![](https://pestisracok.hu/wp-content/uploads/2024/08/szalaipiroska-1000x600.jpg)
Nem igaz, hogy a családpolitikai intézkedéseknek tulajdonított demográfiai növekedés csupán a világban és Európában végbemenő gazdasági folyamatok eredménye, ahogyan azt az ellenzéki média próbálja beállítani – írja közösségi oldalán Szalai Piroska munkaerőpiaci szakértő, az NKE Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa. Szalai Piroska meglátása szerint a 2011-2021 közti évtized elvitathatatlanul a magyar családok számára aranykornak számít, amelynek alapja a kormányzat családpolitikája. “A Covid első évében, 2020-ban már 18 országban csökkent a termékenység, nálunk még 0,04 növekedést tapasztalhattunk. Aztán 2021-ben már csak három országban folytatódott tovább romlás, mi még ekkor is növekedtünk” – írja Facebook posztjában a szakértő. Szalai Piroska rámutatott, hogy a tavaly ősszel bejelentett családtámogatások, mint a CSOK Plusz, a városi CSOK, illetve a reálkeresetek növekedése szeptembertől fog megjelenni a születések számában, azaz a demográfiai adatokban.
Szalai Piroska a vasárnap.hu keresztény hírportálnak adott interjút, amelynek több részletét posztolta a közösségi médiában. Az interjúban górcső alá vették az elmúlt évek demográfiai változásait itthon, Európában és a kontinens más országaiban. A NKE Gazdaság és Versenyképesség Kutatóintézetének munkatársa rámutatott, hogy az ellenzéki média nem mond igazat, amikor a pozitív magyar eredményeket csupán a világban és Európában végbemenő gazdasági folyamatoknak tudja be.
Az újságíróknak egyébként is óriási a felelősségük abban, hogy milyen információkat osztanak meg, mert a gyermekvállalási kedv azonnal rezonál a hírekre, és kilenc hónappal később már látható is a negatív információk hatása
-jelentette ki Szalai Piroska.
Kiemelte, hogy 2011-2021 közti évtized elvitathatatlanul a magyar családok számára aranykornak számít, a leghatékonyabb családbarát programokat ebben az időszakban valósítottuk meg, ennek következtében ebben az évtizedben folyamatosan nőtt a termékenységi ráta. Javulásunk a legnagyobb volt az unió tagállamai közül. És ez a tendencia folytatódott.
Mindezek hatására Szalai Piroska idén augusztustól várja a születések számának és a termékenységnek növekedését.
A termékenység úgynevezett prociklikus változó, azaz már a hírek hatására érezhető a változás. A jó hírek kilenc hónap múlva termékenység növekedést okoznak, a rossz hírek pedig termékenység csökkenést
-fogalmazott a vasárnap.hu-nak a szakértő.
Vezető kép: vasárnap.hu
matrix
2024-08-12 at 11:25
terzsi
2024-08-12 at 10:40
Nekem is van egy rossz Hirem neked !
A TiZSA celeb James Bond Peti alig négyhete brüsszelben !
Magába szivta a SOROS GAY BUZIROPA SoROS Leyen WEBER EU èrtékeket jogállamiságot !
Ès már most nyilvánosan a “soros-népcsere és faj keverék TERV” = kényszer EU-érték szolidaritás(illegalis)KVOTA)
Csicska rabszolgknak árulja a naiv buta tudatlan magyar vágyvezérelt agyhalottakat !
” Az Orbán migráns politikaja az rossz !
Mert nem telepiti be az analfabéta szociálsegély kriminális invázokat Magyarországra !
Ami nyugatom remekül müködik ! ” Soros Peti a primitiveknek
(Nemi eröszak gyerek gyilkos késelö terroristák stb)
K
2024-08-12 at 11:18
terzsi
2024-08-12 at 10:42
–Tévedtél…:
A “TISZA szimpatizánsok” azok valójában a guruló dollárokból megvásárolt liberális szavazók, és a liberális szavazók impotensek, nem szaporodnak mert buzik.
terzsi
2024-08-12 at 10:42
Rossz hírem van. A Béke meneten látottak alapján, a TISZA szimpatizánsok fognak itt, a koruknál fogva, szinte kizárólag szülni. Szóval ezzel is a libsik táborát növeli a kormány.
matrix
2024-08-12 at 10:42
Solaris
2024-08-12 at 10:18
Van amikor a társadalomnak hasznos és előnyös ha a fajtád nem szaporodik .
matrix
2024-08-12 at 10:30
Elképesztő !
A parazita szindroma ma magyar-népbetegség !
Ki épitett nekem házat ?
Ki fizette ?
Milyen állami tánmogatást kaptam mit ?
Èn a napi (akár” 16 órás munkaból : (nicsevó drog és alkohol csak a “cél és munka” !)
De van saját házam és tető a családom feje felett !
Nem a mobil internet buli volt a legfontosabb életszükségletem
A szabi és a nyaralás is csak most tényezö miután megteremtettem ehhez a feltételeket !
Mindenki saját élete kovácsa és “ki mint vet, úgy arat” ! 100% igy igaz !
Semmi de semmi szánalom nincs olyanokkal akik a “pénzel képtelenek bánni és
a fizetésükhöz viszonyitva luxus életet folytatnak élnek !
Ès nem ismerik az életet meghatározó prioritást fontossági sorrendet ! (Hacsak nem belepottyantál a jóba)
Nincs az a pénz amit nem lehet elbaszni….ehhez még ész sem kell ….
Solaris
2024-08-12 at 10:18
Na, nem teccenek a számok?
Talpra magyar!
2024-08-12 at 10:17
Hát ennek a nőnek még azt se hinném el amit kérdez!
Ránézek és okádhatnékom van 2010 elött a komcsi államtitkárok néztek így ki, Jobban kinézene kii esne. Faszkivan ezektöl
GJ
2024-08-12 at 09:07
LÓFASZT!
A liberális agymosással mentálisan teljesen beteggé tett társadalmakat nem lehet anyagi előnyökkel kihúzni a szarból.
Amikor már az embereknek nem tudnak különbséget tenni a:
– jó és rossz
– szép és csúnya
– egészséges és beteg
– erkölcsös és erkölcstelen
stb. között, akkor hogy tudnák meghatározni az életük értelmét?
“A kövér is szép” – mondják a gátlástalan, globalista kufárok és élelmiszernek hazudott mérgekkel etetik a világot.
Beperlik az iskolát, mert tornaórán mozgásra kényszeríti a tonnabébiket.
Tizenéves gyerekeknek több betegségük van, mint a “bummereknek”!
EBBEN A MEGENGEDŐ, RELATIVIZÁLÓ KULTÚRÁBAN NEM LESZ FORDULAT!
Rendet és fegyelmet!
2024-08-12 at 09:01
Solaris 2024-08-12 at 08:34
Milyen államadósságról karattyolsz?! Épp ellenkezőleg! A Fidesz kormányok elérték, hogy a gazdaság anélkül növekedhessen, hogy közben az ország adósságot halmozna fel. Az állam nem vesz fel hitelt és az állampolgárok is tehetnék ugyanezt. De a libsik előszeretettel költenek többet, mint amennyi van nekik. Ezért nő a lakosság adósságállománya.
K 2024-08-12 at 08:12
Egyetértek azzal, hogy az alacsony termékenységet a liberáslis életmód és az abortusz okozza. Ezeken viszont nem lenne olyan nehéz változtatni. Az embereket rá lehet kényszeríteni arra, hogy változtassanak az életmódjukon. Pár éve felvetődött a “szingli adó” ötlete. Szerintem nem lenne hülyeség. Két gyerek alatt mindenki járuljon hozzá a többgyermekes családok anyagi támogatásához. A gyerektelenek pedig jobb lenne, ha útlevelet sem kaphatnának. Az abortuszt pedig egységesen tiltani kell. Ezzel párhuzamosan pedig növelni kell az állami gyerekgondozó intézméynek kapacitását. Az állam által nevelt gyerekek esetében akár az is lehetne a kitűzött cél, hogy olyan hazafiakat neveljünk, akiket nem befolyásol a családjuk. Erős, magyar, patrióta harcosokat, akik már gyerekkorukrtó fogva a haza szolgálatában állnak.
