Embercsempész hálózat felgöngyölítésére tartottak házkutatásokat Németország szerte a szövetségi rendőrség szóvivőjének szerdai tájékoztatása szerint.
Az akciók a türingiai Jéna városára összpontosulnak, de kiterjednek Baden-Württemberg, Schleswig-Holstein, Észak-Rajna-Vesztfália és Szász-Anhalt tartományra is. A rendőrség tájékoztatása szerint összesen 19 helyszínen hajtottak végre házkutatást. Az akciók keretében három szíriai és két iraki állampolgárt tartóztattak le az ellenük kiadott elfogatóparancs alapján. A gyanú szerint az embercsempész banda tavaly és az idén legalább 140 embert juttatott be Németország területére a nyugat-balkáni útvonalon. A gerai ügyészség által vezetett nyomozásnak 18 gyanúsítottja van. A gyanú szerint kezdetben egy jénai lakásban szállásolták el a furgonokkal becsempészett embereket. A rendőrségi szóvivő szerint a fizetés és a pénzforgalom lebonyolítására a közvetítők révén folytatott informális készpénzforgalmat az úgynevezett “Hawala Banking” módszert használta a bűnszervezet.
A rendőrség szóvivője elmondta, hogy a nyugat-balkáni útvonalon több alkalommal is feltartóztatott furgonok ügyében indított vizsgálatok alapján jutottak a csempészhálózat nyomára.
Forrás/fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS