Azért a víz az úr, avagy az ideális vízszint

Mint az bizonyára mindenkinek feltűnt már, igen jelentős mennyiségű víz található a Földön. Az evolúció megtanított bennünket arra, hogy együtt éljünk a vízzel, sőt fele részben mi magunk is vízből vagyunk. Isszuk a vizet, fürdünk benne, úszunk benne, belefulladunk, hol hűt bennünket, hol leforráz. A víz néha jég, máskor meg vízgőz, hol magas a levegő páratartalma, hol meg alacsony.

A víz ráadásául lehet tiszta vagy szennyezett, ivó és fürdő, esetleg szenny, továbbá lehet jó helyen, a vízvezetékben, és rossz helyen, a felettünk lakó padlóján és így a mi mennyezetünkről lecsöpögve. Láttam már olyat, hogy a kigyulladó ház tulajdonosa kárhoztatta a tűzoltókat, hogy vizesek lettek a nem elégett holmijai.

Tegyük fel például magunknak a kérdést, melyik az ideális balatoni vízszint? Más a vízparti nyaralótulajoknak, a horgászoknak, a hajósoknak, a fürdőzőknek, azoknak, akik illegálisan beleépítkeztek és építkeznek a tóba, és más a Balatoni Limnológiai Kutatóintézet szakembereinek, akik holmi halak, algák, nádasok, vízimadarak és Isten egyéb boldogtalan teremtményeinek szaporodási és egyéb jóléti állapotai alapján ítélnek az ideális vízszintről. Már persze ha jól kutatták ki, hogy a sás mikor boldog. Mert ha nem, akkor a flóra és a fauna egy része végig fuldokolja, a másik vége pedig végigszomjazza a nyarat és csak néhányan boldogok, mert ugye a Balatonon végülis beállított vízszint van.

Első közelítésben persze azért, mert a hatvanas évek eleje óta a belpesti gazdagok és a vidéki rokonaik a tóparton akartak nyaralót birtokolni, és ha nem ment másképp a “vízkapcsolat”, simán beleépítkeztek a tóba. A hetvenes években egy ismerős családdal megtörtént, hogy a vízparti nyaralójuk elé június elejére, mire lejutottak a nyaralóba először, egy vidéki megyeszékhely pártbizottságának élelmesebb káderei egy egész utcát építettek feltöltésre a tóba. Aztán ezek a férgek visonyáltak akkor is és most is (már az azóta kikupálódott értelmiségi unokáik) a leghangosabban, ha véletlenül több víz van a tóban, mint amire annak idején ők méretezték a családi ház méretű épületecskét.

Akinek például van bármi köze a mezőgazdasághoz, az pontosan tudja, hogy az emberi agrokultúra szempontjából ideális időjárás nem létezik. A rohadt haszonnövények ugyanis más tenyészidővel rendelkeznek és máskor kívánják a meleget meg a vizet, mint egy csomó másik. Arról persze soha sem hall az ember, hogy a cselőkének milyen jó volt az idei nyár, csak arról, hogy a patymag termesztők mind csődbe mennek, ha a kormány azonnal nem lép.

Azzal is nehéz együtt élnie a magyarnak, hogy XIX. századi eleink és nagyjaink pont semmit nem értettek meg a Kárpát-medence vízrajzából és rendesen kiszárították azt. Pont olyan voluntaristák voltak, mint később a kommunisták, mentségükre csak az szolgál, hogy a szigorú természettudomány akkoriban még gyermekcipőben járt és nem foghatták fel a természetátalakításuk csodás következményeit. Mondjuk a Tisza például áradt rendesen a szabályozás előtt is, politikafüggetlenül.

Egyetlen folyónak sincs ideális vízszintje, egyetlen folyó sem folyt mindig ugyanabban a mederben, a folyó maga az állandó változás naponta, évszakonként, évente, amikor kicsit erre vagy arra kileng az éghajlat (teccik tudni, a klíma, amely változik). Például van olyan, hogy éves átlagos csapadékmennyiség. Ez az adat meglepően keveset mond arról, hogy mekkorák az éves kilengések és milyen az éven belüli eloszlás. Legfeljebb az jön ki belőle, hogy lehet, hogy trendszerűen csökken (nő vagy stagnál) egy helyen az éves mennyiség. Vagy, hol ennyi, hol annyi. Az árvíz is megszokott dolog, mindig készülünk is rá, minden államnak van rá állandóan működő szervezete, vannak előre bekészített erőforrások, betárazott anyagok (homok, zsák), tulajdonképpen készen állunk. A folyó tulajdonsága, hogy árad időnként. A folyóknak aztán végképp nincs emberi értelemben vett normális, helyes, jó vízszintje, csak olyan, ami éppen jó nekünk, vagy éppen nem. Ha sok vízre lenne szükségünk, akkor a több lenne a jó, ha kevesebbre, akkor meg nehogy üldözzön bennünket a túlzásaival.

Amikor aszály van, amikor meg felhőszakadás, hatalmas, több napos, országos esőzés, árvíz, mert a folyóink vízgyűjtő területein is esik mint a fene, akkor a természet képen töröl bennünket. Persze nem szándékosan, csak a létezésével, azzal, hogy nem csak hogy nincsen tekintettel ránk, hanem nincs is olyan képessége, hogy észrevegyen bennünket.

Az ember, a törzsek, a népek, nemzetek azért léteznek, mert így vagy úgy de jól alkalmazkodtak az eleink mindenhez, ami jött. Most az van, hogy nyáron az aszályhoz és a 40 fokhoz, máskor meg a túl sok vízhez, áradásokhoz kell alkalmazkodnunk. Az a gyanúm, hogy az elmúlt egy-két évszázadban nagyon el voltunk kényeztetve klímaügyileg. Nem fagytunk meg, nem sültünk meg, nem száradtunk ki, nem fulladtunk bele a túl sok vízbe. Olyan szerencsénk volt, hogy az összes hülyeségünket, tévedésünket, nemtörődömségünket elviselte a bolygó az elmúlt két évszázadban, amióta rohadtul elszaporodtunk, illetve amióta mindent a magunk képére akarunk formálni.

Vissza kell térnünk a régi kipróbált képességünkhöz, az alkalmazkodáshoz. Nem mi mondjuk meg, hogy mi van és mi lesz, hanem a bolygó, a légkör, és ebben a képletben mi nem is szerepelünk. Jön most egy nagy árvíz, amit meg fogunk oldani. De lehet, hogy a következőt már nem fogjuk tudni úgy kordában tartani, mint ezt. Vagy a következő nyár még problémásabb lesz. Az összes dolog, amit egyensúlyban lévőnek hittünk eddig lehet, hogy inog. Meg kell szoknunk újra, hogy már nem lesz olyan kényelmes az élet, mint eddig, nem lesz adott többé, az ideális vízszint.

Vezető kép: A Staric folyó árvize a csehországi Lipová-láznéban 2024. szeptember 15-én. MTI/EPA/Martin Divisek