Lezárult a VI. kerületi ügydöntő népszavazás, 2026-tól tilos Airbnb-n kiadni a terézvárosi lakásokat, a kerület ugyanis nulla napban határozza meg a rövid távú szálláskiadások maximális hosszát. A döntés értelmében a kerületben megszűnnek a magán-jellegű szálláskiadó szolgáltatások, helyüket vélhetően (részben) a klasszikus szálláshely szolgáltatók vehetik át. A döntés egyelőre csak Terézvárost érinti, Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője azonban már jelezte, budapesti szintre emelné az intézkedést, bármilyen eredménye legyen is a népszavazásnak.
Mint ismert, ügydöntő népszavazást kezdeményezett az Airbnb-típusú lakáskiadás betiltásával kapcsolatban Soproni Tamás, a VI. kerület momentumos polgármestere. Az népszavazás mögött az a tendencia áll, hogy a kerület gyakorlatilag megfizethetetlenné vált az állandó lakás céljával ingatlant keresők számára, ugyanis befektetők hada vásárolta fel Terézváros ingatlanpiacának jelentős részét, hogy a kerület központi fekvését kihasználva rövid távú szálláskiadásra használható lakásokat vegyen. Ez egyfelől árfelhajtó hatással is rendelkezik, másfelől pedig a kerület lakosságának összetételét is jelentősen megváltoztatja. A helyieknek ebből lett elegük, így felmerült az ötlet, hogy a rövidtávú szálláskiadás maximum hosszát az önkormányzat rendeletben 0 napban határozza meg.
Az egy hétig tartó szavazás lezárult, 6083 ember vett részt, közülük 3265-en szavaztak az Airbnb ellen. A terézvárosi önkormányzat közleménye szerint így „2026. január elsejétől nulla napban határozza meg a terézvárosi önkormányzat azoknak a napoknak, melyeket rövid távú lakáskiadásra lehet használni a kerületi ingatlanpiacon.” A részvétel 20,5 százalék volt.
Egész Budapesten jöhet az Airbnb-stop?
A rövid távra kiadható lakások jövőjéről szóló terézvárosi szavazás eredményének megfelelő szabályozást javasol a kormánynak Budapesten és akár országosan is a Fidesz fővárosi elnöke.
Szentkirályi Alexandra a Facebook-oldalára feltöltött videóban szombaton emlékeztetett rá, hogy “Terézváros fontos döntést hoz a napokban, ami mindannyiunkat érinthet”: a Budapest VI. kerületében élők dönthetnek az Airbnb, azaz a kerületben rövid távra kiadható lakások jövőjéről.
Vannak lakók, akiket zavar, hogy folyamatosan turisták élnek a szomszédban, a helyi turizmust viszont fellendíti a forgalom
– jegyezte meg. Hangsúlyozta: bármilyen döntést is hoznak az emberek, javasolni fogja a kormánynak, hozzon Budapesten és akár országosan is ennek megfelelő szabályozást.
A helyi népszavazáson mindenki elmondhatja a véleményét, és nekünk, politikusoknak az a feladatunk, hogy ezt a véleményt tudomásul vegyük és képviseljük
– tette hozzá. Kiemelte, éppen ezért figyelemmel kíséri a terézvárosi népszavazást, hiszen az nagyban befolyásolhatja a budapestiek jövőjét és kihathat az országos szabályozásra is.
Fotó: Hatlaczki Balázs/PS
Vánnyadt bácsi
2024-09-16 at 23:01
Quovadis
Jól mondod!
Ingatlanosok háborúja.
2024-09-16 at 20:46
Úgy mondják az öregek, hogy sok jó ember, kis helyen is elfér, (barátságban élnek, egymás mellett), a rosszak (neveletlenek) meg, nagy helyen se.
Ingatlanosok háborúja.
2024-09-16 at 20:33
Nem egyszerű a dolog, de szerintem ha az emberek tudnak civilizáltan viselkedni, akkor nem lehet gond a rövidtávú szállás kiadás sem. A társas-házakban van rend-kódex, hogy este 8 után, nem hangoskodunk, nem pisilünk, szarunk a lépcsőre stb. Ha meg nagyon problémás egy tulaj, akkor a többség fellép, az ilyen tulajok ellen, és összeférhetetlenség miatt, egy közös tulajdon megszüntetése perben kivásárolják a zűrös tulaj tulajdonát.
Theo
2024-09-16 at 20:33
Nem értek ezzel egyet. Az ilyesmit a lakóház Működési Szabályzataban kell rendezni. Viselkedési előírások, magasabb közös költség, rendész , házmester stb. Szentkirályi ne merüljön ebbe bele, mert pórul jár, hisz ezzel a szállodák szekerét tolja, ami nem közérdek.
Tény az is, hogy ahonnan kiszorítják az autókat és elveszik a parkolóhelyeket, onnan a középosztály mindenképpen elmenekül, a kerület elszlömösödik, és ennek nem az airbnb az oka.
Normális ember nem fog családilag biciklizni, meg főállásban tereken sétálgatni, ehhez turista kell.
Nem tudom mit fog az irigy lakó szólni, mikor a korábbi airbnb lakásokba megkapja a száz tagú Ali családot szomszédnak, vagy az otthontalanokat.
Hülyék.
Budai11
2024-09-16 at 17:01
quovadis
2024-09-16 at 15:22
A lakópark építési őrületet a Molnár Gyula-Lakos Imre maffiapáros kezdte, de a Hoffmann dupla erővel folytatta! Aztán csodálkozik a kerületi Fidesz hogy pofára esnek?
2x2=4
2024-09-16 at 16:26
angolpuska
2024-09-16 at 12:32
“Megint a kisebbség dönt? Ez demokratikus?”
De még mennyire!
Aki nem megy el szavazni, az nincs.
sceptico
2024-09-16 at 16:03
A lakás elsősorban lakásra van. A kalmárkodás joga csak utána jön!
És ha a kalmárok miatt megfizetethetetlen a lakásszerzés (mellékesen, de jelzem: ezek már nemzetközi kalmárok), akkor a politikának kell közbelépni.
Sosem gondoltam volna, hogy egyetértek majd az olimpiagyilkosokkal!
Szandika pedig most langyos álláspontot képvisel: se ide nem áll, se oda, de mindenképp akar egy idegen tollat.
Gomboc7
2024-09-16 at 15:43
Alexandra, akkor most a vidéki magánszálláshelyeket is ki akarjátok nyírni? Miután köteleztetek mindenkit hogy szenvedje végig és fizesse ki a minősítő eljárást?
Vagy mi a f.sznak kell ilyeneket nyilatkozni? Hogy mindenki végleg hulyének nézze a budapesti fideszt aminek te vagy az elnöke?
quovadis
2024-09-16 at 15:22
és még valami aki a 11 kerben nőtt feltudja miről beszélek. Én a ‘szentimre mögött’ a polgári és a “prolinegyed” (lakótelep) határán (EÜ és a ‘csonka’ kismotorgépgyár). Mind a két helyről voltak haverok / osztálytársak. Ma az áltisis osztálytársaim gyerekkori barátaim közül hárman(!) élnek a kerületben.
A többiek elköltöztek esélytelen volt ezeken az árakon ingatlant szerezni vagy annyiért kertesházba mehettek az agglomerációban vagy a pesti külső kerületekben olcsóbb lakótelepeken.
Mégsem nyíg a pofám az ilyen sopronifélék miatt aki gazdag káderdűlőkön nőttek fel aztán a milliárdos horn és gyucsányi alatt megtolasodott szüleik miatt akik a kölykeiknek a lesztinger féle ingatlanpanamák alatt épült lakoparkokban vettek kurvadrágán lakásokat a kölykeiknek.
Mert ezek a büdös komcsik szeretnek köpködni az egyházra, a polgárságra de azért mindegyik ilyen helyeken szeret lakni még a saját luxustelepeiket is utálják.
Ezzel nem csak az egekbe cseszve fel a kerületi (amugy sem alacsony) ingatlanárakat de teljesen megvátoztatták a kerület szociológiai összetételét.
Ahogy a kerületbe beköltöző mit költöző, özönlő folyamkén hömpölygő külföldiek az infopark céginek meg a BME hottentotta hallgatóinak odaköltözése miatt sem. És akkor a Szentimre mellé a Csonka János térre épített mecsetről ne is beszéljünk.
Szoval a belváros csak kussoljon.
És annak akinek ez nem világos megvilágítok még valamit. Amikor 11-ben a jobboldal elvesztette 2002-ben a kormányzást a maszopszadesz maffia szisztematikusan állt neki a kerület szétbarmolásának.
Teljesen tervszerűen építették azokat a lakóparkokat amikre építési engedélyt sem szabadott volna kiadni (ahogy a Fidesznek a MOL toronyra sem) a közlekedés átalakításának és teljesen szisztematikusan telepítették be a kerületbe a hozzájuk lojális újgazdag komcsikölyköket.
Pontosan ugyanez történik a 13 kerben vizafogon és a legtöbb balos kerületben (különösen az értékesekben) ahova ezeket az ótvarokat beeszi a fene.
Most a hatker jön. Azt hitték a nyomorultak mindig az övék lesz de már tudják semmi nincs hitbizományba csak ahol a saját megfelelő módon tenyészett szavazóik vannak.
Erre mindenki figyeljen vidéken is. Nem a bevándorló fogja a talpad alól kirántani a talajt, hanem a saját tetves áruló balos (ma már a tiszának hűségesküt tett) vezetőid.
notax
2024-09-16 at 14:44
Jól térdenlőtték magukat.
Tudományos libsizmus
2024-09-16 at 14:13
Alexandra pedig sajnos majdnem olyan butácska, mint a német külügyminiszterin.
Tudományos libsizmus
2024-09-16 at 14:08
Ez az ügy szerintem még meg fogja járni az Alkotmánybíróságot.
Mózes Zsolt
2024-09-16 at 14:04
Elmegy az Alexandra is a 3,14csába ezzel a vegytiszta populizmussal! Holnap lehet majd “népszavazni”, hogy legyen-e kocsma vagy húsbolt, vagy mozi, mert akinek nincs annak semmi sem drága.
Hazavágni Budapest és az ország turizmusát néhány irigy f … kalapért! Vannak problémák bizonyára, de nem tiltani hanem szabályozni kell.
Mellesleg nincs airbnb-m Budapesten, úgyhogy nem vagyok közvetlenül érdekelt.
quovadis
2024-09-16 at 13:40
“Szentkirályi Alexandra, a Fidesz fővárosi frakcióvezetője azonban már jelezte, budapesti szintre emelné az intézkedést, bármilyen eredménye legyen is a népszavazásnak.”
Na nehogy ám már 20 % döntse el a belvárosból, hogy egész Budapest sőt az egész ország hogyan ugráljon…
Mi lesz a következő? 4000 miskolci megszavazza, Sopronban hogyan parkoljanak álljanak fél lábon mit zabáljanak, vagy mennyi lehet a lángos a Balatonon?
Ez a nő sem teljesen normális. Mondjuk nálam lehuzta magát amikor visszalépett a libsi buzigyerek javára.
“Az népszavazás mögött az a tendencia áll, hogy a kerület gyakorlatilag megfizethetetlenné vált az állandó lakás céljával ingatlant keresők számára,”
Ja, hogy előtte megfizethető volt? Na ez nekem is új. Különös, hogy a Dob/Wesselényi befektetői ezt a sopronigenyót nem zavarták. Vagy zavarták, de becsinálva kussolt mert félt tőle, hogy leantiszemitázzák?
Ez a kerület mindig rohadt drága volt messze nem az ahova földi halandó költözhet. Max albérletbe. Az ‘újbefektetők’ meg a régiek között kitört a háborúság. Az AirB&B átláthatóbb és korrektebb mint a sunyi kis szerződés nélküli alkuk.
“Ez egyfelől árfelhajtó hatással is rendelkezik, másfelől pedig a kerület lakosságának összetételét is jelentősen megváltoztatja. ”
Mondjuk, ha lenne budapestről bármilyen elképzelés vagy lett volna nem csak a liberális tetvészkedés (== hülyék és lusták vagyunk végiggondolni azért a korrupcióra meg az anarchiára azt mondjuk liberalizmus és szabadság).
Akkor már lehetne új üzleti negyed, mint akármelyik nagyvárosban akár magasépületekkel is úgy, hogy a budapesti látképet nem zavarja. Létrejöhetett volna vigalmi negyed, (tisztelet annak a nehány polgármesternek aki ezt meg tudta futni elsősorban Pestet érinti, pl a nyolckerben Kocsis vagy Tarlós kerületi polgiként esetleg Újpesten) stb
De ezt soha senki nem gondolta végig. Demszki egy primitiv vérbuta minidiktátor volt. Tarlós próbálta menteni a menthetőt és a szart takarította a bohóc után főnyomócsőtörések elavult közművek közlekedési káosz felszámolása SOS megoldandó feladatok.
A félautista Vitézi a kérdést sem érti néz mint egy zombi éppen a a nyála nem csorog az istenbarmának és a vonatok meg villamosok menetrendjénél többet láthatóan nem ért a világból. Karácsonyt meg hagyjuk is buta is lusta is és akárhogy kepeszt mindig csak egy fehérzoknis tahó marad akit még otthon a bálban is felpofoznak.
“hozzon Budapesten és akár országosan is ennek megfelelő szabályozást.
Ahha és ha visszanyal a fagyi és a nyiregyháziak szavazgatnak meg valamit akkor majd Budapest haptákban áll vagy akkor jön a parszt lábszagú vidékizés?
apro_marosan_petergabor
2024-09-16 at 13:16
[email protected]-09-16 at 07:53
A probléma összetett, s számtalan lehetőség van a kompromisszumos kezelésére (nyugalomwra és bevtelre is szükség van). Ennek nem lehet alapja egy kerület szavazása.
Bandi
2024-09-16 at 12:44
Ha többletköltséget generál egy társasháznak a rövid távú lakáskiadás, akkor a társasházi törvényt módosítva az ilyen tevékenységgel hasznosított lakóingatlanok hozzájárulását a többszörösére kellene emelni, illetve előírni a kötelező parkolóhelyet helyben vagy annak pénzügyi megváltását (sok pénzt hozhatna alkalmasint az önkormányzatoknak) és a szálláshelyekre vonatkozó működtetési szabályokat megfelelően, a helyzetre igazítva alkalmaztatni lehetne.
Persze nem lesz semmi.
quovadis
2024-09-16 at 12:40
@angolpuska
“A részvétel 20,5 százalék volt.
Megint a kisebbség dönt? Ez demokratikus?”
Ja és főleg a diplomatanegyed villáinak gazdag gecijei …
quovadis
2024-09-16 at 12:39
@dr. Kolompár G. – 2024-09-16 at 10:55
“Amúgy a kormány “- a kormánynakk mégis mi a fasz köze van Budapest belső kerületeihez? A helyi önkormányzat és budapest ügye.
” mennyire zavarja a zaj és a mocsok, akik a belváros azon részein leknak, ami az elmúlt években gyakorlatilag fesztivál és kirakodóvásárok helyszínei lettek. ”
Az elmúlt években? Na te sem budapesti vagy de hogy nem belvárosi az biztos. Ezek a szórakozóhelyek gyakorlatilag a 2004(!) környékén indultak vastagon a demszkij érában és libsi polgármesterek alatt.
2007 környékén pedig a liberális sajtó – aki ma fel van háborodva – vastapsa követte magyar unikumnak és hihetetlen népszerű nyugatos jelenségnek tartva (tudom olvasni nehéz de ott az index még Ujpéter alatt a faszuk is felállt ettől a “csodától”)
“A kutyaszar hegyekről nem is beszéklve, ami ugye megint olyan ügy, amikor nem a kutyákat kellene betiltani.”
Demszki alatt voltak kutyaszar hegyek. A tisztaság sokat romlott Tarlós óta, de hogy kutyaszar hegyek lennének a belvárosban azt baromság.
Nem lenne hátrány hogy úgy alakitasz ki vélaményt valamiről hogy lila fingod van miről dumálsz.
angolpuska
2024-09-16 at 12:32
A részvétel 20,5 százalék volt.
Megint a kisebbség dönt? Ez demokratikus?
quovadis
2024-09-16 at 12:27
Gondoltam ennek a félkegyelmű Nahátnak írom de az egy fizetett faSS troll úgysem érti így inkább azoknak akik nem Budapestiek (úgy gondolom a többség nem az) és fogalmuk nincs arról mi is folyik.
Azt kéne agyilag felfogni, hogy ezekben bérházakban állandó lakó szinte egyáltalán nem lakik már. A zaj pedig _nem_ ezekből a lakásokból hanem a ház mellé ‘települt’ számolatlan kis mini romkocsmából ‘romudvarról’ jön – vagy olyan szórakozóhelyekről amik már régen ott voltak.
A dolog egyébkánt a 6. kerület kis részét (a gettót) érinti, Király utca és környéke. Szó sincs róla, hogy valami hatalmas probléma lenne.
Még egyszer a zaj és tömeg a kocsmák, szórakozóhelyek miatt van nem a lakások miatt ezek egy része nem is a kerületben hanem mellette van. A körút ‘túloldala’ a Bazilikánál tele éttermekkel aztán a Szimplakert ami már a 7ker…
De a Liszt Ferenc tér gyakorlatilag amióta a világ világ szórakozónegyed volt. Az összes ház tér felé nyíló portálja gyak kocsma. A környező épületekben viszont már szinte nincs lakó, ha igen azok is a helyi vendéglátóiparban érintettek.
Ami a leglényegesebb.
Az AIRB&B beindulása előtt pontosabban a szálláskiadás már ez előtt is működött csak nem ilyen szervezetten, ezek a környékek undorítóak voltak. Dohos koszos házak ahol dőlt ki a pörköltszag. Leroggyant málló vakolatok a gangokon. Az ott lakok semmit nem tudtak ezzel kezdeni a liftek néha 10 éve óta nem működtek ha egyáltalán volt pénzük beépíteni.
Ma meg lehet nézni szinte mindegyik belül felujítva. Többségükben van takarítás (fizetnek valakinek aki megcsinálja ált a házból) a liftek működnek. A maradék lakó igencsak jól jártak.
Akik pedig nem maradtak azok még jobban jártak. Ezekért az ingatlanokért elképesztő pénzeket kaptak és normális lakásokban élhetnek külső kerületekben.
Mielőtt ez a buli beindult ezek a lerohadt lakások halálra voltak ítélve. Pont az a sors várt rájuk mint az alsó Nyolckerben. Ahol a 2000-es években a nagy cégek kezdték felvásárolgatni a házakat majd jött a dózer és ronda modern oda nem illő hányás épült, vagy a szokásos irodaházak.
Általában a trükk az volt hogy megvárták amíg a szerkezet megsérül pl nem javitottak meg idejében egy elromló vízvezetéket.
Soproni nyilvánvalóan az őt megfizető ingatlanbefektetőeknek fogja odadobni a budapesti belvárost. Nagyjából ki is lehet találni hogy kiknek.
A kerület lakói ehhez aszisztáltak.
Szentkirályi meg azt sem tudja miket beszél.
PiszkosFred
2024-09-16 at 11:59
Nos a kerületi ingatlanok ára leesik és a Soproniék kis spekuláns pajtikái bevásárolnak.
Tarlósék 4-5 évet küzdöttek, hogy a Demszki bedeszkázott körúti kirakataiba visszatérjen az élet. De úgy látszik ez a helyi lakóknak nem tetszik. Hát akkor majd szopják a muszlim faszt.
Londonban Livingstonek a helyi adókkal játszottak úgy tették tönkre a kis businesseket. Szépen megszűntek a közszolgáltatások és a lakók is elköltöztek. Az üres házakba pedig lelkesen költöztették a migriket.
A Tisza célja az _ILLEGÁLIS_ migránsok átvétele nyugatról.
Nahát
2024-09-16 at 11:21
Helyes. Nem kell lakóházakból dajdajos átjáróházakat csinálni hülye külföldiekkel, akik azért jönnek ide, hogy jól leigyák magukat. Nem felejtem azt a focimeccset, amikor az angol vagy holland(?) drukkerek a belvárosban körbepisilték az egyik lakóházat. Szépen sorjában egymás mellett. A házban lakók érdekeit kell elsősorban figyelembe venni, és nem a vállalkozókét, akik sok esetben külföldiek. Felvásárolják a belvárosi lakásokat, és pénzzé teszik a lakók nyugalmát. Pont mint Karácsony és a börtönben ülő III. kerületi polgármester a Szigetfesztivállal. Őket sem érdekli, hogy a nép egy hétig nem alszik, fő, hogy nekik meglegyen a bevételük. De ugyanilyen pofátlanságnak tartom, amikor a főváros futóversenyekre pénzzé teszi az autóutakat, a honpolgár pedig órákig ülhet a dugóban.
dr. Kolompár G.
