Régi vágyunk volt már, hogy Kovács Koko Istvánt az ökölvívás jelenlegei legnagyobb élő legendáját, aki Atlantában olimpai bajnok lett, Münchenben pedig profi világbajnok, vendégül láthassuk. Nos, végre megtörtént és éltünk a lehetőséggel! Vágatlan dupla adást rögzítettünk az egykori népszerű bajnokkal. Lehet sokak szerint túlzás, de hazánkban a kétezres évek eleje óta nem volt akkora sztár, mint Koko. Ezt bátran kijelenthetjük, hiszen amikor profi mérkőzéseit vívta, gyakorlatilag korosztálytól függetlenül mindneki nézte az élő televíziós közvetítéseket. Később a WBO-nál lett alelnök, ami tisztséget mind a mai napig be is tölti. Napjainkban pedig négyrészes dokumentumfilmet forgattak a pályafutásáról, amit hamarosan be is mutatnak majd. Párizsban az Olimpián pedig ismét fókuszba került a bunyó, csak éppen nem úgy, ahogyan azt vártuk. Úgyhogy, volt miről kérdezni az egykori bajnokot.
Facebook hozzászólás
odu
2024-08-15 at 21:43
Ezt már hallibudiban leforgatták: roki broki balboá oboá szilveszteri szalonnával.
Sas
2024-08-15 at 18:33
szegény-jó konzervatívok-még mindig nem tanulták meg, hogy a libsi pillanatok alatt tud váltani-és azonnal az élre tőr-itt is ilyen lesz–amit eddig képviseltek-holnap evidensen megtagadják-azonnal az élre állva.
Sas
2024-08-15 at 18:29
biztos, hogy nem az a cél, hogy ezt tovább fokozzák-a tapasztalat szerint maguk a libsik fogják eljátszani majd a rendteremtőt-megmentőt-anno percek alatt lettek pl. kommunistából vadkapitalisták-itt is ilyesmi lesz-akik mostanáig dicsérték ezt-holnap betámadják-a konzervatívok pedig majd-ahogy szoktak-bambulnak.
gyozo2018
2024-08-15 at 18:11
Legyünk abban biztosak, hogy ez volt a főpróba.
Az összes női sportágat meg fogják támadni.
A NOB-ban (mint bármely intézményben), elég, ha csak kettő van,
beviszik a velükbelieket.
.
Fordítva ez nem működik, nyilván nem fogják a nők megtámadni a férfi sportágakat.
Abban egyetértek néhány nyilatkozóval, hogy vannak sportágak, melyek a konzervatív szemléletűek szemében nem nőknek valók, pl. az ökölvívás ilyen.
Az igazság viszont az, hogy (ahogy a nyugati “fejlődést” szemléli az ember), nem ártana a középiskolában, a testnevelés órákon megtanítani az alapokat. Főleg a lányoknak.