRTÉKREND MELLETT LÉTEZHETNEK MŰKÖDŐKÉPES TÁRSADALMAK-NINCSENEK ÉLETKÉPES TÁRSADALMAK HETEROGÉN ELEMEKBŐL.NINCS, NEM LESZ PL. SZUNNITA-KERESZTÉNY TÁRSADALOM-VAGY-VAGY VAN-VAGY AZ EGYIK, VAGY A MÁSIK.NINCS -NYÍLT TÁRSADALOM-EZ EGY IDEOLÓGIA-SEMMI MÁS.AZ EMBER EVOLÚCIÓS TERMÉK-IGAZ TRANSZCENDENS ESZMÉNYEKKEL-DE EVOLÚCIÓS-BIOLÓGIAI ALAPOKKAL-HA NEM VÉDI A TERÜLETÉT, HA NEM SZAPORODIK-STB. AKKOR EVOLÚCIÓS ALAPON TEKINTVE-NEKI VÉGE.-EURÓPA: EURÓPÁNAK AZ USA EGY GYENGÍTETT FORMÁBAN LEHET HASZNOS-KÉTOLDALÚ MEGÁLLAPODÁSOKKAL-NEM HASZNOS HA TÚL ERŐS-NEM JÓ HA TÚL GYENGE.-EURÓPÁBAN -BIRODALMI FELÜGYELET NÉLKÜL-ELSZABADULNAK A BARBÁR NACIONALIZMUSOK-DE AZ USA OSTOBA-NEM TÖLTI BE A FUNKCIÓJÁT-TÚL ÖNZŐ, ÉS TAHÓ.AZ USA SZEREPE-GLOBÁLISAN A KIEGYENSÚLYOZÁS LETT VOLNA-EZ MAGAS SZELLEMI SZINTET IGÉNYEL-EZ NINCS MEG BENNE.
K
2024-08-09 at 10:10
–Maximálisan egyetértek Deutsch Tamással, és nagyon helyes igazságos az amit mond.
–De ennek ellenére tudomásul kell venni alapvető eseményeket, amik a következők…:
1.Az Európai Unió nem először szegi meg az alapszerződéseket és a nemzetközi jogszabályokat.
2.Az Európai unió csak papíron szövetséges, a valóságban nem szövetséges hanem ellenség.
Orbán Viktor már 2020-ban ellenségként beszélt Brüsszelről, az Európai Unióról, tehát az EU ellensége a keresztény alkotmányú Magyarországnak és nem szövetségese…..:
https://hu.euronews.com/2020/04/03/orban-ellensegkent-beszelt-brusszelrol
Sas
2024-08-09 at 10:07
MINDEN NAGYHATALOM SZOMSZÉDSÁGÁBAN MEGHATÁROZOTT MÓDON KELL POLITIZÁLNI-MINDEN NAGYHATALOMHOZ ALKALMAZKODNI KELL-EZ ALAPTÖRVÉNY-VAN AHOL AMERIKÁHOZ KELL ALKALMAZKODNI, VAN AHOL KÍNÁHOZ, VAN AHOL A NATOHOZ, ÉS VAN AHOL AZ OROSZOKHOZ-EZ A VILÁGTÖRVÉNY-EZ A REND ALAPJA-AZ ALKALMAZKODÁS-EZT AKI NEM TARTJA BE-ELPUSZTUL-AZ INTELLIGENS ALKALMAZKODIK, A HÜLYE NEM.A HÜLYE ELPUSZTUL-EZ VAN-KÁRPÁTI-EZ TÖRVÉNY-NEM IDEOLÓGIA.
Sas
2024-08-09 at 10:03
KÁRPÁTI——OLVASS KISSINGERT–PL. DIPLOMÁCIA, VILÁGREND.-ORBÁN PONT AZT KÉPVISELI, AMIT KISSINGER KÉPVISELT–AZTÁN:NINCS OLYAN, HOGY ADOTT ÁLLAM TELJESEN FÜGGETLEN-MINDEN ÁLLAM MOZGÁSTERÉT REDUKÁLJA A KÖRNYEZETE-EHHEZ KELL ILLESZKEDNIE-PL. TIBET NEM LEHET KÍNAELLENES, KANADA -MEXICO NEM LEHETNEK USA ELLENESEK, UKRAJNA NEM LEHET USA SZÖVETSÉGES.A HÁBORÚ OKA, AZ, HOGY UKRAJNA NEM SEMLEGES-NEM ÜTKÖZŐÁLLAM-HANEM ENGEDTE, HOGY AZ USA ÉRDEKEI MOZGASSÁK.EZÉRT PUSZTUL EL-AHOGY ELPUSZTULNA TIBET-HA KÍNA-ELLENES LENNE-ELPUSZTULNA MEXICO, HA USA ELLENES LENNE.—KISSINGER LEÍRTA, HOGY AZ ÚJ VILÁGREND TÖBB PÓLUSÚ LESZ-ORBÁN EZT KÉPVISELI.
Zebegény
2024-08-09 at 10:02
pm2024-08-09 at 09:55
Valaki segítsen kérem.
Most akkor hogy is van ez? Mi a lukoillal vagyunk szerződésben, az ő olajuk nem jöhet át.oké. Állítólag továbbra is jön olaj a vezetéken. Akkor annak ki a címzettje?
Továbbra is ugyan úgy jön az olaj ,csak nem a lukoiltól
pm
2024-08-09 at 09:55
Valaki segítsen kérem.
Most akkor hogy is van ez? Mi a lukoillal vagyunk szerződésben, az ő olajuk nem jöhet át.oké. Állítólag továbbra is jön olaj a vezetéken. Akkor annak ki a címzettje?
DRoid
2024-08-09 at 09:47
Ursula és Volodomir álszent, undorító “barátsága”. Hányni lehet ettől az egésztől.
Kárpáti
2024-08-09 at 09:27
Nincs zsarolás, nem állt le a szállítás, a háborúpárti fidesz az orosz agresszorok hazugságait ismételgeti.
Azért tették őket hangszigetelt karanténba, hogy a háborúpárti hazugságok ne zavarják a békepárti többség munkáját.