Egészen elképesztő magyarázatokat olvashatunk Bese Gergő, korábbi atya egyházzal össze nem egyeztethető életével kapcsolatban. Korábban az “ex-pap” azzal magyarázta a róla előkerült homoszexuális videót, hogy naivságát kihasználták és elveszítette józan ítélőképességét. Ez a magyarázat eddig is elég gyenge lábakon állt, de amit testvére, Bese Gábor nyilatkozott, az még ennél is meredekebb. Szerinte ugyanis már-már kényszerítették testvérét, hogy felszentelje a Karmelitát, politikai nyilatkozatokat tegyen és egyébként sem érdekelne senkit, hogy egy pap meleg… Bese Gergő pedig állítólag egy lelki beszélgetésre ment, ami melegorgiába csapott át. Mi viszont azt kérnénk tisztelettel, hogy ennyire hülyének ne nézzék az embereket.
Bese Gábor a Gulyáságyú Médiának szólalt meg testvére homoszexuális kalandjaival kapcsolatban. Először is leszögezte, hogy nem látta a testvéréről készült videót, de nehezen tudja elképzelni, hogy meleg párja lehetett Gergőnek. Korábban ugyanis- a papság előtt- szép barátnői voltak.
Majd jön egy elképesztő kijelentés, miszerint Bese Gergő azért beszélt a melegek ellen, mert az egyház is melegellenes és a kormány is ezt a propagandát nyomja, ezt várták el tőle is. A valóság ezzel szemben az, hogy az egyház nem a melegek ellen, hanem a heteroszexualitás mellett áll. A homoszexualitást eltévelyedésnek tartják, de szerintük kerülni kell az ő igazságtalan megkülünböztetésük minden fajtáját. A magyar kormány pedig azt mondja, hogy az apa férfi, az anya nő és a házasság is két ellenkező nemű személy között jöhet létre Magyarországon, de Orbán Viktor korábban kijelentette, hogy mindenki azt szeret, akit akar. Ebbe nyilván nem szól bele az ország vezetése, de a négy fal között magánügy.
Bese Gábor ezután egy érdekes kijelentés tett, mert szerinte testvére esetének azért van hírértéke, mert ő lett a Fidesz papja. Mint mondja:
Tegyük fel, ha most egy kis faluban van egy pap, és azt megvádolják, arról kiderül, hogy meleg, vagy ilyen orgiákon vett részt, azzal a kutya se foglalkozik. De így, hogy ő egy NER-es pap volt, ezért van ez ennyire felkapva.
Ezzel azért tudnák vitatkozni, de menjünk tovább.
Régóta tudták, hogy mit tett Bese Gergő
Bár a Bese-bili most borult, Gábor szerint már fél éve zsarolták a videó kikerülésével testvérét. Ezek szerint Bese családja is tudhatott már a felvételről és az exatya cselekedetéről, mégsem lépett vissza önként, inkább megvárta, hogy balhé legyen belőle vagy reménykedett, hogy megússza. Gábor elmondása szerint
Másfél évvel ezelőtt voltak valami Szent Patrik napján, és akkor ott mondták, »atyám, igyon, igyon, igyon«, aztán ez lett belőle.
Gábor szerint akkor kellett volna vizsgálatokat folytatni és vért venni, de testvére szegyellte magát. Azért is érdekes ez a történet, mert olyat már hallottunk, hogy egy nőt eszmépletlenre itattak vagy kábítószert adtak neki és megerőszakolták, de olyanról nem, hogy egy férfi olyan sokat igyon, hogy emiatt több másik férfival is lefeküdjön, ráadásul aktív félként. Az alkohol általában a férfiakat gátolja abban, hogy ilyen esetben képesek legyenek ilyen aktivitásra.
Muszáj volt a Karmelitát felszentelni
Bese testvére szerint öccsének a Karmelitát is fel kellett szentelni és erről posztolni is kellett. Erre a Fidesz kötelezte. Mint az köztudott, a Karmelita és a Megafon központ mellett a PestiSrácok.hu szerkesztőségét is Bese Gergő szentelte fel, de ahogy feltehetően a Karmelita, úgy a mi szerkesztőségünk sem tartott pisztolyt az exatya fejéhez. Sőt, a Gyurcsány Ferencet ábrázoló plakátunk megszentelése is saját ötlete volt. Nagyon örültünk, hogy látogatást tesz nálunk, de kényszerről szó sem volt.
Lelki beszélgetésből orgia
A beszélgetés legelképesztőbb része az, amikor Gábor arról beszél, hogy szerinte valami lehet a háttérben, amiről most a Bese-sztorival akarják elterelni a figyelmet, hiszen amúgy kit érdekelne, hogy egy pap meleg. Nagyon súlyos kijelentések ezek és mélyen felháborítóak is, hiszen a katolikus közösséget igenis érdekli, hogy egy pap megszegi-e az esküjét vagy sem. Az emberek hülyének nézésének netovábbja pedig az a mondat Bese Gábortól, hogy öccsét rászedték, hiszen lelki beszélgetésre hívták, amiből melegorgia lett. Majd hozzáteszi:
bár ez így elég sz*rul hangzik.
Ezzel a mondattal egyetértünk. A testvér szerint Bese Gergő a Fidesz áldozata és nehezményezik, hogy a párt nem áll ki mellette. A paptársak meg most bizonyára örülnek, hogy lebukott.
Forrás: Gulyáságyú Méida, az Index összefoglalója alapján, fotó: Videókivágás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS