Németország és Kenya migrációs megállapodást írt alá pénteken azzal a céllal, hogy ösztönözzék a képzett munkaerő beáramlását a kelet-afrikai országból a jelentős munkaerőhiánnyal küzdő német piacra.
Olaf Scholz német kancellár William Ruto kenyai elnökkel közösen Berlinben tartott sajtótájékoztatóján elmondta: a megállapodásnak köszönhetően képzett munkavállalók érkezhetnek majd Németországba vagy fiatalok jöhetnek tanulni. A kancellár szerint ez az együttműködés segíthet enyhíteni a munkaerőhiányt, amelynek már érezni a hatásait a német gazdaságban.
Boldogulásunk alapja, hogy nyitottak vagyunk a világra, és ezt meg kell őriznünk
-jelentette ki Scholz, hozzátéve, hogy a nyitottság mellett nagyon fontos egyértelműen korlátozni az illegális bevándorlást. A német kancellár elmondta, a megállapodás biztosítja azt is, hogy hatékonyabban vissza tudják küldeni Kenyába azokat, akik törvénytelenül tartózkodnak Németországban.
William Ruto országának “hatalmas humán tőkéjét”, innovációs erejét és kreativitását méltatta. Kiemelte, hogy Kenyában a népesség átlagéletkora 20 év. A kenyai elnök azt mondta, a megállapodás kölcsönös előnyökkel jár, mert összehozza a képzett fiatal kenyaiakban rejlő potenciált a német technológiával és erőforrásokkal.
A német kormány korábban már aláírt hasonló migrációs megállapodást Indiával, Marokkóval és Grúziával is, jövő héten pedig Üzbegisztánnal kötnek szerződést. Előkészítés alatt van továbbá hasonló együttműködés Moldovával, Kirgizisztánnal és a Fülöp-szigetekkel. Szakértők szerint Németországnak – a hazai munkaerőpiac elöregedése miatt – évente nagyjából 400 ezer képzett bevándorló munkavállalóra lenne szüksége.
Forrás/fotó: MTI
a huszados meg a többiek
2024-09-14 at 01:14
ezek csak olyan altató látszatcselekvések amivel az AFD további erősödését próbálják akadályozni
Sanyáta
2024-09-13 at 22:24
Németországnak annyi….talán melóztatni kéne a munkaerőt a németet! Csak a profit és a tőke..Jugoszlávok…törökök…aztán mindenki jöhet…Még néhány tucat embert leszúrnak aztán annyi! 10 év és a németnek annyi!
sorry
2024-09-13 at 22:23
Az a benyomásom, – nem vagyok gazdasági szaki -, hogy Scholz közgazda a megdrágult energia árakat akarja kompenzálni az olcsó afrikai munkaerővel. Ha talál képzett szakmunkásokat és diplomásokat, akkor ez agyelszívás. A nyomorultak közül a produktív réteget szippantja ki, a salakot meg visszatoloncolja. Hol vannak sz@ros gyurka jogvédői? Jobban járt volna, ha az orosz gáznál marad, de nem vagyok szaki.
pm
2024-09-13 at 22:10
sorry2024-09-13 at 21:58 igazad van: hamár buszoztatunk vigyük őket sholz nak. Mondjuk azt hogy kenyából jöttek. esetleg segíthetnénk nekik még vagy húsz állammal kötni hasonló szerződést. meg leszervezni egy közvetlen járatot afrika minden országából a németekhez, hadd örüljenek, a sok melósnak
sorry
2024-09-13 at 21:58
Ezeket a terveket még csiszolni kell, messze van a tökéletestől. Nem fogna a migrációs gondok megszűnni és a munkaerő gondok megoldódni.
pm
2024-09-13 at 21:55
.-)))) na ez kész.. nincs mese le kell zárni a kva határokat, és kilépni az eu ból, amint lehet. Bmeg ezek fejjel ugranak a szakadékba, és elvárnák hogy kövessük őket?? na neeem .
Már a kelet európai munkaerő sem elég olcsó? Hagyni kell elveszni a debil németeket a fenébe és mielőbb saját gazdaságot építeni. Nem kiszolgálni őket , hanem versenyre kényszeríteni, velünk meg az egész világgal. Azt majd meglátjuk mire jutnak.
jut eszembe.. A spar helyére is nyugodtan hívhanánk valami keleti láncot a gazdasági semlegesség jegyében.
Nahát
2024-09-13 at 21:11
Aha, hát ennyit Scholz határvédelméről. Most majd legálisan áramlik hozzájuk Afrikából a “hatalmas humán tőke”.
Királytigris
2024-09-13 at 20:43
kandrás2024-09-13 at 20:36!
Pont fordítva, már ott Csádban segítünk megakadályozni a migránsok elindulását.
Királytigris
2024-09-13 at 20:42
Ha dokumentum nélkül jön a migráns az EU-ba, akkor hova küldik “vissza”?
Scholz papi ötlete itt bicsaklik meg.
Ha meg szüksége van Németországnak migránsokra, akkor Kenyában válogassák ki őket, aztán a Lufthansa repülőgépeivel szálítsa Kenyából direkt Németországba, és ne egy tucat országon masíroztassák át a csürhéjüket!
kandrás
2024-09-13 at 20:36
Mi is hasonlóan csináljuk, Csáddal épp most papíroztuk le egy szakajtó fekete deák érkezését.
A migránsok behurcolását viszont már a beruházókra bízzuk, ennyiben mi lazábbak vagyunk.