kovács istván
Kovács "Kokó" István a Küzdőtér dupla adásában: A női versenyeken a lányoknak a szorítóban alapvető joguk, hogy lányok ellen mérkőzzenek
Régi vágyunk volt már, hogy Kovács Koko Istvánt az ökölvívás jelenlegei legnagyobb élő legendáját, aki Atlantában olimpai bajnok lett, Münchenben pedig profi világbajnok, vendégül láthassuk. Nos, végre megtörtént és éltünk a lehetőséggel! Vágatlan dupla adást rögzítettünk az egykori népszerű bajnokkal. Lehet sokak szerint túlzás, de hazánkban a kétezres évek eleje óta nem volt akkora sztár, mint Koko. Ezt bátran kijelenthetjük, hiszen amikor profi mérkőzéseit vívta, gyakorlatilag korosztálytól függetlenül mindneki nézte az élő televíziós közvetítéseket. Később a WBO-nál lett alelnök, ami tisztséget mind a mai napig be is tölti. Napjainkban pedig négyrészes dokumentumfilmet forgattak a pályafutásáról, amit hamarosan be is mutatnak majd. Párizsban az Olimpián pedig ismét fókuszba került a bunyó, csak éppen nem úgy, ahogyan azt vártuk. Úgyhogy, volt miről kérdezni az egykori bajnokot. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike