![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/svedorszag_robbantas_bandahaboruk_MTI.jpg)
Dánia megerősíti határvédelmét, mert a svéd szervezett bűnözői csoportok között évek óta tartó belháborúk átterjedésétől tart – jelentette be pénteken a dán igazságügy-minisztérium.
A Peter Hummelgaard miniszter közleményében a döntés indoklásaként azt írta, hogy a gyanú szerint több, Dániában elkövetett bűncselekményben is érintettek már a svéd bűnbandák.
A dán parlament a nyári szabadságok kezdete előtt egy olyan széleskörű intézkedéscsomagot fogadott el, amely az eddiginél hatékonyabb eszközöket ad a rendőrség kezébe a szervezett bűnözés elleni fellépésben. A pénteken bejelentett intézkedés értelmében az eddiginél sokkal szigorúbban ellenőrzik majd a dán főváros, Koppenhága és a svédországi Malmö közti tengerszoroson áthaladó nemzetközi vonatok utasait, valamint a két várost összekötő autóutat, ahol további újabb térfigyelő kamerákat szerelnek majd fel.
Az igazságügyi tárca adatai szerint Dániában április óta 25 olyan bűncselekményt regisztráltak, amely a svéd szervezett bűnözéshez köthető. A lövöldözésekkel és robbantásos merényletekkel együtt járó leszámolásokat elsősorban a kábítószerkereskedelem ellenőrzéséért folytatott belharcokkal hozzák összefüggésbe. Az elmúlt napokban különösen megszaporodtak az erőszakos bűncselekmények Dániában, és három különböző lövöldözés után három fiatalkorú svéd állampolgárt vettek őrizetbe.
Forrás/fotó: MTI
Facebook hozzászólás
2 ÉNAKI
2024-08-09 at 21:44
Migráns banda háború,a tisztánlátás keppen.Kellettek a migransok de a következmények már one.
Talpra magyar!
2024-08-09 at 19:49
Dániát képviselő eu-s politikusaik szemétkedve megszavazták a hazánk elleni migrációs büntetéseket az EU parlamentjében. – Ráadásul annyira szemétkedőek hogy az USA-val együttműködve hallgatták le a német Merkel telefonbeszélgetéseit is. Hát igen a dán politika máig is bűzlik.
Logikus
2024-08-09 at 19:24
Óh ilyen nincs, hiszen szegény migránsok…. 😀