2024-09-16 at 10:55
Amúgy a kormány és a budapesti vezetés magasról szarik arra, hogy azokat a lakókat (nem néhány emberről van szó!) mennyire zavarja a zaj és a mocsok, akik a belváros azon részein leknak, ami az elmúlt években gyakorlatilag fesztivál és kirakodóvásárok helyszínei lettek. A kutyaszar hegyekről nem is beszéklve, ami ugye megint olyan ügy, amikor nem a kutyákat kellene betiltani.
dr. Kolompár G.
2024-09-16 at 10:46
Még annyit: A közértben sem lehet általános motozást előírni, mert vannak akik lopnak.
dr. Kolompár G.
2024-09-16 at 10:41
A lakás kiadása és a zavarás két különböző dolog. Tulajdonos viselkedése és életvitele is zavarhatja a többi lakót, és bérlő is viselkedhet normálisan. Nem lehet a végletekig kiszolgálni a konyhaablak horgolt függönyén keresztül leselkedő öreglányok igényét. Ha jogszerűek akarunk maradni, akkor a mindenkori rendnek kell érvényt szerezni, és nem mindent és mindenkit korlátozni a saját tulajdonának rendelkezési joga tekintetében. Szerintem a jelenlegi rendelkezés a bíróságon egyébként is bukta. Az ingatlanhoz (tulajdonhoz) fűződő jog alkotmányos alapjog, azt kizárólag indokolt esetben lehet korlátozni. Magyarul nem lehet annak a tulajdonosnak a jogát is korlátozni (SZMSZ-ben sem!) akinél nem történt bizonyítható probléma.
Dr. Belák Ferenc
2024-09-16 at 10:40
Ha egy liburnyák nem ért egyet a döntéssel, akkor az ő álláspontját kell elfogadni. Nem érdekes, hogy az emberek ezreinek életét teszi tönkre a rövid távú szállás kiadás. Legyen minél több zsozsó belőle. Ezt a döntést egészen biztosan a Fidesz kényszerítette ki. Majd a Tisza párt szuper intelligens, kulturált választói meg fogják hozni a helyes döntést. Hajrá csürhe!!!!!!!!!!!!!!!!
laszits
2024-09-16 at 10:39
Drasztikus megoldás kell. mert, ha csak kenegetjük a sz@rt akkor az ugyanolyan büdös. Az ellenzék úgyis mindenáron bérlakásokat akar építeni. Tehát a nem lakott lakásokat ingatlanokat, melyeket a normális szükségletek felett tulajdonolnak a “befektető magánszemélyek” vegye meg az önkormányzat és működtesse bérlakásként. Mivel eléggé visszatetsző, hogy tömegek küzdenek a lakhatás hiányával, mások pedig 8-10 lakást felvásároltak kiadás, jovedelemszerzés céljából. (Igeh, ’50-es évek!)
Budai11
2024-09-16 at 10:34
[email protected]
100%-ban osztom a vélményed.
S
2024-09-16 at 09:52
Nemtudom mennyire kell ezt komolyan venni? Van egy adózott pénzből vásárolt ingatlanod amit egy kerületi polgármester akar szabályozni hogy mit tehetsz meg vele. Erre felhatalmazást adott 6000 ember. A kerületnek brutális adókiesést fog okozni, amit majd a kormánytól akar behejtani. Komolyabb szakemberek kezébe kell adni a döntést.
Yoggi
2024-09-16 at 09:46
“Hangsúlyozta: bármilyen döntést is hoznak az emberek, javasolni fogja a kormánynak, hozzon Budapesten és akár országosan is ennek megfelelő szabályozást.”
Ez egy rendkívül okos dolog 6083 véleményére alapozva.
Realista economista
2024-09-16 at 09:22
A magyar nép nem érti, hogy az ún. társasházi lakástulajdona – az nem valódi tulajdon, hanem csak egy virtuális tulajdon, annyira és csakis annyira jogosítja fel, hogy egy kubatúra kizárólagos használata felett kizárólag ő rendelkezhessék.
VALÓJÁBAN MINDANNYIAN BÉRLŐK VAGYUNK, ha nem családi házban esetleg sorházban élünk!!!!!!!!!!!!!!!!
Ebből a szempontból – és nem érdemes más szempontot keresni – nem mindegy, hogy mindennap ugyanannak az embernek a pofáját nézzük, vagy az naponta változik?????????????????????
PrüsszelPress
2024-09-16 at 08:51
[email protected]
2024-09-16 at 07:53
.
Döntsék el az adott Társasház tulajdonosai, szabályozzák az SZMSZ_ben, hogy engedélyezik-e az életüket éjjel-nappal megkeserítő turistaforgalmat.
A LAKÓHÁZ az lakóház, a TURISTASZÁLLÁS meg turistaszállás.
§
Milyen törvény az, amelyik felülírja a lakóház többségi tulajdonosainak a nyugalomhoz, tisztasághoz való jogát a 2-3 tulajdonos egyéni vállalkozói érdekeivel szemben?
A lakóház NEM SZÁLLODA, NEM IRODAHÁZ.
§
Az ingatlanbizniszben érdekeltek több társasházban lakásokat vásárolnak, átépítik, s magasról tesznek a többségi tulajdonosokra. Több házból elüldözték a lakókat. A lakások értékét, árát csökkenti, ha a társasházban ilyen vállalkozás működik.
Oldd meg máshol.
Állj össze más ingatlanosokkal, vegyetek 4 emeletes házakat, és ott vigyétek a rövidtávú kiadás vállalkozásotokat.
PrüsszelPress
2024-09-16 at 08:42
Építsenek maguknak szálloda-társasházat.
A lakóházakat hagyják ki a turistaforgalomra épülő lakáskiadásból.
A lakók normális életvitelét tönkreteszik. Nincsenek tekintettel
a lakóközösség SZMSZ-ben és Házirendben megfogalmazott szabályaira.
Az éjjel-nappal zajongás, bulizás, az, hogy másnap eltűnnek, a lakáskiadó tulajdonos meg tesz a tulajdonos közösség igényeire.Éjszaka folyamatos világítás, a lift aránytalanul gyakoribb használata, a gyakoribb takarítás (flakonok, dobozok, papírzsebkendők eldobálása) miatt drasztikusan nő a közös rezsi, s következtében a közös költséget is emelni kell. Dupla közös költséget meg nem hajlandók fizetni.
Országosan be kell tiltani, Ott vannak a szállodák, mindegyikben lehet egy-egy éjszakára is megszállni, költözzenek oda.
§
Jelenleg a társasházi törvény tiltja, hogy a társasházak tulajdonosi közösségei a z SZMSZ-ben/Házirendben tiltsák-szabályozzák a turistaforgalomra épülő lakáskiadást.
EZT töröljék!
notax
2024-09-16 at 08:41
Ezzel elzavartak egy csomó turistát, és jól kibaltáztak azokkal a szolgáltatókkal, akik a turizmusból éltek (vendéglátó helyek, boltok, stb.) Nem beszélve arról, hogy az önkormányzat is óriási adóbevételtől esik el. Nagy anyázás lesz még ebből.
javítsd ki
2024-09-16 at 08:35
a szavazás amúgy 2 hétig tartott 😉
Dr.G
2024-09-16 at 08:20
@[email protected]: olvasd el figyelmesen a cikket mégegyszer, mert a lényeget nem értetted meg…
[email protected]
2024-09-16 at 07:53
Nem gondolnám, hogy ez egy racionális döntés volt. A világ minden táján működnek az Airbnb típusú szállások, Bécstől Rómáig.
Beilleszkednek a szállási szolgáltatások közé. Ez az intézkedés helyzetbe hozza az egyéb szállásokat, indokolatlan emelést hozva magával. Ezt a dolgot más szabályozásokkal kellene kézben tartani: adóval és önkormányzati adóval, a ház felújítási alapba történő befizetéssel, esetleg az adott házon belüli Airbnb szállások számának százalékos limitálásával s még számos egyéb lehetőség van.
A Terézvárosi döntést én alkotmánybíróság előtt támadnám meg mert nem illeszkedik a vállakozások szabadságának elvéhez, stb. Egy ilyen döntés nem hozhatja teljes hátrányba ezen lakások tulajdonosait az egyéb szállásadókkal szemben.
Innentől nyilvánvaló, hogy a döntés kiterjesztését Budapestre őrültségnek – kommunista szagú döntésnek – tartom, viszont a probléma kezelésével a már elmondottak alapján – RACIANÁLISAN -foglalkozni kell, hiszen valóban a nem kiadott lakásokban lakók érdekeit is védeni kell, a lakáskiadókkal együtt!
(Szentkirályi Alexandrának ez volt az első “mozdulata” amely nem tetszett.)