Solaris
2024-08-12 at 08:34
Semmivel sem kellene növelni a kereseteket, de a pénzt kellene értékállóbbá tenni.
Persze az nem része a tervnek..
Értékállóság, tervezhetőség, család.
Ehelyett a növekvő GDP miatt lehet növelni az államadósságot, de közben minden családot hitel járomba kell hajtani.
A meg nem született gyerek már hitellel terhelt.
Ha a szülők életükben nem tudták kifizetniva hitelt, a gyerek örökli az adósságot.
Nagy segítség a családoknak…
K
2024-08-12 at 08:12
MAXIMÁLISAN EGYETÉRTEK Szalai Piroskával, és hálát és köszönetet kell adni a kormány családokat segítő intézkedéseinek.
–Igazán hálát és köszönetet érdemel a kormány a családtámogatásért, és a többi humánus intézkedései miatt, mert ténylegesen is többet tesznek a kleptomániás liberális ellenzéktől, akik ellopták a pénzt a lakosság elől.
******
–Ennek ellenére viszont NEM ÁRTANA a tényleges VALÓSÁGOT is figyelembe venni….:
Mint ahogyan korábban is írtam, a lakosság ELÉGTELEN ÉS ALACSONY termékenységi rátája a kommunisták által 1956-ban bevezetett ABORTUSZ miatt van, és a liberálisok által később bevezetett gender, LMBTQ és impotens homoszexualitás miatt van, tehát a lakosság szaporodásának tényleges AKADÁLYA A LIBERÁLIS ÉLETMÓD.
******
–A magyar államnak ki kellene lépnie az abortusz pénzügyi támogatásából(TB), és az állami kórházakban meg kellene szünteti az abortusz “SZOLGÁLTATRÁST”.
******
–Mindezen tények elhallgatása csak a tartalmatlan és eredménytelen MELLÉBESZÉLÉST eredményezi.
******
Logikusan következik hogy Magyarország lakossága TOTÁLISAN LIBERÁLIS ÉLETMÓDOT FOLYTAT, és nincs semmi csodálkozni való azon hogy a lakosság ezért nem szaporodik.
–Jelenleg hazánkban havi 6000 gyerek születik, és ha ez így folytatódik akkor hazánk lakossága 75 év múlva 5 vagy 6 millió fő lesz.
Tehát a totálisan liberális lakosság csökkenése egy megérdemelt következmény, és a lakosság megérdemli a megszűnését.
–A magyar nő olyan barbár hogy retteg a gyerek szüléstől, és retteg a gyerek neveléstől, és mivel ez VISSZAFORDÍTHATATLAN (Irreverzibilis), ezért számítani lehet a magyarság MEGÉRDEMELT megszűnésére. A lakosság liberális életmódjának fenntartása ÖNGYILKOSSÁG, a lakosság megszűnését eredményezi.
Ez van sajnos.
Gomboc7
2024-08-12 at 08:10
Az EU27 mellett a regiós átlagot is rá kellett volna tenni a grafikonra.
ViAM
2024-08-12 at 08:00
Szalai Piroska által készített grafikon mindent elmond. Mindent!
sorry
2024-08-12 at 07:45
Sok – sok jó hírt kívánok. Én már ” megcselekedtem amit megkövetelt a haza”.
A mai szülőképes korosztály inkább a Kanári szigeteken (és hasonló helyeken) tölti szíves az idejét, nem gyerek neveléssel. Amikor 40 – 45 évesen kiutazta magát, akkor már nem sikeredik a gyerek.