kovács istván
Unom a folyton szembejövő liberális tartalmakat, itt az ideje, hogy ennek véget vessünk! – PS-interjú Kovács Istvánnal
Kovács Istvánt, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatóját ismerjük már tévéből, rádióból, most azonban egy új projekthez adta a fejét. Elindította a Megafon Központot, amely azt a célt tűzte ki maga elé, hogy olyan online közösségeknek adjon otthont, amelyek akár politikai, akár piaci okok miatt alig jutnak levegőhöz. "A központot azért hoztuk létre, hogy ne érezd úgy, egyedül harcolsz a világ ellen" – mondja Kovács István. Tapasztalata szerint a közösségi médiában egyre inkább átveszi az uralmat a liberális gőzhenger, amely az életünk minden területére rányomja a bélyegét. Sok konzervatív ember meg sem próbálja hallatni a hangját a közösségi médiában, nem vállalja fel a véleményét, mert tart attól, hogy cenzúrázzák, hogy lehurrogják, elnyomják, vagy éppen letiltják. Itt az ideje, hogy ennek véget vessünk! – jelentette ki Kovács István a Megafon Központ alapításáról. Kiderítettük, mit is jelent ez. PS-interjú!Kovács István: Az EU azokat büntetné, akik jól teljesítettek a járvány kezelésében
Az Európai Unió válságkezelése azokra az államokra tenne terhet, amelyek jól teljesítettek a koronavírus-járvány elleni védekezésben, és azokat segítené, amelyek rosszul teljesítettek – mondta Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója csütörtökön, a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.Alapjogokért Központ: Fake news, amit a balliberális ellenzék és az NGO-k állítanak a veszélyhelyzetről
Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója szerint álhír, fake news, amit a magyarországi balliberális ellenzék, az NGO-k és a nemzetközi sajtó állít a koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet jogi megítéléséről.Kovács István: Nem félünk egy isiászos öregembertől
Rengeteg olyan ember van, akiket konkrétan terrorista bűncselekmények kísérletéért ítéltek el Németországban, de nem lehet őket kitoloncolni - fogalmazott Kovács István a Hír TV Bayer Show című műsorában. A Fidesz európai parlamenti képviselőjelöltje hozzátette: ők az európai adófizetők pénzén vígan élik az életüket.A liberálisok vallássá tették a toleranciát, miattuk került veszélybe Európa - mondta Hidvéghi és Kovács a Polbeatben (videó!)
Európa és a zsidó-keresztény kultúrkör jövője, léte a migráció mellett azért került veszélybe, mert a szélsőliberálisok és a '68-as generáció politikusai a kereszténység helyére egy új vallást, a tolerancia vallását állították, amelynek felkent hazug papjai addig darabolják a társadalmat, amíg mindenki valamilyen kisebbség tagja lesz, és ők meg közben megmondják, mi a norma, kivel hogyan kell viselkedni, kihez hogyan kell viszonyulni - jelentette ki a PestiSrácok.hu Polbeat című élő műsorában a Fidesz két európai parlamenti képviselőjelöltje, Hidvéghi Balázs, a Fidesz kommunikációs igazgatója és Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. Huth Gergely és Szarvas Szilveszter kérdésére a két politikus egyértelműsítette: Európában támadás alatt áll a kereszténység, és tombol a modern kori antiszemitizmus.Marxista '68-asok lehelnek júdáscsókot a kereszténységre és Európára? - Hidvéghi Balázs és Kovács István a Polbeatben (élő 19 órakor!)
A szellemi és rafinált európai keresztényüldözésről, Orbán Viktor bevándorlásellenes hét pontjáról, a bevándorláspártiak erőszakosságáról, a szakadék felé robogó Nyugatról, a '68-asok kultúrmarxizmusáról, kriptokommunistákról és liberálisokról, valamit a közelgő európai parlamenti választások valódi tétjéről beszélgetünk a mai PS-Polbeatben Hidvéghi Balázzsal, a Fidesz kommunikációs igazgatójával és a Fidesz egyik európai parlamenti mandátum várományosával, és Kovács Istvánnal, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatójával. A mai Polbeat két házigazdája Huth Gergely és Szarvas Szilveszter lesz. A vita közvetítése kedd este hét órakor kezdődik ITT, a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőből.Alapjogokért Központ: Az ENSZ menekültügyi csomagja egy kiskapu a gazdasági bevándorlóknak
Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint csak egy újabb kiskaput jelent a gazdasági bevándorlóknak az ENSZ közgyűlésen hétfőn elfogadott menekültügyi megállapodás. Kovács István az M1 aktuális csatornán kedden azt mondta, a megállapodás többek között erősíti a bevándorlók hozzáférését a befogadó országok munkaerőpiacához és szociális juttatásaihoz.Továbbra is a bevándorlást támogatja az új uniós költségvetés
Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója szerint a büdzsé elfogadása akár hónapokon keresztül is elhúzódhat. Az Európai Unió költségvetése hétéves ciklusokban működik, de vannak éves költségvetések is, amelyek minden esetben megfelelnek a Multiannual Financial Framework, vagyis a többéves pénzügyi keretperspektíva szabályainak – mondta el Kovács István, az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója. Mint mondta, ennek a tárgyalása az egész uniós döntéshozatal egyik legbonyolultabb folyamata, ez zajlik jelen pillanatban is.Újabb ellenzéki sajtómese: Orbán néppárti tőrbe csalásáról hazudnak a fake news iparosok
Ismét bilibe lóg a keze az ellenzéki médiumoknak, miután a ma kezdődő néppárti kongresszus kapcsán azon vágyálmaikat kürtölik világgá vitriolos cikkeikben, hogy az európai pártcsalád Helsinkiben tőrbe csalja Orbán Viktort, a magyar miniszterelnökkel lenyeletik a békát és eldől, hogy az Európai Néppárt tagja maradhat-e a Fidesz. A fakenews-gyárak azon kajánkodnak, hogy Helsinkiben a magyar kormányfőnek készül néppárti fricska egy határozati javaslat keretében, amelyben azt fogadtatnák el a politikusokkal, az EPP tagjaival, hogy kiállnak a liberális demokrácia értékei mellett. Az ellenzéki médiumok szándékosan csak azt felejtették el közölni az olvasóikkal, hogy az elfogadás előtt álló határozati javaslat egy kilúgozott szöveg, amelyet nemhogy a néppárt tagjai, de szélsőjobboldali, euroszkeptikus pártok is jó szívvel aláírnának, hiszen abban nem szerepel a liberalizmus előtti térdre borulás. A Fidesz néppártból való kizárása sem lesz napirenden Helsinkiben, erről amúgy sincs szó, még annak ellenére sem, hogy a liberális sajtó ezt várná el az EPP-től.Ajánljuk még